Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-902

902 Az országgyűlés képviselőházának 1$1 szenvedik meg ezt a rendszert, amelyet már a múltban is szóvátettünk. Vannak azután ügyek, amelyekben különbözők a vélemények. Volt egyszer egy építkezési botrány régebben, úgy emlékszem, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt — itt a Házban tárgyaltuk—s akkor az volt a kormány véleménye, hogy az összes állami építkezési ügyeket és azok felülvizsgálatát központosítani kell az ipari minisztériumban; akkor még kereskedelmi és ipari minisztérium volt, azóta iparügyi minisztérium lett. Ha azt tartják, hogy központosítva jobban és gyorsabban elintézhetők ezek az ügyek, senki sem kifogásolja. Mi azonban most a helyzet, ha egy közület vagy egy nyugdíjalap ingatlant akar szerezni? Erre miniszteri jóváhagyás kell, tehát az akta felmegy a belügyminisztériumba, a belügyminisztérium pedig^ átteszi megfelelő szakvéleményadás céljából az iparügyi minisztériumhoz. Az iparügyi minisztériumtól az akta átmegy a pénzügyminisztériumba, a pénzügyminisztériiimban megvizsgálják az ügyet először is műszaki szempontból, — külön műszaki osztály van, amely felülvizsgálja — azután megvizsgálják az ügyet hitel szempontjából. Ha azután valakinek szerencséje van és mindezek a vélemények eeyeznek, akkor esetleg hat hónán alatt jóváhagyják a vételt. Az eladó természetesen nem várt ennyi ideig, hanem régen eladta az ingatlant olyannak, aki azt három na™ alatt készpénzben kifizette. Ez a következménye annak, hogy közületek csak drág-án és rosszul tndíák tőkéiüket elhelyezni azért, mert a bürokratikus eljárás megnehezíti az életet. Tisztviselő kell természetesen, de ki mondotta, hogy annyi kell, ki mondja azt, hogy a bürokrácia egy önálló szerv legyen, amely nem végrehajt, hanem intézkedik, hatalmat gyakorol és az államhatalmat úgyszólván teljesen kisajátítja?! Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy amikor egyszeír G-ömbös miniszterelnökkel alkalmam volt beszélni, milyen keservesen panaszkodott nekem a bürokráciáról, illetve arról, hogy a bürokráciával széniben nem tudja végrehajtani az akaratát. Hiába akar a miniszter akármit csinálni, bármilyen elgondolásai is vannak, a bürokrácia azt megfúrja, a bürokrácia akadékoskodása lehetetlenné teszi, mert olyan emberek hajtják végre és úgy hajták végre, hogy abban nincsen köszönet. (Szöllősi Jenő: így igaz!) T. Ház!Ez ennek az országnak az egyik legnagyobb baja. Azt mondják, a gazdasági életben kell elhelyezkedni. Ma azonban mindenki az állami életben akar edhelyezkedni. Hozzám és bizonyára a többi képviselőkhöz is jönnek tömegével ipari munkások, akik jó szakmunkások, azzal, hogy szeretnének postások lenni, vasutasok lenni, vagy nem tudom mik, vízóraleolvasók, vagy mások lenni s amikor kérdem: miért nem akarnak a szakmában maradni, a felelet az, hogy nyugdíjas állást akarnak. Ez az ábránd: a nyugdíjas állás, ezt akariák és errefelé való törtetés folyik az e^ész életben. A gazdasági életben azután ellielvezkednek olyanok, akiknek sem a helyesírásuk, sem az összadóképességük nem áll kellő fokon és így természetes, hogv ha odaállítják őket valami könvvelésl pulthoz, rögtön kitűnik, hogv teljesen alkalmatlanok. De persze kitűnően tudnak kártyázni, vadászni, táncolni és egyebekhez is értenek, mindezekhez nagyszerűen értenek, csak dolgozni nem tudnak. Ezek természetesen nem tudják felvenni a gazdasági életben a verülése 1940 november 27-én, szerdán. senyt azokkal a zsidókkal, akiket állandóan mint bűnbakokat állítanak oda és akiknek kiirtására egész tervezeteket dolgoztak már ki (Szöllősi Jenő: Nem egészen ártatlanok!) és akikre vonatkozólag azt mondják, hogy Európában meg fogják oldani ezt a problémát. Igen t. Uraim, tessék nyugodt lenni, ezt a problémát meg fogják oldani Európában, de nem abban a szellemben, ahogyan egy tegnapi felszólalás keretében mondták, hanem meg fogják oldani az emberiesség, a becsület és a humanizmus szellemében. Ha vannak a gazdasági életben kinövések, akkor állítom, hogy a bürokrácia többet árt ennek az országnak, mint bármely zsidóság, amely itt van.. Tegnap szóbakerült itt a kukorica, szóbakerült az, hogy a kukoricát rejtegetik a vidéken. Hát ki rejtegeti a kukoricát a vidéken? Ma a zsidó gabonakeresekdő nem mer kukoricát vásárolni, nem is vesz, nincs is joga hozzá, hogy vásároljon. Ki rejtegeti tehát a kukoricát? A jegyző, a csősz, a vasutas, a postás, a mosónő, mindenki vásárol kukoricát és mindenki rejtegeti abban a íbiszemben, hogy a kukorica majd drága le«z és drácán lehnt majd eladni. Ezek nem zsidók! (Szöllősi Jenő: De onnan tanulták! — Derültség.) Boesánatot kérek, miért nem rendes dolgot tanultak tőlük? (Szöllősi Jenő: Ez az! Mert munka'' inéjlkül más is akar élni! Ezért!) Ezek nem zsidók. Elienek meg; a munkájukból és nem az árdrágításból. (Szöllősi Jenő: Persze ,a zsidóknál nem kifogásolták ezt!) Itt van a burgonyakérdés. Ezelőtt ha a burgonyánál egy kereskedő keresett egy vagonnál 20 koronát vagy 20 pengőt, az nagyon jó jövedelem volt. Ma az ügynöknek, aki összeszedi, többet fizetnek.' Hát miért kell a burgonyának annyiba kerülnie, mint amennyibe ma Budapesten kerül? Ne tessék azt hinni, hogy a termelő kapja ezt. Láncol ás folyik ezen a téren az úgynevezett egykéz örve alatt. Elmondottam már a főváros közigazgatási bizottságában s elmondattam itt a Háziban is, hogy vannak urak — akiknek a rangját azért sem akarom említeni most külön, mert hiszen éppen egy volt miniszterelnök adott errevonatkozólag kormánvprogrammot, hogy a címeket el kell törölni. Helyeslem, ha a címeket el fogjuk törölni, állapodjunk meg tehát, hogy csak »urak«, akik közbeékelődnek, akiknek semmi dolguk nincs a burgonyával, legfeljebb annyi, hogy megeszik azt a burgonyát. Ezek kapnak száHUási igazolványokat és kontingenseket (Szöllősi Jenőt Botrány!) és ezeket a kontingenseket továbbadják másoknak. Ahogyan engem szakemberek informáltak, ebből havonta 400 pengőtől egészen 1000 pengőig terjedő jövedelmük van egyeseknek, akiknek az egész munkája abból áll, hogy havonta egyszer, el kell menniök a burgonyaelosztó irodába átvenni az utalványt, és mit tudom én kinek továbbadni. Miért tűrik ezt, amikor olyan na°ry közéleti tisztogatást akarnak csinálni? Miért éppen a legszegényebb emberek élelmét drágítják meg? Ha pezsgővel folynék ilyen láncolás, akkor nem törődnék veje: az, aki meg akarja inni, fizesse meg, de a burgonya közszükségleti cikk, amely nélkül élni nem lehet. Miért ezen a téren történnek ezek a drágulások? Ezért mondom itt: az egyik oldalon lefojtani a munkást és nem engedni neki magasabb munkabért, a másik oldalon viszont engedni az árdrágításnak ezt a formáját, amelyet mesterségesen idéznek elő, mert erre semmi szükség