Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-825

Az országgyűlés képviselőházának 159 ez valami népszerűtlen téma. Olyan emberek gondolták ezt, akik a falusi életet nem ismerik, akik nem tudják, hogy annak a kisgazdának, annak a termelőnek, annak a kisiparosnak éppen oiyan érdeke, hogy mentől jobban fizetett fjxfizetéses alkalmazottai legyenek az államnak, mert a kisgazda, a kisiparos, a kiskereskedő érezte meg elsősorban a fizetéscsökkentést és érzi meg a fizetésemelést. Most a kormányban meg volt a jószándék. bizonyos mértékben segített, visszaállította a régi fizetést, egy kicsit emelte is, azonban ez még mindig nem elegendő, mert ez a fizetésemelés, amelyet a tisztviselők kaptak, abszo lute nines arányban azzal a drágasággal, amely azóta fokozódott és napról-napra fokozódik, dacára annak, hogy a legszigorúbb intézkedések történnek az árdrágítás letörésére. Az előléptetésnél, új állásokban való alkalmaztatásnál nagyon fontosuak tartanám, hogy a nős és többgyermekes tisztviselők előnyben részesüljenek. Feltétlenül a nemzet érdeke az. hogy egyforma képzettség mellett a nős és többgyermekes tisztviselők legyenek állami alkalmazásban elhelyezve. Ez nem azt jelenti, hogy a tehetséges nőtlen embert most mellőzöm, de hangsúlyozom, hogy egyforma képzettség mellett feltétlenül megkövetelem, hogy előnyben részesítsék a családosat. A képzettség megállapításához is van egy szavam. Donáth igen t. képviselőtársam említette, hogy ezek a köziigazgatási vizsgák bizony nagyon szigorúak. Erről magam is meggy őztődtem, mert érdeklődtem a dolgok iránt. Szigorúan veszik ezeket a vizsgákat, sokat követelnek. Az helyes, ha sokat követelnek, én csak azt követelem a sok kíöívetelés mellett, hogy olyanok vizsgáztassanak, akik legalább annyit tudnak, mint aki vizsgázik. Mert bocsánatot kérek, az egyetemi tanár előtt, aki ott vasi abban a bizottságban, meghajlok, tudom, hogy érti a mesterségét, az a foglalkozása, de látok egy névsort és ismerek olyanokat, — neveket nem mondok, mert mióta itt vagyok ebben a Házban, 25 év óta nem személyeskedtem — akik nem értenek annyira a dolgokhoz. Ne tessék nekem olyanokat odaállítani vizsgáztatni, akik maguk királyi kegyelemmel mentek át vizsgáikon, mert nagy viszszatetszést szül, amikor az a kisebb tisztviselő, aki közigazgatási vizsgát tesz, azt tapasztalja a maga nagy tudása és felkészültsége mellett, hogy a vizsgáztató kevesebbet tud, mint ő. Ez tiszta destrukció. (Reményi Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ez előfordult az egyetemen is!) Előfordult ez a múltban is és nagyon kérem, hogy a jövőben ne forduljon elő. Ennyit kívántam osak Donáth képviselőtársain megjegyzéséhez hozzáfűzni. Fontosnak tartanám, hogy a pénzügyminiszter úr találjon fedezetet arra, hogy a (mezőgazdasági munkásság hozzájusson a betegségi, a rokkantsági és a balesetbiztosításhoz. A szociális igazságtalanságok mindig megbosszulják magukat egy nemzet életében. Lehetetlen állapot, hogy a múltban a szociáldemokráciához tartozott ipari munkásság éppen szervezettségénél fogva kivívott magának bizonyos előnyöket, amelyeket én csak helyeslek, míg a mindig nemzeti érzésű mezőgazdasági munkásság ezen a téren leimaradt. Én sohasem sokallok valamit, amit egy társadalmi osztály szociális téren kap, hanem azt helytelenítem, hogy a másik nem kapja meg ugyanazt az osztó igazság erejénél fogva. Arra kérem tehát az igen t. pénzügyminiszter urat, fordítson erre a kérdésre nagy figyelmet, mert ülése 19UO november 25-én, hétfőn. 825 agrárországban vagyunk és lehetetlen elképzelni, hogy éppen az agrár népességről ne történjek gondoskodás. A múltban rámutattam már az egyik tárcánál s itt megismétlem, mert fontosnak tartom, hogy ebben a Házban többségben vannak az agráriusok. A múltban, a régi liberális rendszer alatt is, eltekintve egykét merkantil vezető embertől, nagyjában és egészében agrárius emberek ültek itt. akik foglalkozásuknál fogva agráriusok voltak, de a gondolkodásuk nem az volt. És csodák csodája: történt gondoskodás másokról, más társadalmi osztályokba tartozókról, de éppen azokról, akik mindnyájunk számára a kenyeret termelik, akik a világ legnehezebb mumkáját végzik, a mezőgazdasági munkásosztályról nem történt gondoskodás. Magam nyújtottam be annakidején — nem tudom, tíz éve, vagy hány éve ennek — egy javaslatot, amelyben követeltem, hogy terjeszszenek a Ház elé sürgősen egy olyan javaslatot, amely a mezőgazdasági munkásságnak betegségi, rokkantsági és baleseti biztosítást juttat. Az akkori miniszter, boldogult Vas József népjóléti miniszter úr hozzájárulása után a Ház egyhangúlag elfogadta ezt az indítványomat, illetőleg magáévá tette azt a miniszteri ke jelen test, hogy ez a tőrvényjavaslat egy éven belül a Ház elé kerül. Azóta sok év telt el és ez a javaslat még mindig nincs a Ház előtt. Tessék elképzelni annak az egyszerű embernek a gondolkodásmódját, a | lelkületét, amikor azt tapasztalja, hogy ha otthon marad és folytatja ősei foglalkozását, akkor lehet beteg, nem törődnek vele, nincs orvos, nincs patika, de ha feljön Budapestre, s nehéz szívvel ugyan, de otthagyja a faluját és elmegy a gyárba szenet lapátolni, akkor egyszerre benne van az Oti.-ban, a betegsegélyzőben, megkapja a táppénzt és egyéb előnyöket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De tessék megnézni ezt a kérdést például a vidéki városban. Saját szülővárosom mellett, Bajaszentistvánban tapasztaltam a következő dolgot. Két szőlőmunkásról van szó. Az egyik megmaradt ősi foglalkozása mellett, a másik bement a gyárba. Az influenzajárvány során mindkettő beteg lett. Az egyiknek a felesége főzte a jó tyúklevest a táppénzből, a másik meg koplalt. Egymás mellett laktak. Tessék elképzelni, hogy az ilyen igazságtalanság micsoda vért szül, mennyire tág teret nyit azok számára, akik mások nyomorát nolitikai célokra akarják kihasználni. A nyomor vámszedői előtt akkor tudjuk bezárni a kaput, ha a szociális igazságok általános igazságokként mindenkire vonatkoznak, — amit meg lehet valósítani — ha nem teszünk különbséget a társadalmi osztályok, főleg a munkásosztály között -Én azt hiszem, hogy ez világos dolog és nem tudom megérteni, hogyan lehetséges, hogy a legdrágább magyar fajtát pusztulni engedjük. Egyrészről farizeuskönnyeket hullatnak sokan, hogy kevés a magyar, hogy nem is egészen hat ezrelék a szaporodásuk, — hála Istennek, a Székelyföldön 11 ezrelék — és könnyeket hullatnak az egyke, meg az egyse kérdése miatt, a másik részen pedig nem törődünk azzal, aki nem születik meg és azokkal sem, akik itt vannak és élnek. Ezen az állapoton nekünk sürgősen változtatnunk kell. T. Képviselőház ! Nem beszélek most a háborús nyereségről, mert úgy látom, hogy általában megtörténtek a preventív intézkedések, hogy a fák ne nőjenek az égig, mint. a múlt háborúban történt. Akkor is itt ültem ezekben 122*