Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-890
&90 Az országgyűlés képviselőházának 160, ülése 19 W november 26-án, kedden.. Elnök: Kunder képviselő urat kérem, ne méltóztassék a szónokkal párbeszédet folytatni. Laky Dezső: A különbözetek kiegyenlítéséről van szó. (Kunder Antal: A különbözetről beszélek!) De hiszen nemcsak egy állammal folytatunk kereskedelmi forgalmat. (Zaj. — Elnök csenget.) Ne higyjük azt, hogy a gazdasági elmélet bizonyos elavultnak kikiáltott kérdései ne érdekelnének jeles szakembereket, .akik a gazdasági élet fejlődését nem egy adott időpontban, hanem a jelen és a jövő távlatában vizsgálják, értékelik. A német gazdasági élet legkitűnőbb szakembereinek egyike, Puhl például ma is tud konvertábilis valutáról, f ix-árf oly amok ról, stb. és lényegében talán a birodalomnak a háború utáni jegybank politikájáról elmélkedik. Vannak ellenkező vélemények is és bőven vannak, akár csak régen. De ne felejtsük el, hogy az aranyvalutának elsősorban — nem is lehet máskép — azokban az államokban vannak hívei. — mi nem vagyunk ilyen állam — (Rajniss Ferenc: Ahol arany van!) amelyek arannyal rendelkeznek. (Ügy van! Ügy van!) Ha úgy fordul a sors, hogy más államok is hozzájutnak az őket megillető arán y mennyiséghez, (Rajniss Ferenc: Ingyen!) úgy aligha jönnek zavarba, amikor majd a forgalomban egyébként is csak kiegyenlítés szerepére szánt aranyat egyéb célokra is fel tud:"ák használni. Az 1938. évi banktörvény-novellával a magyar törvényhozás már hatalmas lépést tett a bankjegyek szaporításának útján, amikor lehetővé vált, hogy a Nemzeti Bank nyílt piaci műveleteket is folytasson, amikor behozták a. kilenchónapos mezőgazdasági váltók intézményét, s amikor a Nemzeti Bank a kisipar és a kiskereskedelem érdekében is élénkebb szerepet töltött be. Tudjuk, hogy azóta, 1938 óta bankjegykibocsátás még nagyobb mérveket öltött; a felvidék, a Kárpátalja és az erdélyi részek visszatérése okul szolgáltak erre, éppen úgy, mint a nemzeti felkészültség finanszírozása is. A bankjegyforgalom egészségtelen és kellőleg meg nem alapozott megduzzadása azonban veszélyessé válhatnék olyan államban, ahol az ország gazdasági erejét, amint tegnap is hallottuk a pénzügyminiszter úrtól, a kormány már a pattanásig igénybevette a beruházási Programm végrehajtására, félő tehát, hogy a Nemzeti Banknak az életébe való nem feltétlenül szükséges beavatkozása egykor nem vezetne-e esetleg könnyelmű kihelyezésekhez. Óvatosan kell tehát ezekkel a kérdésekkel bánni és a gazdasági élet szempontjából azt is üdvösnek, jónak kell tartani, hogy a Nemzeti Bankból kiáradó hitelerők közbenső szűrők, a hitelszervezet segítségével jutnak el közvetlenül a hitelt kérőkhöz. Kell lenni -valamilyen szűrőknek, amelyen át megvizsgálják a hitelt kérők bonitását a szó anyagi és erkölcsi értelmében és ezt a szerepet nem láthatja el ezidőszerint más, mint egy bankszervezet, amelynek munkája ugyan tagadhatatlanul megdrágítja bizonyos mértékben a hitelt, de a hitel biztonságának egyik legfontosabb bázisa. Tudjuk és valljuk, hogy egészséges hitelélet nincs bizalom nélkül, de egészséges hitelélet nem lehet egy olyan fellegvár nélkül, amely a gazdasági életnek sokszor nagyon nehéz kemény hullámverésében is szilárdan áll meg és tartja fenn magát. T. Ház! Gyakran látjuk más téren is, hogy az államosításnak egyedül üdvözítőnek vélt gondolata a lelkeket annyira megfogja. liogy szinte nem tudnak attól szabadulni: államosítani kell, mint mondják a szénbányákat, a villamos-energiatelepeket, a cukorgyárakat, a hadíelszerelő üzemeket. Ezek valóban olyan problémák, amelyekről lehet gondolkozni, amelyekkel kapcsolatban lehet tűnődni és lehet rájuk vonatkozólag vizsgálódásokat folytatni. De éppenséggel nem biztos az, hogy a komoly, politikamentes közgazdasági mérlegelés rostáján olyan simán átesnek-e ezek az elgondolások, mint ahogyan azt sokan nem vitatott nemes hevületükben szeretnék. T. Ház! Nem szólok arról, hogy a hadfelszerelési ipar milyen elasztikus fogalom. Nem szólok arról, hogy honvédelmi törvényünk gyakorlati értelmezésében a gyáriparnak alig van olyan ága, sőt a kisiparnak sincs, amelyet ne tekinthetnének hadfelszerelési iparnak. Nem szólok arról, hogy a villamosenergiatermelő és szétosztó iparunk alapjában még kiépítetlen és rengeteg invesztícióra szorul, amelyek éppenséggel nem rizikómentesek. Nem szólok arról, hogy cukoriparunk amúgy is az államnak egyik legfőbb adószolgáltatója. Mindenki emlékezhetik rá, hogy két évvel ezelőtt milyen tevékeny részt vettünk annak a rendszernek előkészítésében, amely évenként súlyos milliókkal kurtította meg a cukorgyárak jövedelmét és csökkentette a fogyasztók terhét. (Rajniss Ferenc: Mindjárt gyűjtést rendezünk a számukra! — Derültség.) 14 millió eseU ki egy esztendőben a kezünkből, Rajniss képviselő úr. Elég szép összeg ez. Nem szólok arról, hogy a kőszénbányászat a mai rendkívüli igénybevétel mellett alig tudja az üzemfenntartási és különösen a feltárási munkákat végezni, amelyek a jövendő érdekében alapvetően szükségesek, amint azt nyilván jól tudja Kunder képviselő úr. (Kunder Antal: Ügy van!) Nem szólok arról, hogy mindezekben a vállalkozásokban rengeteg tőke fekszik és túlnyomórészt olyan tőke, amelyet a magyar termelő munka hozott létre s amely tőkének helyes felhasználásáról, megőrzéséről és fokozásáról gondoskodni iga zán kötelesség. De elénk mered a kérdés, hogy ha az ipari konjunktúra megváltozik, vájjon mit tesz az állam a tulajdonába vett ipari vállalatok tömegével, amikor azoknak terhei, munkásellátása, beruházásai (Peyer Károly: Láttuk a diósgyőri vasgyárinál!) és felújítási szükségletei egyszerre az állam nyakába zuhannak. Ezeknek az üzemeknek általánosságban való államosításával tehát az állam ideig óráig talán el tudna érni finánceredményeket. bár az is kétséges. De külömÖsképpen kétséges az, hogy az állami kezelés megtudná-e találni a helyes módszereket, mikor az ipar korábbi szerepétől eltávolodó új utakat 'kénytelen keresni, esetleg átmeneti veszteségek vállallásával is. Vájjon az állam hogyan oldaná meg ezeknek az üzemeknek a munkáskérdé>°ét1 Nem bérmozgalmakra gondolok, hanem arra, miképpen történnék meg például a munkásságnak esetleg szükségessé váló átcsoportosítása. Mindezek olyan problémák, t. Ház, amelyek azt jelzik, hogy az államosítás az ipart érdeklőleg válóban súlyos kérdéseket vet fel, az egyes vállalatok érdekkörén messze tül^ is, olyan problémákat, amelyeknek következtében az államosítás programúira tűzése megfontolást érdemel, amelyről gondolkodhatunk, bizalmasan beszélhetünk, amellyel foglalkoznunk kell, de elsietett erő«zakolásokkal helyrehozhatatlan károkat okozhatunk az eeé a z magyal gazdasági életnek. (Knnder Antal: ügy, van!) Nem érdektelen talán az, hogy az.aTlâjnèsítási mozgalom — nem szólva Szovjelorosz-
