Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-1025
Az országgyűlés képviselőházának Î6É. ül egész magyar közvéleményt. Hogy tulajdonkeppen a kisebbségi kérdés még ma mm tudomány, az, egészen természetes és nem is hinném azt, hogy a kisebbségi kérdés, mint ilyen, tudománnyá fejlődjék, hiszen a kisebbség pontos definicióját adni is nagyon nehéz volna. Sok mindenféle definicióval találkozunk, de a lényeg mindenes jtre az, hogyan fogjuk fel a kisebbségi kérdést, Ha arra az álláspontra helyezkedünk, amelyről beszél Franco és Meloun, a franciák, akkor bizonyos asszimilációs definíció jön ki. Ha elfogadjuk az újabb francia megoldást, 'akkor azt látnók, hogy egy nemzet magába ölelheti az összes népekét, nem. számítva a nyelvi vagy másféle megoszlást, egyedül az állampolgárságra való tekintettel. A németek legújabban bizonyos lelki közösségről beszélnek, lamely lelki közösség adja meg az állam eszméjét. Mindenesetre, ha megnézzük a statisztikát Európában és a világ összes államaiban, akkor én Európát éis a világ összes államait eibből a szempontból három csoportra oszthatnám fel. Az egyik csoport csak azt kérdi, hogy mi az illetőnek a nyelve. így volt ez különösen az 1930-as évekig. Körülbelül 37 államot találtam, ahol azt kérdezik, mi az illető nemzetiség nyelve. A másik esopoírt — ebben a németek vezetnek — azt kérdezi, hogy az illetőnek mi a nemzetisége. Kanada, Svédország, Ceylon és még egynéhány állam a kisebbszámú hárma-, dik csoporthoz tartozik, amely a faji jelleget tudakolja. Magyarország ma nemcsak közjogi helyzeténél fogva, hanem a visszacsatolt teriiletekkel való megnövekedése folytán is — amint itt nem régen hallottuk több miniszter kijelentéséből — tényleg nemzetiségi állam lett. Ez a nemzetiségi állam a Dunamedence állama és mint ilyennek mégis csak mindenféleképpen a »NagyMagyarorszag« nevet kell viselnie. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Mindenesetre igen fontos elbírálás alá esik az, hogy milyen szempontból és hogyan fogjuk definiálni ezeket a nemzetiségeket. Nézzük meg. mit látunk a történelemben. Maga a nyelv, mint kritérium, mondhatnám, csak az utolsó századok fejleménye. Ha disztingválunk a humanizmus, azután a reformáció utáni időszak, majd a liberalizmus és végre a mai modern, nacionalista eszmevilág csoportjai között, akkor i azt látjuk, hogy például a középkorban tulajdonképpen nem a nyelv volt a fontos, hanem a vallási propaganda. (Úgy van! Ügy van!) Ezzel tudjuk megindokolni azt is, hogy ha Erdélyben és főleg Szlovákiában román, illetve szlovák kultúrát találunk, — amint eredeti okmányokkal tudjuk igazolni — azok kifejlődését mindig a magyar földesurak segítették elő. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Én voltam bátor bejelenteni a magas prágai köröknek is, hogy nem beszélhetünk elnyomatásról és ezeréves magyar igáról, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) amikor a magyar nyelv tulajdonképpen csak 100 éve lett uralkodó nyelv ebben a magyar medencében, amikor főuraink — talán Széchenyitől kezdve — idegen nyelven beszéltek, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) amikor például Kárpátalján a papnék — érdekes okirati feljegyzéseink vannak erről — latinul beszéltek és az összes iratokat latinul vezették. (Ügy van! Ügy van!) Ezeréves elnyomatásról csak az beszélhet, akinek a történelemről fogalma sincs. (Helyeslés és tavs a jobboldalon és a középen.) Nyilvánvaló, hogy abban a korban, amelyése 194Ó. november 28-án, csütörtökön, ÍÖSÍS ben az Isten ideája, az Isten-keresés, a reformáció volt felszínen és már a humanizmus gondolata alatt is a vallás volt a lényeg, nem pedig a nyelv, a liberalizmus már bizonyos reakciót jelentett, amelyben forszírozták az illető ország nyelvét, de ebben a liberális, kapitalista világban is éppen olyan internacionális eszméket és gondolatokat adott az aranyborjú, a kapitalistahíves, mint amilyeneket korábban a vallás, az egy Isten hivése. Akkor sem azt nézték, hogy ki milyen nyelven beszél, hanem hogy mi az a pénz, amit fizet. Ebben a liberális világban szintén nem volt annyira aktuális ez a nemzetiségi probléma, mint ahogyan azt sokan mondtak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ha megnézzük a magyar történelem lapjait, ha megnézzük Metternich politikáját, láthatjuk, micsoda óriási harcot vívott az úgynevezett magyar parlamentben a magyar nyelv a különböző nemzetiségű nyelvekkel szemben. Nagyon jói tudjuk, kik vettek részt a vitában román, szerb és horvát részről a »divide et impera« elve szerint, így Kollár János, aki akkor pesti szlovák ielkésa volt, azután Stur, Gay Lajos, a horvátok vezére, Jellasich bán és a többiek. Jogosan mondhatjuk tehát, hogy abban az időben, a Habsburgok idején, 1526-tól talán Metterniehig úgy jellemezhetnénk Magyarország történelmét, hogy a jobbágyirtás, korszaka után különböző településeket észleltek Magyarország területén. Egészen valószínű az a statisztika, amely azt mondja a bécsi udvar szerint, hogy Magyarországon 58%-ban voltak nemzetiségek a magyarokkal szemben. Az 1848-as országgyűlés valóban nem oldotta meg a nemzetiségi kérdést, mert nem is. szólhatott hozzá; az akkori feljegyzések szerint Teleki László exponálta magát erősen a nemzetiségi kérdésben, de a 48-as időkben,' a Bach-korszakban és a 67-es időkben a magyar parlament, a magyarság egészen más irányban volt elfoglalva, úgyhogy egészen természetes, hogy ezt a kérdést nem oldotta meg teljesen. Akik azonban bírálják ezt a kort és akik kimutatják, hogy a mai sok miniszteri és hivatalos megnyilatkozás — bármelyik oldalról történjék is — valami újat mond a nemzetiségi kérdés megoldására nézve, azok tévednek. Összegyűjtöttem 1495-től a mai napig mindazokat a törvénycikkeket, amelyek a nemzetiségekkel foglalkoznak, s ezek világosan igazolják, hogy a magyar kormány, a magyar erszággyűlés, a magyar intelligencia sohasem fordult a nemzetiségekkel szembe, (Ügy van! Ügy van!) sohasem akart janicsárokat nevelni, hanem mindig arra az elvi álláspontra helyezkedett, mint az első erre vo-, natkozó törvény, az 1495 : XLV. t.-c, amely azt mondja, hogy (olvassa): »Ezután a rácoktól, ruténektől, oláhoktól és a keresztények bármelyik« stb., stb.... »egyáltalánban nem szabad dézsmát sem szedni«. Ez volt az első tör vény, amely a nemzetiségekről beszélt, s ezeknek már bizonyos előjogokat biztosít, talán annak az elvnek alapján, amelynek szellemé-! ben Szent István átadta Szent Imrének az ö országát. Annyi bizonyos, hogy a többi erre vonatkozó törvény is. tehát az 1500. évi XXTX. törvény, az 1557:111., 1559: XII., 1574 : IV.. 1593 : IV. és az 1727 : XXXIV. t.-c. mind megértést mutatnak a nemzetiségek iránt, ugyanúgy, mint Werbőczi hármaskcnyve, amely az, első pontban nyiltan beszél a ruténekről és a többi nemzetiségekről, s ugyanúgy, mint az