Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-884

884 Az országgyűlés képviselőházának 16 ban, mint ahogy azt egykoron, 1920-ban a büszke győzők gondolták, hanem egy olyan igazságszolgáltatásnak, amely a magasabbrendű kiegyenlítődés jegyében juttatja jussaihoz Magyarországot is. Amióta gróf Teleki Pál a kormányt átvette, ennek a jóvátételnek megújuló példáit látjuk, azóta Magyarország egykor szétmarcangolt, szétszaggatott testéből már két irányból is visszajöttek részek az ősi törzshöz. A múlt év márciusa -óta Kárpátalja gerincein megint magyar őrtüzek lobognak és Csaba királyfi is büszkén gondolhat arra, hogy nem nyög már járom alatt késő nemzedéke, a székely nép. Kis nemzeteknek az életében a területnek hirtelen gyarapodása, vagy a népességnek gyors, szinte máról-holnapra történő megváltozása, az egész társadalom gazdasági struktúrájában mélyreható változásokat idézhet fel. amelyek ugyancsak próbára teszik a vezetőket, s kemény próbára teszik magát a népet is. De nagy időkben a hivatott vezetők alatt kis népek is megszilárdulhatnak és vallom azt, ihogy az a Magyarország, amely 20 év alatt a gyakran megaláztatásnak is olyan sok keservét hallgatagon kiállotta, tűrte, a valóságban a próbát megállta. Megmutatta, hogy méltó a sors kegyére és ha egyszer a sors kerekére felkapaszkodott, nem lehet hatalom, amely onnan bármi erővel ismét letépje. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Itt állunk, ahogy mondani szokták, Európa középhatalmainak sorában. A lényeg azonban nem ez. A lényeg az, hogy miután Magyarország egykori területéből ismét 165.000 négyzetkilométerre ragyog egykori nagy királyunk uralmának emléke és valósága, és más oldalról, 21 millió főnyi népességünk helyett újból ma már 13*5 milliót mondhatunk a magunkénak, ez azt a kötelességet hárítja ránk, hogy ennek a nagytömegű embernek az akaratát egyesítjük valamennyi egymásmellé rendelt, népünk jólétének minél inkább való növelésére. Az ellenzék igen t. szónokai nincsenek, de nem is lehetnek bizalommal a kormánnyal szemben. Ez az ő pártállásuknál fogva aligha csodálnivaló, és párthíveikkel szemben egyenesen kötelességük az, hogy olyan érveléssel kíséreljék meg kifejteni, amely szerintünk esetleg egy már is kialakult vagy kialakulóban lévő közhangulatnak megváltoztatására alkalmas. (Pándi Antal: Üj koreszme!) En azonban tudom, hogy nem lesz sikerük. Nem lesz sikerük azért, mert az ország józan, komoly felfogású tömegeit nem lehet a nyugodt fejlődés mellől semmiféle erővel eltávolítani. (Űgy van! Úgy van! — Taps.) Ezek a tömegek nem akarnak megrázkódtatást, nem akarnak olyan átalakulást, (Rajniss Ferenc: Semilyent sem akarnak!) amikor bizonytalan, hogy a közösségnek juttatandó állítólagos előnyök vájjon jelentenek-e akkora értéket, mint amelyet azok a veszteségek jelentenek, amelyek az átalakulás mögött settenkednek. (Pándi Antal: A túloldalon elsenyvednek!) Magyarország gazdasági és társadalmi átalakulásának mondhatnám rendkívüli korszakát éljük. Nem áll az, mintha ebben az országban valóban nem történtek volna és nem történnének szakadatlan sorsban olyan intézkedések, amelyek a tömegek jólétét szolgálják. (Rajniss Ferenc: Rontják!) Nem áll az, mintha nem nyúltunk volna hozzá már eddig is komolyan, erős kézzel a nemzeti gazdaság alapját tevő tőkék kérdéséhez. Nem áll az, mintha eddig is már nem rendszabályoztuk volna meg sok vonatkozásban a tőkére felépített kapita». ülése 1940 november 26-án, kedden. . lista gazdálkodás bizonyos túlkapásait. Nem áll az, hogy a munkát valaha is nem becsültük volna meg, hiszen látjuk, hogy állam egyáltalán nem exisztálhat, társadalom nincs munka nélkül; munka nélkül összeomlik az emberi kultúra és civilizáció minden olyan értéke, amelyért az emberiség olyan régóta küzdött és küzdeni fog töretlenül ezután is. Nem áll az sem, hogy ebben az országban a földművesség érdekei más foglalkozási rétegek rovására elnyomatnának, vagy pedig nem adná a kormány újra meg újra jelét annaík. hogy megbecsüli a népet, gondját viseli s kötelességének tartja helyzetén könnyíteni; kötelessége ez, hiszen a nép munkájából sok tiszta anyagi és erkölcsi érték fakad. Nem áll az egyáltalában, hogy a kormányzat nem mozog, késlekedik az idők sürgette problémák megoldásánál. (Pándi Antal: Egy perc tizenöt esztendő!) Nem igaz ez azért, mert egy politikai párt a gyorsvonat sebességét is lassúnak találhatja, a másik pedig a repülőgépek suhanását is keveselheti, ha óránként csak 4—500 kilométert tesz meg. (Rajniss Ferenc: Ügy van! Einsteinnek van igaza! Minden relatív a világon!) Ezek a pártok azonban elfelejtik azt hogy már a gyorsvonat rohanásánál is egybeolvadnak a pályatest mellett ültetett fák lombjai és a szántók zöldjei, ha pedig repülőgépen rohanunk, eltűnik a tájnak minden igazi színe, kedvessége és bája. (Rajniss Ferenc: Sőt sokkal tisztábban lehet látni! — Zaj. — Elnök csenget. ) T. Ház! Folytathatnám azoknak az állításoknak tagadását, amelyekkel a költségvetési vita során az ellenzék igen t. szónokai megkísérelték annak a kormánynak a helyzetét meggyöngíteni, amelynek helyzete szilárd. Szilárd nem csupán hivatottságánál, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) hanem eredményeinek perdöntő értékénél fogva is. (Taps a jobboldalon és a középen. — Rajniss Ferenc: Helye«! Nem kell beleszólni!) De akár akarjuk, akár nem akarjuk átlátni. Jelismerni vagy bevallani, mégis tény, hogy Magyarországnak az új idők szellemében való átalakulása, amelyről olyan sokat beszélnek és hol egy csodálatos forradalomnak a jegyében vélik azt megvalósítani, hol pedig keményebb öklöknek a rázásától sem idegenkednek, már évtizedek óta tényleg érik. (Űgy van! Űgy van! jobb felől.) Sokan nem akarják tudomásul venni, hogy azon a jégpáncélon, amely a múltban szinte megülte a magyar közéletet, a törés már megtörtént, a jégzajlás már megindult. Ámde a természet rendelésénél fogva a telet a nyártól a tavasz választja el, és ha tavasszal a földnek nem adunk jó munkát, ha tavasszal a föld nem kap elegendő esőt és napsugarat, (Rajniss Ferenc: Ez igaz!) veszendőbe mehet a földnek minden hozama. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! A gazdaságtársadalmi életben is veszélyesek az ugrások. Ezt tudnia kell mindenkinek, aki közügyekkel foglalkozik. Csak az a kérdés, hogy valakinek a politikai pártállása megengedi-e vagy sem, hogy megértse azt a kötelező parancsot, hogy vigyáznunk kell, amikor előbbre haladunk. Hiszen egy felesleges, egy ki nem számított lépés jobbra vagy balra (Rajniss Ferenc: Bokatörés!) és már a szakadék fenekén, mélyén zúzhatja össze magát az, aki bár ia legnemesebb jószándéktól hajtva rohan át azon a keskeny .hegyi ösvényen, amely az annyira óhajtott cél felé vezet A mi pártunk azt a meggyőződését vallja*.