Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1118

1118 Az országgyűlés képviselőházának 164. ülése 19 W. december 2-án, hétfőit. koromban még ez volt az általános felfogás, de nem is csoda, mert a szakember, mint a racionalista XIX. század egyik par excellence produktuma, a liberális államban valóban alkalmas volt vezetésre. Ma azonban, amikor mi tagadjuk — és azt hiszem, itt megint sokan vanak a túloldalon, akik ebben a kérdésben egyetértenek velem — a XIX. század összes filozófiai alapjait, nem vehetjük a szakembert vezetőnek (Rajniss Ferenc: Pláne ha nem az!), annál kevésbbé, mert ez a szakember ebben az általunk tagadott XIX. századi filozófiában r.őtt fel és szerezte ismereteit. És ne méltóztassanak most rossz néven venni, ha én most a szakemberről beszélve azt mondom, hogy nézzük meg egyszer jéghidegen az egyetemi tanárt. Éh magam éveken át voltam egyetemi alkalmazott, és én magam is azt mondom, kétségtelen, hogy óriási jelentősége van egy nemzet civilizációs nívója szempontjából annak, hogy^ kiváló egyetemi tanárai legyenek. De ami áll a szakemberre, ma fokozottabban áll az egyetemi tanárra általában. És még egy megjegyzést: tessék nekem elhinni, hogy a legnehezebb helyzetben egy egyetemi tanár akkor van, ha saját magáról kell kritikát mondania. És itt féltem én egy kissé a vezetést az egyetemi tanártól, — általánosságban beszélek (Palló Imre: De azért gondolunk Teleki Pálra is!) — mert az egyetemi tanár, amikor saját magát akarja megítélni, akkor nem hall egyebet, az emlékképeiben sincs egyéb, mint tanítványainak hízelgő nyilatkozatai. Már pedig az, aki az egyetemi padokon már túl van, tökélesen r tisztában van azzal, hogy olykor ezek a tanártól hallott igék például mennyire nem igazságosak s éppen ilyen kevéssé lehet abszolút értékmérőnek venni néhány nemcsak szellemileg, de néha exisztenciálisan is kézbentariot tanítvány véleményét. Ha ez így van, akkor nekünk egy más típust kell keresnünk a vezetésre. És itt méltóztassék megengedni, hogy egy roppant egyszerű példát hozzak fel. Azt hiszem, hogy a legegyszerűbben azzal a hasonlattal tudom megrajzolni azt az embertípust, amelyet a vezetésre alkalmasnak tartunk, ha azt mondom: ez az ember, ha favágóvá teszi őt, jó vagy rossz sorsa, jó favágóvá lesz, ha professzorrá teszi őt jó vagy rósz sorsa, jó professzor lesz, de tessék nekem elhinni, hogy vannak olyan rossz professzorok, akiket jó vagy rossz sorsuk favágóvá tett volna, ott is rossz favágók lennének. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Mozgás.) A nemzetszervezet tulajdonképpen azoknak az embereknek volna összessége, akikről, engedjék meg nekem, hogy egy pár karakterisztikus mondatot mondjak. Az első feltétel ebben az új rendben a tisztesség, (vitéz Lipcsey Márton: Az megvan!) Azt mondják, hogy ezt felesleges elmondani, de bocsánatot kérek, itt nemcsak egyedül éppen erről van szó. Én csak egészen halványan bátorkodom alludálni arra az elvi összeférhetetlenségre, amelyet a hirdetett elvek és az elfoglalt igazgatósági tagságok között olykor meg lehet találni. A másik kritériuma ennek a vezetőnek a tehetség felismerésre és megismerésre, azoknak az átkos koreszméknek megismerésére, amelyeket nekünk, akár tetszik, akár nem tetszik, meg kell ismernünk, és amely tű fokán nekünk, akár tetszik, akár nem tetszik, át kell mennünk, bárhogyan végződjék is ez a háború. Elszántságra van szüksége ennek az embertípusnak, áldozatvállalásra, hősiességre arra, hogy tudjon veszélyesen élni, ahogyan Mussolini mondja, és természetesen tudnia kell vezetnie. Kell, hogy legyen szuggesztivi1 tasa, aminek a nagy karakterológus Kretschmer szerint első előfeltétele az, hogy lássék rajta, hogy hisz abban, amit elmond, (vitéz Lip» csey Márton: Stimmel!) ne üljön ki az arcára, hogy saját maga sem hiszi egy szavát sem. Páldaadással kell lennie az ilyen vezetőnek (vitéz Lipcsey Márton: Ügy van!) a tömegek felé, de nemcsak a szalonnaevésben. Gyors felismerőképeségre, határozottságra van szüksége az ilyen vezetőnek. Most engedjék meg nekem, — és ez különösen a túloldalnak szól — hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy mindezekből a tulajdonságokból én többet latok azokban a személyekben, akiket a t. túloldal egyik vezérszónoka olyan élesen aposztrofált, hogy azt mondotta »betegesnek és kiküszöbölendőnek« tartja őket, mondom, én többet látok ezekből a tulajdonságokból azokban, akik a vezetést egész életükben gyakorolták. Én azokra a nyugdíjazott tábornokokra gondolok, akiket a túloldal egyik igen t. vezérszónoka igen súlyosan aposztrofált. Én többet látok ezekből a tulajdonságokból egy Ujfalussy Gáborban vagy egy Magasházy Lászlóban, mint például a vidéki fiskálisokban. Hogy természetesen mindezek a kellékek, amelyeket felsoroltam és a szaktudás egy em bérben, vagy kevésszámú emberben, együtt legyenek., ez a legnagyobb ritkaság, de meggyőződésem az, hogy szerencsés az a nemzet, akinek ilyen fiai vannak. T, Képviselőház! A nemzetszervezet természetesen területileg is tagozódik. En nem akarom itt elméletileg

1 is aláfesteni azt a köztudomású tényt, amelyet a miniszterelnök úrtól sokszor nagyon szépen szoktunk hallani, nem akarom aláfesteni a geopolitikai elméletek jelentőségét. (Mozgás.) Ezek nagyon komoly dolgok, azonban a túloldalnak egyik igen t. vezérszónoka egy meglehetősen ízléstelen allúzióban programunk egyik pontját, amelyben nagyobb köziigazgatási egységekről beszéltünk, a cseh nagyzsupánságokhoz hasonlította, ha nem is így kifejezetten, de a célzás félreismerhetetlen volt. (Felkiáltások a szélsőbaloU dalon: Így volt!) Én nem akarok arra hivatkozni, amit minden elemista tud, vagy talán még az a gyermek is tud, aki még elemibe .sem jár, hogy Magyarország Erdélyből, Alföldből, Felvidékből, Dunántúlból, stb. áll, de akik mél tóztattak hallani Pál Gábor képviselő úr beszédét, azok látják, hogy íme, igenis vannak kérdések, amikor kell lennie egy olyan egységnek, amely többet ölel át, mint egy vármegyét, (Rajniss Ferenc: A tanügyi beosztást miért csinálták?) mert azt mi soha sm mondottuk, hogy a vármegyékre nincs szükség, azonban igenis, állítjuk, hogy ennek az organizációnak, amely egyedül tud a végrehajtás nehézségein segíteni, teremtenie kell a harmadfoké ügyek elintézésére a vármegye és a minisztérium között egy nagyobb egységet és a legkeményebben visszautasítunk minden olyan allúziót, amely holmi olyan művi alakulatokra célozna, mint 1 mii vének Csehszlovákiában voltak. (Rajniss Ferenc: Jaross Andort akarta megtisztelni vele! Nagyon szép dolog, egy év után!) T. Ház! Nagyon sokszor halljuk ezen az oldalon, igen gyakran és szembeállítás formájában, a szegedi gondolatot, amely kétségtelenül igaz volt, magyar volt, történelmi volt, de engedje meg a t. túloldal, a legnagyobb jelentősége ennek a szegedi gondolatnak abban volt, hogy fejlődésképes volt. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert azt tessék meghagyni nekem, a »tanult doktornak«, hogy a termeszét-