Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-813

Az országgyűlés képviselőházának 159. zonytalansággal teli viszonyok között rendkívül nehéz a költségvetést úgy összeállítani, hogy az a bizalmatlanság okozta szűkmarkúságnak, vagy pedig a kellően meg nem alapozott optimizmusnak a vádját ne hívja ki maga ellen. Az természetes, hogy minden költségvetésben van némi bizonytalansági koefficiens, hiszen minden költségvetés csak a zárszámadásban találja meg a maga igazolását, de a szokottnál végtelenül nagyobb ez a bizonytalansági elem ma, amikor a háború közepén a világpolitika szinte soha nem hallott sebességű változásokat hoz s Európának, talán az egész világnak újjárendezése során az események előre nem látott új feladatok elé állítanak. Ma, amikor ennek az új rendnek a gazdasági téren való követelményeit és módszereit még csak homályos körvonalakban lehet látni, ma, amikor a legnagyobb erőfeszítéseket kell tenni, hogy a nyersanyagárak emelkedése, a mind szélesebb területen fellépő anyaghiány idején a lehetőség szerint lefoghassuk vagy legalább is mérsékelhessük az ár és bér szintjének emelkedését és ezzel biztosíthasuk valutánk értékállandóságát, ma, amikor minden eddiginél nagyobb mértékben kell összefogni és igénybe venni az ország gazdasági erőit, hogy ne csak a ma terheit viselhessük, hanem a holnap feladataira is felkészülhessünk, — mondom, ma ez a bizonytalanság sokkal nagyobb. Nem lehet tagadni, hogy az a pénzügyminiszter, aki ilyen körülmények között sem választja a megállás kényelmesebb útját, hanem az előző évekkel szemben 289 millióval, tehát 16-1%-kai töbh kiadást mer vállalni és 327-4 millióval, tehát 19-1%-kal több bevételt mer remélni, az nemcsak megértette a mának parancsoló szavát, amely nem tűr megállást, amely nem tűri, hogy a nemzet érdekében feltétlenül szükséges kiadások meg ne tétessenek vagy elhalasztassanak, hanem tanúságot tett a nemzet gazdasági erejébe, áldozatosságaba vetett hitéről is. Erre a hitre még akkor is szükség van, ha a pénzügyminiszter úrnak következetesen folytatott és helyes gazdasági politikára épített pénzügyi politikája reálisan alá is támasztja ezt a bizakodást. Jól tudjuk ugyanis, hogy hiába van a költségvetésben az üzemekkel együtt mintegy 400 millió pengő munkaalkalmat jelentő kiadás, hiába van egyes tárcák költségvetésében közvetlea szociális célokat szolgáló mintegy 130 millió pengő előirányzat: még mindig számolni kell a terhek és különösen a szociális terhek emelkedésével; hiszen a tisztviselők fizetéscsökkentésének megszüntetése, a nyugdíjas kategóriák egységesítése és a nyugdíjak emelése folytán előálló mintegy 50 millió pengő tételben máris jelentkezett ilyen szociális többletkiadás és feltétlenül jelentkezik még, amint a pénzügyminiszter előre jelezte, a téli megélhetését nyáron meg nem keresett mezőgazdasági munkásság foglalkoztatásával járó többletkiadás. Számolni kell ezenkívül azzal is, hogy bármilyen óvatos becsléssel állapíttattak is meg a bevételi előirányzatok, bármennyire a múlt tapasztalataira vannak ezek alapítva, érvényesülhetnek a mai viszonyok között olyan gazdasági tényezők, — mint a nyersanyaghiány, szállítási nehézségek stb. —- amelyek megakadályozhatják az adóbevételek fokozásának lehetőségét még azokban a szektorokban is, amelyekben^ az adóbevétel emelkedését nem a gazdasági élet erősödésétől, nem a forgalom emelkedésétől, hanem kizárólag az adóalapok jobb kimunkálásáülése 194-0 november 25-én, hétfőn. 813 tói vagy az adótételek emelésétől várjuk, mint például a jövedelemadónál. Kétségtelen, hogy ezekben az időkben a költségvetés realitását a bevételek oldalán elsősorban az adómorál legmagasabbra fokozása biztosíthatja. De kétségtelen az is, amit a pénzügyminiszter úr egyébként már be is jelentett, hogy elkerülhetetlen lesz iijahb állami jövedelemforrások megnyitása, már csak a költségvetésileg mutatkozó 48 millió pengős deficit eltüntetése céljából is. Amikor feltétlenül elismerem ennek a jövedelemfokozásnak a szükségességét, engedje rae^ a pénzügyminiszter úr, hogy mégis elsőnek egy ezzel ellenkező irányban ható kérést terjesszek elő és felhívjam a figyelmét arra a méltánytalanságra, amely a pénzügyminiszter úr elvi álláspontjának sem felel meg, amelyet más alkalommal egy törvényjavaslat tárgyalásánál kifejezésre juttatott. Ez a méltánytalanság a magánalkalmazottak jövedelmi adójánál annak következtében áll elő, hogy a magánalkalmazottak abban az esetben, ha túlhaladják az adóköteles jövedelem határát, egyszerre egy elég magas adótételbe ugranak bele. A pótadókkal együtt 142-5 pengővel kezdődik ez az adózás, a nélkül, hogy ebből az adómentes jövedelemnek megfelelő adótétel éppen úgy levonásba kerülne, mint a jövedelmi adó egyéb alanyainál. Ezt a kérdést most az a hétszázalékos pótlék teszi aktuálissá, amelyet a magántisztviselők nagy része a drágaság kiegyensúlyozására kapott. Akik ezzel a hétszázalékos emelkedéssel lépik át a jövedelemadómentes fizetésnek a határát, azok — miután ezáltal a jövedelemadónak alanyaivá válnak — a kapott pótlék 50—60 százalékát vesztik el, tehát kétségtelenül sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek azokkal szemben, akik máris jövedelemadókötelesek voltak, vagy akik még eme pótlékolás során sem érik el a jövedelemadóköteles fizetés határát. Ennek a kérdésnek gyökeres megoldása az lenne, ha a magánalkalmazottaknál nem az 1000 pengő jövedelemre eső 10 pengőt, hanem, a 3600 pengő jövedelemre eső 75 pengőt lehetne a jövedelemadóból levonni. Tudom, hogy ez most nem lehetséges, hiszen annakidején a pénzügyminiszter úr ezzel szemben már állástfoglalt, de azt hiszem, hogy megfelelő megoldás lenne az is, ha legalább ezekre a drágaság emelkedése folytán adott pótlékokra mondatnék ki, hogy ha ezáltal lépi túl valaki jövedelemadómentes fizetés határát, akkor ez nem teszi a jövedelemadó alanyává, mert csak így tudjuk elérni azt, hogy amit a drágaság pótlására adunk, azt egyes kategóriáknál az adó igen nagy részben el ne vigye. (Helyeslés jobbfelől.) Nem hiszem, hogy ez nehézséget okozna, mert kétségtelen, hogy az adójövedelmek előirányzásánál ezeket a drágasági pótlékok emelkedésével beállható adótöbbleteket nem vették figyelembe. (Teniesváry Imre: Ez nem is volt szándék!) De egyébként a pénzügyminiszter úr expozéjában rámutatott arra, hogy újabb adónemeket kíván bevezetni s ezeknek során bőségesen lehetne gondoskodni az esetleges ilyen kiesések pótlásáról és kétségtelen, hogy ha például a hadmentességi váltságról benyújtandó javaslattal kapcsolatban bizonyos tekintetben a munkaszolgálatváltságra is méltóztatnék gondolni, akkor igen jelentűs adótöbbletet lehetne elérni. A fokozott adóbevételeken felül természetesen további hitelműveletekre is szükség lesz. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A pénzügyminiszter úr expozéjában hitelpolitikájának is-