Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1127

Az országgyűlés képviselőházának 164. biztosabb, okosabb módja a védekezésnek, átvenni az ellenségtől is azt, ami olyan erőt ad neki és ha erre kényszerülünk, saját fegyvereivei szembeszállni vele és azokkal visszaverni őt. A 48 előtti feudális, rendi Magyarország a maga elmaradt, megviselt, korszerűtlen, fejlődést gátló intézményeivel, szellemével, társadalmával jobban ellenállt volna akármilyen külső veszélynek, mint az, amely Kossuthók és Széchényiek nevében a haladás, az új koreszmék útjára lépett és lett belőle a népi erőket felszabadító, azokra támaszkodó, új Magyarország?« — »Hát ha a liberalizmus által szétszórt, legyengített, deposszedált, anyagi erejétől, társadalmi, politikai függetlenségétől megfosztott keresztény magyarság átvenne valamit a kollektív nemzeti erőfeszítés, a demokratikus, de fegyelmen alapuló munkásszervezet, a társadalmi és gazdasági szövetkezés, az igénytelenség, a szociális igazság és egyenlőség szelleméből, intézményeiből, amelyek a hitlerségben megvannak, ezzel a helyett, hogy maga is hitlerséggé válnék és nemzeti öntudatát német öntudattal cserélné fel, nem inkább egy magasabb, hatalmasabb öntudathoz, saját erejének tudatához, önmagának f is erősebb megbecsüléséhez jutna el, ami végeredményben egyet jelentene, minden idegen, tehát az esetleges úgynevezett német veszély elleni erősebb öntudattál is?« Azután tovább (tovább olvassa): »De ha mindaz igaz volna is, amit a hitlerség ellen felhoznak, ha csupa átok, őrület, nevetséges barbárság, vagy halálos életveszély lenne is ez a hitlerség« — mert ez a sajtó akkor ezt hangoztatta — »mindezzel és erre hivatkozva nem lehet a magyar reformtörekvéseket agyonütni. (Ügy vanf Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc: Ez volt a cél!) Ezért mondták! (Tovább olvassa): »Mert ha nem is akarunk hitleri szellemben megújulni, akkor is meg kell újulnunk.. Es akárhogy csavarjuk is, ez a megújulás semmiféle formában nem lesz kisebb feladattá a keresztény társadalomra nézve és nem fog kisebb veszélyt jelenteni a kapitalista liberális Magyarországgal szemben. Ez utóbbinak tisztában kell lennie vele, hogy miután a jelenlegi helyzet minden előnyt neki juttatott, ezzel szemben most már minden változás csak olyan lehet, mert csak akkor teszik a magyarság érdekében, ha csökkenti, vagy végleg megsemmisíti ezeket az előnyöket. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Tovább olvassa.) Tehát akár hitlerizmus, akár nem, új alapokra kell fektetni a magyar törvényhozást. Olyan választójogot, olyan kormányzati rendszert, olyan képviseletet kell teremteni, amely az igazi népi és nemzeti érdekeket, a keresztény magyarság érdekeit juttatja kifejezésre és ezeket érvényesíti. Akár hitlerizmus, akár nem, ugyanilyen szociális politikát. Akár hitlerizmus, akár nem, ugyanilyen bank- és hitelpolitikát. Akár hitlerizmus, akár nem, ugyanilyen szövetkezeti politikát. Hitlerizmus nélkül is ugyanilyen közoktatási- és kultúrpolitikát, hitlerizmus nélkül is ugyanilyen, a tömegek katonai szervezetbe beépítő demokratizált honvédelmi, hadszervezeti politikát.« (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Palló Imre: 1934-ben írták ezt. Azóta a kormányzat ugyanott van. ahol volt!) T. Képviselőház! Ezeket írtam akkor es most nem ok nélkül idézem. Van bennük talán valami tanulság azon a vonalon. r amelyet akkor érintettem, mikor arról beszéltem, hogy mennyire elkéstünk ezekkel a nagy kérdésekülése 1940. december 2-án, hétfőn. 1127 kel és hogy most megint egy egész Európát remegésben tartó külpolitikai, sőt háborús válság közepette kell foglalkoznunk ugyanezekkel a kérdésekkel. Es ezzel a helyzettel szemben kell keresnünk, — ha ugyan ez lehetséges — nyugodt idegzettel és megfontolt elmével a megoldás legmegfelelőbb, legcélravezetőbb módozatait. Ez a helyzet már most annyira is rosszabb, mert magában hordja — mint minden ilyen háborús helyzet — azt a veszélyt, amit jelent az a körülmény, hogy a kormány kezében az adott viszonyok között szükségszerűség, érthetőleg erősebb hatalom koncentrálódik, amellyel korlátozza a szólásszabadságot, amellyel — megint csak természetszerűleg, a helyzetből kifolyólag — korlátozza a gyülekezési szabadságot és a sajtószabadságot. Ez viszont megint a dolog természetéből kifolyólag azt jelenti, hogy az ellenzék, a másik oldal, amely a küzdő fronton áll ezekkel a nagy kérdésekkel szemben, nem forgathatja szabadon azokat a fegyveréket, amelyek égy ellenzéki párt küzdelmének attribútumaihoz, járulékaihoz tartoznak. Nem forgathatják, megint először azért, mert ha nem is volnának hivatalos korlátozások, lelkiismerete sugallja, hogy ne nyúljon szélsőséges eszközökhöz az adott viszonyok között, másodszor pedig nem forgathatja azért, mert az ilyen helyzet — minden kormánynak ez a gyengesége és sajátsága, amely együttjár az adott helyzettel — minden kormányzatot, ha nem is a saját személyében, de az expozitúrák személyében bizonyos túlzásokra, sőt visszaélésekre csábít; úgy hogy ebből folyik az az érzés, hogy az ellenzék küzdelme, hogy úgy mondjam, majdnem reménytelen és az ellenzék minél inkább korlátozzák és visszaszorítják, a kétségbeesés és a szélsőségek érzése annál inkább hajlamos rajta erőt venni. Ez a dolog egyik oldala. A másik az, hogy ez az ellenzéki küzdelem egy diktatórikus jellegű kormányzati hatalommal áll szemben, amelyre a törvényhozás maga húzta rá a rendkívüli hatalmat a rendkívüli viszonyokra való tekintettel. A helyzet tehát az, hogy még akkor is, ha egyik oldalról sem történnek hibák, az ellenzék előbb-utóbb úgy érzi magát ebben a helyzetben, mint a meztelenre vetkőztetett ember a régi középkori istenítéletek párviadalában, amikor szembenállt az állami hatalom képviselőjével, a talpig páncélba, vasba öltözött fegyveres lovaggal. Az erőknek ez az aránytalansága, a küzdelem esélyeinek és fegyvereinek ez az aránytalansága, szükségszerű elkeseredést vagy kedvetlenséget, sőt kétségbeesést gerjeszthet fel és felgerjesztheti az ezek nyomán szükségképpen feltámadó szélsőségeket is. T. Képviselőház! Ilyen körülmények között kell szembenéznünk azzal, hogy alkotmányreformra készülünk mert hivatalos vagy félhivatalos formában történtek már kijelentések a kormányzat részéről arra, hogy a reform előkészületben van, de hogy mi lesz a lényege, mit likvidál a parlamentáris múlt intézményeiből és mit kelt életre a régi magyar múlt hagyományaiból, olyasmit, ami életrekelthető az adott viszonyok között, vagy mit vesz át az új rendszereknek és új irányzatoknak külföldön bevált intézményeiből, minderről semmit sem tudunk. Itt mutatkozik meg annak a hibának következménye, hogy a magyar közélet vezető tényezői — utaltam már közöttük a magyar tudomány képviselőire, utaltam a magyar sajtóra, nem akarok beszélni