Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-812

812 Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 19W november 25-én, hétfőn. egész tőkebefektetésük ki volt fizetve, ma Már a kötvényeket akár a kálynába dob Hatnák, nem érné károsodás őket, azonoan a varosom még: mindig iizetik ezeket az összegeket. Azután volna egy másik kerdes, amely szinten meggondolást igényelne, tudniillik az, hogy a városoknál a vagyonkezelést a közigazgatástól el kellene venni. Utóvégre a városi tisztviselő vagyonkezelésre vaJó gyakorlatot, képesítést nem szerzett. Azok a sokszáz millióra menő * vagyonok, amelyek közigazgatási kezelés alatt állanak, az ország gazdasági életében csak holttökeként szerepelnek. Meg kellene találni a módját, hogy ezek cselekvő, gyümölcsöző, jövedelmező, cloigozó tőkévé alakuljanak át és valósággal szakképzettséggel, hozzáértéssel rendelkező egyének kezelése alá kerüljenek, ha más módon nem, olyan ellenőrzéssel a felsőbb hatóság részéről, mint amilyen ellenőrzés alatt például a pénzintézetek állanak a Pénzintézeti Központ részéről és ezeknek a tőkéknek kezelésére a mai megkötöttséggel szemben nagyobb szabadságot kellene adni. Azzal az egységes közigazgatási adózási tervvel szemben, amelyet a pénzügyminiszter úr bejelentett, úgy, ahogyan bejelentette, még arra is rá kell mutatnom, hogy ha pénzügyminiszter úr úgy kíválnja megoldani a dolgot, ahogyan expozéjában mondja, hogy lesz egy általános közigazgatási adó s ha ez nem fedezi az autonómiáik szükségletét, a többletet más bevételi forrásaiból vagy további pótadóból fogja fedezni (Szász Lajos államtitkár: Nem egészen így mondta!), akkor bejelentése szerint semmi más változás nem lesz, mint az, hogy eddig egy lajstromban megtörtént a községi adó kivetése, most két lajstromban lesz. a kivetés: az álltalános községi pót- és a külön községi pótadólajstromon. (Szász Lajos államtitkár: Nem jól idézett!) A különbség csak ez lesz, ha tudniillik az általános közigazgatási pótadót nem fogja a város abban az összegben felhasználhatni, amilyen összegre nála^ a kivetés történt, hanem a forgalmi adó módjára megint közös kasszába fog menni, amiből olyan módon történnek a kiutalások, mint ahogyan a forgalmi adóból történtek. Itt pedig bátor vagyok utalni a belügyminiszter úrnak egy évvel ezelőtt tett kijelentésére, amikor azt mondotta: »Bizonyos segítséget az állam is nyújthat annak az alapnak a révén, amelyet a forgalmiadórészesedésből képez ki.« Itt azonban megint bizonyos igazságtalanság mutatkozik. A forgalmiadórészesedési alaphoz ugyanis az ipari jellegű közületek járultak hozzá, tehát nem egészen igazságos, ha azt, amit az ipari jellegű közületek adtak le, ' nem ők kapják vissza, hanem a mezőgazdasági jellegű városok. Mélyen t. Képviselőház! Elvileg nem tudok hozzájárulni ahhoz, hogy egyik város lakossáiga a másik város lakossága javára adóztassék meg. Utóvégre az adóztatás morális alapja is az ahhoz az adószedő közülethez való tartozás. Ennek a rendszernek, amely ezt meg akarja változtatni és a forgalmi adó közös kasszájához hasonlóan akarja a községi pótadót kezelni, következménye lesz az, hogy a megosztásban nem mindig a tényleges szükségletnek megfelelőleg történnek a rendelkezések, mint ahogy ez a forgalmi adónál is van; következménye lesz az, hogy egyes favorizált városok, amelyek a maguk háztartásait, a maglik igényeit nem a rendelkezésükre álló anyagi erőhöz fogják méretezni, más városok megrontásával fognak kedvezményezett helyzetbe kerülni, azok a városok pedig, amelyeknek lakossága valóban kiizzadja ezeket a közterheket, nélkülözni lesznek kénytelenek azokat az eredményeket, amelyek áldozathozataluknak joggal lehetnének következményei. Ezért voltam kénytelen már most felszólalni e terv ellen és kérni a pénzügyminiszter urat, mint ahogy a belügyminiszter úr véleménye is más ebben a kérdésben: vegye revízió alá ezt a tervet, ezt az elgondolását. Egyébként, mélyen t. Ház

s a pénzügyminisztérium költségvetését ama már nem egy alkalommal hangoztatott elvem alapján, hogy elkülönítem a 'költségvetésnek és a felhatalmazásnak kérdését, általánosságban elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Ha jól értettem, a képviselő úr azt méltóztatott mondani, hogy elfogadja a pénzügyi tárca költségvetését. Megállapítom, hogy a képviselő úr a tárca költségvetése ellen iratkozott fel. (Meskó Zoltán: Az, tegnap volt!) Vásáry István: Bátor vagyok bejelenteni, mélyen t. Ház, hogy bizonyos tévedés történt, mert nem ellene kértem a feliratást. Ezt az elnök úrral tisztáztam is. Elnök: Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a képviselő urat pártja, a független kisgazdapárt, ellene irattá fel. (Meskó Zoltán: Tévedés volt! Az más szárny volt! — Mozgás.) Szólásra következik a vezérszónokok közül? Zeöld Imre Péter jegyző: Demel Aladár! Elnök: Demel Aladár képviselő urat illeti a szó. Demel Aladár: T. Képviselőház! A költségvetés tárgyalása évről-évre kedvező alkalmat nyújt arra, hogy röntgenképszerű élességgel képet kapjunk a mind komplikáltabbá váló állami szervezetről. A költségvetés feltárja ennek az állami szervezetnek szerteágazó munkásságát és a legapróbb részletekig belevilágít a különféle szervek funkciójába. Ebben a szervezetben a pénzügyi tárca, akármennyire szoktak is mást mondani, ténylegesen a szív szerepét tölti be, mert ez indítja el, ez irányítja és tartja fenn az egész állami organizmus vérkeringését, ez gyűjti össze, ez szivattyúzza kamráiba az állami szervezet életének táplálására szükséges anyagokat és gondoskodik arról, hogy a szükséges vérmenynyiség a különféle szervek funkciójának fontosságához mért elosztásban jusson el az állani egyes szerveihez. De mindig gondosan vigyáz arra, hogy az állam és az állam keretében élő nemzet a legnagyobb erőkifejtésre legyen képes a vállalt feladatok és kitűzött célok elérésére. A pénzügyi tárca költségvetését tehát tulajdonképpen nem lehet különálló tárcaköltségvetésként tárgyalni, mert elkerülhetetlen, hogy aki a pénzügyi tárcával foglalkozik, az legalább nagy vonásokban ne lássa maga előtt az egész állami költségvetést, Rlkerülhetetlen ez azért is, mert az összes állami bevételeknek — az üzemek bevételeinek kivételével — több mint 90%-át a pénzügyi tárca szolgáltatja, s így az egész költségvetésnek, tehát a többi tárca lehetőségeinek kereteit is, a pénzügyi tárca keretei szabják meg. Ha a pénzügyminiszter úr által beterjesztett költségvetést a maga egészében vizsgáljuk, akkor meg kell állapítanunk, — mint ahogy már az egyes tárcák tárgyalásának rendjén is meg lehetett állapítani — hogy a pénzügyminiszter úr ennek a szétosztó tevékenységnek csakugyan teljes szívvel tett eleget. A mai rendkívül súlyos és rengeteg bi-