Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-888

888 Az országgyűlés képviselőházának 160. ülése 1940 november 26-án, kedden. ipari munkásság létszáma emelkedhetett, pedig a fenyegető nyersanyaghiány nem egy alkalommal komoly fejtörést jelenthetett számára? (ügy van! Úgy van! jobb felől.) Itt áll azonban, hála Istennek, mégis érdemben töretlenül a nagyranőtt magyar ipari munkásság és ha tudjuk is azt, hogy az ipari munkásság foglalkoztatásának titka a felszerelési iparoknak adott rendelések, másrészt azok a megbízások, amelyeket a Máv. beruházása érdekében bocsátott ki a kormány, éppen ez az utóbbi tény jó bizonyság arra, íogy akkor sem kell aggódnunk ennek a munkásságnak a sorsa miatt, amikor a mai nehéz helyzet után az iparnak már a békére való átmenetét készítik elő. (Kabók Lajos: Meglátjuk tavasszal!) Akkor majd a foglalkoztatás kérdése valóban inkább előtérbe fog jutni és gondolkodhatunk, hogy miként válasszunk a megoldások között. Vájjon olyan közmunkákat vég?eztessünk-e, amelyekhez nyersanyag nem kell. vagy pedig nyeljük le a munkahiány egy részét azzal, hogy a vállalatok munkásságuknak egy csoportját egy időre például belső javítómunkára fogják, miáltal kétségtelenül bizonyos mérvű drágulást okozunk. A produktív közmunkák lehetősége országunkban éppenséggel nem kevés és különösen az erdélyi részeknek a csonka ország területébe való bekapcsolása biztat egész sereg olyan tervnek a megvalósításával, amelyeknek keretében a munkásság tömegei számára lehet munkaalkalmakat juttatnunk. Ma azonban a helyzet még nem aggodalmat keltő. Ha okosan, beosztással, a pótanyagokkal való helyes gazdálkodással s talán bölcs kereskedelempolitikai tárgyalások eredményeivel fogunk gazdálkodni, még hosszabb időn át birtokunkban lesznek azok a nyersanyagok, amelyeknek segítségével az ipar a legszükségesebb hazai, valamint külföldi rendeléseit is teljesíteni tudja. De kétségtelen, hogy az anyaggazdálkodás sok vonatkozásban erősebb ^szervezést kíván meg s különösen a vas- és fémipar, valamint a gépgyártás nyersanyagainak beszerzése és elosztása érdekében nem volna szabad visszariadnunk kényszeralakulatok létrehozásától sem. Én bízom abban, hogy ha lesznek is nehézségek, azokat át tudjuk hidalni — annak ellenére, hogy a múlt évben, közvetlenül a világháború kitörése után a nyersanyagellátás és szétosztás egyáltalán nem úgy szerveztetett meg, mint ahogyan kívánatos lett volna. Azóta a helyzet javult, s a születési hibák jórészt már korrigáltattak. T. Ház! Az. ipari munkásság sorsa elválaszthatatlan magának az iparnak sorsától, attól az iparétól, amelyet illetően a most folyó háború is számos olyan problémát vetett fel, amelyek előbb is megvoltak, csakhogy akkor nem oldották meg ezeket. Mióta hallunk például már az ipari központ gondolatáról és valójában milyen alkalmat szalasztott el egy másik kormány, amidőn a szervezés gondolatát nem valósította meg akkor, amikor az árkormánybiztosság a nagyszerűen bevált hites könyvvizsgálók bevonásával — akiknek munkáját nem lehet elegendő mértékben megbecsülni — rengeteg ipari revíziós anyagot hordott össze, nem csupán a költségelemzés gazdag tárházát, hanem olyat, amelynek keretében az iparnak tőkegazdáikodását, rentabilitását alaposan kivizsgálta. A szervezésnek ezt az adósságát a mai kormány (Rajniss Ferenc: Nehezen pótolja!) minden bizonnyal meg fogja oldani és a lényegen semmit sem változtat az, hogy az iparvállalatok erősebb központi felügyeletet, esetleg kényszertársítását, s a felesleges üzemek leállítását maga a kormányzat végzi-e. vagy erre a célra külön szervet állít fel. Tisztelettel kérem beszédidőm meghosszabbítását. Elnök: Mennyit méltóztatik kérni? Laky Dezső: Ötven perces meghosszabbítást kérek. Elnök: Méltóztatnak a kért 50 perc meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Laky Dezső: Az ipar azonban nagyon érzékeny a konjunktúrával szemben. Joggal várhatjuk ezért azt, hogy magából az iparból is kisarjadnak bizonyos törekvések, akár esak a múltban is gyakran megtörtént, amikor egy vagy más munkaterület az egyes országok között megosztatott és amikor ilyen módon biztosíttatott egyes iparoknak a fennmaradása, az azokban dolgozó tőkék élete, valamint az iparhoz kapcsolódó munkásság sorsa is. Tehát újra a munkássághoz fordul vissza a beszédem, ahhoz a munkássághoz, amelyet hivatása odakapcsol gépeihez, a gyárak telepeihez és amely a földtől való elszakadása fejében a megélhetésnek egy magasabb fokᣠnyerte el. Nem folytatok vitát abban a tekintetben, hogy a gyáripari munkásság helyzete milyen mértékben lett jobb a legutóbbi években, de a minimális munkabérek és akár az Oti. statisztikájából kitűnő béradatok, akár azok, amelyek a gyáripari statisztikából olvashatók ki, megdönthetetlen bizonyságai annak, hogy a munkásság jogos kívánságainak elismerése folytán az ipari munkabérek számos kategóriában tényleg emelkedtek; bárcsak maradnának állandók, hiszen az ipari munkásság az ő fokozott vásárlóerejével nyugodt időkben a mezőgazdaság számára is nagyobb fogyasztópiacot jelent és a hazai ipar^ fogyasztásától is jobban kiveheti a maga részét. Sokát beszéltek nemrégiben arról, hogy az ipari munkabérek 7%-os emelése kielégítő volt-e, vagy sem. Akadt olyan bang is, amely ezt a csekély emelést egyenesen kihívásnak tartotta a munkássággal szemben. Méltóztassanak megengedni, hogy én, aki 1914-ig bezárólag tudományosan foglalkoztam és foglalkozóin az ipari munkabérek kérdésével és nem egy alkalommal egyetemi speciálkollégium keretében is feltártam ezt a problémát, megállapíthassam azt, hogy az összes körülmények józan mérlegelése mellett 1940 október elején az ipari munkabéreket 7%-nál nem lehetett erősebb mértékben emelni. (Rajniss Ferenc: A bányászoknak többet emeltek, 14%-kai emeltek!) Á bányászok az egész munkástömegeknék egyhuszadrésze sem! Nem pedig azért, mert ezzel esak az úszó vásárló erőket növeltük volna aggasztó mértékben, ugyanakkor, amikor a fogyasztási javak termelésében kivédhetetlen kiesések, visszaesések mutatkoztak. Egy erősebb béremelés kényszerűen érintette volna az árszínvonalat is és a munkásság életstandnrdja ellen intézett volna kemény támadást (Kunder Antal: Megtörtént!) Nem történt meg. Igaz. hogy a megélhetés költséa-e egészében 7%-nál nagyobb mértékben emelkedett, de magasabb közgazdasági érdekekből csupán az élelmiszerek árfrontján mutatkozott emelkedéseket lehetett figyelembe venni, (Kabók Lajos: Más területeken nem!) abban az arányban, amelyben általában ez a front à megélhetés költségei közt szerepel. Nem habozom kijelenteni, hogy amikor az ipari munkabérek ren-