Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1088

1088. Az országgyűlés képviselőházának 164- idése 19 W. december 2-án

} hétfőn. T. Ház! Szerdán burkolt formában történtek itt az ellenzéki oldalról, ha jól tudom, egy pártonkívüli képviselő úr részéről kijelentések. Megvádoltak bennünket Magyar Élet Pártját, hogy mi a szocialistákkal ha nem is nyíltan, do burkoltan cimborálunk. (Müller Antal: Nohát ez aztán nevetséges!) A nélkül, hogy polemizálni akarnék és talán személyes élt akarnék belevinni egy miniszterviselt úr beszédébe, aki lekicsinylően nyilatkozott a kormány működéséről is, — mind a két tényre ki fogok térni. Először a szocialistákkal való fraternizálásról kívánok beszélni. Betekintésre felmutathatok egy okmányt. Ez az okmány megdönthetetlen és bizonyító erővel bíró okmány. Az okmánynak az előzménye az, hogy amikor a csatornák söpredéke birtokába kerítette az or szag kormányát és tanácsköztársaság néven vitte az országot a leromlás felé. akkor mi sokan, akik itt ülünk a Magyar Élet Pártjában, nem törődve a következményekkel, szövetkeztünk itt^ Budapesten a szegedi gondolat érvényesítésére és egyben a tanácsköztársasági söpredék által állított kormány megbuktatására. 1919 augusztus 6-án eltávolítottuk a ta náesköztársasági népbiztosokból már átvedlett Peidl-kormányt és visszaállítottuk helyére a politikai emeltyűkart a szélsőbaloldalról a keresztény és nemzeti irányzatú alapon. (Ügy van! Űgy van! a jobboldalon.) Amikor mi ezt tettük, akkor mi ezt hazafias és szent meggyőződésből tettük; tehát a legkomolyabban és a legerőteljesebben, az egész nárt nevében viszszautasítom azt a burkolt állítást, hogy ami kor mi el akarjuk érni a céljainkat, becsülete sen, tisztességesen, hogy ez az ország tényleg a szentistváni hagyományok szellemében régi fényében álljon, akkor bárki a túlsó oldalról azt mondhassa, hogy mi burkoltan olyanokkal fraternizálunk. akiket mi távolítottunk el. akiket azért távolítottunk el. mert megelégeltük a vörös romboló szellemet. (Úgy van! a jobboldalon.) Mélyen t. Ház! Most pedig egészen röviden foglalkozom Kunder képviselőtársam fejtegetéseivel, amelyekben Laky képviselőtársamnak válaszolt. (Halljuk! a jobboldalon.) Rövid az időm ahhoz, hogy az egész beszéddel foglalkozhassam. csak két tényre térek ki. A víziparításos búzaárrendszer, amelyre olyan nagyon büszkén hivatkozott a képviselő úr, olyan minimális ár volt, amely a gazdaközönség árki élesítésére irányult, ebből adódott, hogy ott lehetett a legnagyobb arat fizetni, abtonnan a külföldre szállítandó búzánál a legkevesebb volt a költség, vagyis az^ ország nyugati határállomásain, vagy a dunai, tiszai hajóállomásokon. A learkifefihb termelői árak biztosítására tehát megfelelő volt, hogy ezekre az export szempontjából legkedvezőob helyekre állapították meg a búza árának legfelső határát. A víziparításos konstrukció alapján a termelők Szegeden 20 pen erőt. Beregszászon 18 pengő 50 fillért kaptak búzájukért, holott a gazdasági élet előrehaladtával elfordult, hogy a beregszászi malmok Szegeden 20 pengőért vásároltak búzát és 2 pengő 10 fillér fuvarköltséggel terhelt, tehát önköltségi áron 22 pengő 10 filléres búzát őröltek. A Kunder képviselőtársam által magasztalt rendszerben tehát ez volt a tényleges helyzet. (Mos g ás.) De nézzük meg a malmok vonalán levont egyenleget. Csak egy mondattal érintem. A vidéki keresztény malmoknak az exportba való belekapcsolódása nem a víziparításos árrendszer kedvező eredménye volt, hanem a magyar gazdasági élet keresztény alapokra átállítása volt az indíték. Nem akarok kitérni Kunder képviselőtársamnak azokra a szavaira, amelyekben az időpontokat és adatokat összekeverve a zsír- és húsárak kérdéséhez szólt hozzá, mert ezen a téren nem tartom magamat szakembernek. Szükségesnek látszik azonban rámutatni, hogy Kunder képviselőtársam csupán megemlítette és nem adott választ Laky Dezsó igen t. barátomnak azokra a szavaira, liogy ő volt az, aki az elmúlt év szeptember hónapjában az árrögzítési rendelet kibocsátása alkalmából a több oldalról elhangzott kívánság ellenére sem gondoskodott a rögzített árak országszerte történő feljegyzéséről. Hogy ez, az árellenőrzési és árszabályozási munkálatok további során milyen nagy nehézségeket vont maga után, arra nem tartom szükségesnek részletesen kiterjeszkedni. Elég talán arra rámutatnom, hogy igen sok nyilvánvaló árdrágító ellen azért nem volt a bíróságnak módjában eljárni, mert a rögzített árak feljegyzésének elmulasztása miatt ezek a rögzített árak, amelyeknek túllépése az 1920:XV. te. szerint vétséget jelent, számszerűen nem álltak rendelkezésre. Ez a tényleges helyzet, mélyen t. uraim. Most pedig az ebben a Házban sokszor említett és különösen Müller Antal, nemkülönben Sarvay Elek igen t. képviselőtársainí által említett iparosnyugdíj kérdéséről kívánok néhány mondatot elmondani. Köztudomású, hogy az intelligens középosztály idegenkedett az ipari és kereskedelmi pályáktól. En-, nek egyik főoka az volt, hogy ezek a kereső pályák öreg-ség esetére semmiféle szociális biztosítékot és gondoskodást nem nyújtottak. A nyugdíj vonzotta a magyar értelmiséget a köztisztviselői pályára. (Ügy van! jobb felől.) Saj nos, még ma is az a helyzet, hogy a tönkrement kereskedő vagy iparos öreg napjaira ellátatlanul nyomorog. Már csak a gazdasági átállítás érdekében is szükséges tehát a keres kedők és iparosok öregségi biztosításának sürgős megoldása. A két társadalmi réteg Öregségi ellátásának kérdését véleményem szerint különbözőképpen kell megoldani, mint ahogyan ennek a két rétegnek a szociális igénye is különböző. Az iparos, ha megöregszik, megrokkan, nem tudja kenyerét megkeresni, és ritka eset, hogy üzemét olyan naggyá tudja fejleszteni, hogy jövedelméből öve^ napjaira megélhessen. A kisiparosoknál tehát általános szükségesség az ore^sés* esetére való gondoskodás. A kereskedő általában nem a keze mun kajával tartja fenn magát, nála tehát az öreerség nem akadályozza az üzem vezetését, sőt sokszor hosszú élettapasztalata előnyt is jelent a fiatalabb kereskedővel szemben. A kereskedőnél inkább az teszi szükségessé a szociális gondoskodást, ha üzeme tönkremegy és mint kereskedő nem tud úi vállalkozásba kezdeni; ebben az esetben szükséges róla gondoskodni. A megöregedett kereskedő tehát csak akkor szorul szociális gondoskodásra, ha tönkremegy. A kisiparosok számára olyan biztosítási szervezetet kellene létesíteni, amely minden kisiparosra kiterjed és a fedezetet elsősorban az iparo«ok által fizetett járulékoknak kellene szolgáltatniuk. A német birodalmi törvény havi 50 márka jövedelemig havi 2 márka járulékot. 50—100 márka jövedelem után pedig havi 4 márka járulékot ír elő minden kisiparos számára. Ezzel szemben 65 éves korban az iparos nvugdíját legalább évi 360 márka összegben állapítják meg, amely összeghez azután a já-