Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-834

834 Az országgyűlés képviselölmzának 159. ülése 194-0 november 25-én, hétfőn. zése fcöbbszáz malom ellenőr fizetése és egyéb | gondok miatt ma már kezd nem kifizetődő ! lenni, — hiszen a lisztforgalmi adóváltság kö- j rülbelül 10 millió pengőre van kontemplálva — sokkal helyesebb volna, ha a lisztforgalmi adó- ! váltságot eltörölnék, (Maróthy Károly: Nem a nagybirtok javára!) úgy, hogy valamivel még emelni lehetne a gazdák javára a búzaárat, (Lili János: A kenyeret tegyük olcsóbbá!) A malomellenőröket pedig igen szépen el lehetne helyezni más foglalkozási ágakban, különösen a visszatért Erdélyben, mert ezek már kellő gyakorlattal bírnak, már évek óta a nép között élvén, s megbízható és jó magyar embereknek ismerjük őket. Végeredményben a malomellenőri állás nem lehet életpálya, mert hiszen a világ végéig mégsem lehet egy országban malomellenőröket tartani és sem a malomipar, de a termelő gazdák sem bírnak el ilyen megterhelte test. Legyen szabad felhívnom a pénzügyminiszter úr figyelmét a közmunkaváltság kérdésére is, hiszen ez igen régen húzódó kérdés és itt részben már megértésre is találtunk, A pénzügyminiszter urak ezzel már sokat foglalkoztak, a gazdák megsegítésére szolgáló alap 50%-ig már dotálja is ezt az alapot. Ha azonban nem is oldjuk meg ezt a kérdést olyan formában, hogy a közmunkaváltságot eltöröljük, arra hívom fel a pénzügyminiszter úr figyelmét, hogy a tehenesgazdák érdekében adjon ki már végre egy olyan intézkedést, hogy a tehenesfogatokat ne lehessen közmunkaváltság alá vonni. Ez túlkapás. (Maróthy Károly: Ez már igaz! Ebben igaza van!) Az alispánok, illetőleg a vármegyék és a községi elöljáróságok igyekeznek a közmunka váltságba mennél több fogatot belevonni. Van sok olyan kisgazda, akinek egy tehene van és összefogja a szomszédjáéval, — van hozzá egy kis szekere, — és mégis közmunkaváltság alá vonják, holott ezek tulajdonképpen nem rendszeresen igavonó jószágok, hanem csak egy kis ad hoc munkára befogott jószágok és teljesen méltánytalan és antiszociális dolog, hogy ezeket közmunkaváltság alá vonják. {Helyeslés. — Maróthy Károly: Már több mint öt éve mondogatjuk erről az oldalról! Eredmény nélkül! — Zaj. — Elnök csenget.) A kormány erélyesen szólaljon fel ez ellen és parancsolja meg, adja ki rendeletben, hogy a tehenesgazdák teheneit nem lehet közmunkaváltság alá vonni. (Helyeslés. — Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezekben voltam bátor néhány szót szólni a pénzügyi kormányzat költségvetéséhez. Mivel remélem, hogy minden ilyen kérdésben, amelyet szakértelemmel kezelünk és amelyben a pénzügyminiszter úrhoz jövünk, megértésre találunk nála, mert ő mindig azt az álláspontot vallotta, hogy a kérdéseket elsősorban tüzetesen meg kell beszélni (Maróthy Károly: És ebben maradt!), nem pedig frázisokkal, szemfényvesztő politikával kell jönni, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pándi Antal: Ne oktasson bennünket! Szükségtelen! — Maróthy Károly: Hol itt a szemfényvesztés?), mert a kérdéseket olyan formában nem lehet megoldani, tekintettel továbbá arra, hogy a pénzügyminiszter úr személye iránt a legnagyobb bizalommal vagyok, a költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: vitéz Irnrédy Béla! Elnök: vitéz Irnrédy Béla képviselő urat illeti a szó. vitéz Irnrédy Béla: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! Élénk taps a szélsőbaloldalon.) Az idő előrehaladott voltából azt következtetem, hogy a most lezajlott költségvetési vitának a képviselői padsorokból körülbelül én vagyok az utolsó szónoka. Megragadom tehát az alkalmat, hogy a most elhangzott képviselői beszédek és a pénzügyminiszter úr

y kivételével a miniszter urak beszédei után néhány gondolatot előadjak. Teszem ezt részben azért is, mert olyan kérdésekről óhajtok beszélni, amelyekben bizonyos tapasztalatokat szerezhettem és talán pénzügyminiszteri és jegybankelnöki multamnak is tartozom azzal, hogy ezekről a kérdésekről a t. Ház előtt beszéljek és ezáltal hozzájáruljak egy magyar közvélemény kialakításához, ami mégis elsősorban feladata a képviselőháznak.* Kritikát szavaim csak annyiban fognak tartalmazni, amennyiben szüksége mutatkozik annak, hogy megvilágítsam a mai helyzet képét és azt a jobb helyzetet, amelyet elő akarunk idézni. Szólok azért is, mert Vay Miklós előttem szólott igen t. képviselőtársam a dohánykérdéssel kapcsolatban hivatkozott azokra a szakszerű tapasztalatokra, amelyeket ezen a téren szerezhetett és ebbe belekapcsolódva én is merem állítani, hogy a kérdésekről, amelyekről szólani fogok, bizonyos szakszerű tapasztalatokat szerezhettem. Ne méltóztassanak tehát bennem most kizárólag az ellenzéki képviselőt nézni, hanem a kérdéseknek ismerőjét is.' A gazdasági politika egészéről szeretnék beszélni, minthogy ez a gazdasági politika nem választható el a pénzügyi tárcától éppen úgy, ahogyan nem választható el a többi gazdasági tárcától sem. Ezidőszerint az a helyzet, hogy több különböző helyről intézik gazdaságpolitikánkat. A földmívelésügyi, a kereskedelemügyi, az iparügyi és a pénzügyi tárcán, meg a külügyminisztérium kereskelempolitikai osztályán kívül a kereskedelemügyi miniszter felügyelete és irányítása alá tartozó árkormánybiztosság és külkereskedelmi (hivatal, az iparügyi minisztérium hatáskörébe tartozó anyaggazdálkodási bizottságok és last but not least a pénzügyminisztériumhoz kapcsolódó, illetőleg a pénzügyminisztérium által gyakorolt felügyelet alatt álló Magyar Nemzeti Bank a legnagyobb befolyású szervek, amelyeknek á gazdasági politika irányításában hangos szavuk van. A súgókról, a különböző érdekképviseletekről nem is beszélek. Már maga ez a széttagolódás is mutatja a szintézisnek, az összefogásnak szükségességét és mintegy magától magyarázza azt a minduntalan visszatérő hírt, hogy a kormány tagjai és az említett szervek vezetői gazdasági minisztertanácsra ültek össze. Ez ma nem csodálatos, hiszen mai miniszteriális rendszerünk kollegiális rendszer, amelyben egymás mellé rendelt különböző miniszterek vesznek részt és maga a miniszterelnök sem feje a kormánynak, hanem csak elnöke a minisztertanácsnak, tehát a kormányzati gépezetben Uem fölérendelt, hanem mellérendelt szerv. De erről ma nem akarok beszélni; ezt csak azért r említettem meg, hogy rámutassak arra: magának a miniszterelnöknek a személye sem alkalmas intézményesen arra, hogy a gazdasági politika irányítását Összefogja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Aki a költségvetés vitáját' végighallgatta,