Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-730
•f'âô Àz országgyűlés képviselőházának 157, költ°égvetést elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Szeder János jegyző: Rapcsányi László! Elnök: Rapcsányi László képviselő urat illeti a szó. Rapcsányi László: T. Ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársamnak valóban igaza van abban, bogy a nemzet létének alapja a nevelés és osztozom abban a kijelentésében és felfogásában is, amely szerint az oktatás ügyén ne takarékoskodjunk. De meg vagyok győződve arról, hogy azok, akik a magyar nemzeti nevelésnek bármely ponton munkásai, ha tényleg magyarul, keresztényiesen és nemzeti alapon intézik a magyar nép nevelésének ügyét, nem is takarékoskodnak. T. Ház! A magyar művelődés kérdésével kapcsolatban ezen a helyen is és a parlamenten kívül is igen sokszor elnangzott már az a kijelentés, hogy a magyar művelődés kérdése honvédelmi kérdés. Azt hiszem, pártkülönbség nélkül megegyezhetünk abban, hogy ha ez honvédelmi kérdés, akkor méltó arra, hogy honvédelmi kérdésként kezelve, a legnagyobb jelentőséget tulajdonítsuk neki, mert amint a kultuszminiszter úr egyik beszédében megjegyezte: ahogyan «az ember testből és lélekből áll, éppenúgy egy nemzetnek nemcsak gazdasági élete fejlődését kell szem előtt tartania, hanem ezzel párhuzamosan gondoskodnia kell arról is, hogy a gazdaságilag fejlődő nemzet a műveltség terén is lépést tudjon tartani s ezáltal anyagi és szellemi fejlődését is méltókép' pen tndja biztosítani. Köztudomású, hogy amelyik nép művelődését nem úgy munkálja, ahogyan azt az ő nemzeti érdekei megkívánják, az a nép a népek közösségében lemarad és amelyik nép a népek versenyében nem tud magának a műveltségével megfelelő helyet biztosítani, az kimondotta saját maga felett a halálos ítéletet mert megtagadta szellemi múltját. Az ilyen nép méltatlan arra, hogy a népek versenyében továbbra is egyenrangú félként vegyen részt. De ismételten hangsúlyozom, hogy a szellemi honvédelem «az, ami az anyagi honvédelemnek mindenkor legbiztosabb erőtartalékát jelenti. Hiszen itt a házban hallottuk, hogy mit jelent ennek gyakorlati része, amikor a honvédelmi miniszter úr kijelentette, hogy azoknak az okoknak, amelyek a közelmúltban a nemzeti " gyarapodást eredményezték, egyik alapvető tényezője az volt, hogy ez a nemzet lelkileg sohasem szerelt le és ez a nemzet lelkileg mindig olyan fokon állott, amelyen biztosította magának «azt, hogy ilyen cselekedeteket, mint amilyeneknek eredményeit a közelmúltban láthattuk, végre is tudjon hajtani. A népek közösségében azonban ki^ kell fejlesztenünk a magyarság egyéni jellegét ki. fejező műveltséget és szükséges, hogy ez az - egyéni jellegű műveltség egyúttal bele is tud• jon illeszkedni a népek műveltségének abba a J fejlődésébe, amely a közös művelődési munkát . a mi fajtánk számára is biztosítani tudja. Ne. künk e tekintetben van egy nem gőgös, hanem , a magyar véleményt, a magyar felfogást min•i den vonatkozásban kifejező és multunkból ereJdő tanulságunk, amely Zrínyi Miklósnak abban ••• a kijelentésében gyökerezik, hogy egy nemzet. nél sem vagyunk alábbvalók. Ez kifejezi azt, amellyel mi magyarok, keresztény és nemzeti - alapon felépült kultúránk révén ezer esztendeig , fenn tudtuk itt létünket tartani; kifejezi^ egy -: önérzetes népnek a felfogását sajátmagáról a -leghűbben, a legférfiasabban, — mondhatnám y•--,-» legmagyarabbul. Ez a felfogás nem azt illése 19íO november 21-én, csütörtökön. mondja, amit most, amikor a népek is szeretnek sokszor egymás elé kerülni, általában hallunk, — méltóan vagy méltatlanul — hogy én különb vagyok a másiknál, és nem is azt fejezi ki, hogy nálam ez vagy az alacsonyabbrendű, hanem azt, hogy én is vagyok legalább olyan. mint bármelyik. Ennek a kérdésnek a gyökere odanyúlik vissza, hogy a magyar művelődés tudott egy olyan formát találni a maga önérzetes véleményére, amely forma Zrínyinek ebben a mondásában teljesedett ki. T. iláz! A letűnő és a szabadversenyt hirdető kor a maga anyagelvű felfogását a múltban teljes mértékben rányomta a magyar művelődésre. Ennek elsősorban legfőbb irányítói voltak a főként zsidó eredetű és ezektől megfertőzött szellemű és részben a szabadkőműves páholyokba tartozó nagymesterek és pártfogoltjaik, akiknek elegendő volt az, hogy az Ő irányításuk mellett egy görögtüzes művelődéspolitika fejlődjék ki, akik életüket és vérüket adták a magyar művelődésért, de amikor tettekkel kellett volna bebizonyítani azt, hogy a magyar fajt, a magyar népet tömegében emelik fel magasabb művelődési színvonalra, nem voltak hajlandók arra, hogy ezért a művelődésért, ennek a népi rétegnek műveltségi felemelésére anyagi áldozatot is hozzanak. Számtalanszor olvashatjuk az újságokban, hogy egyik díszlakomán éppúgy, mint a másikon gyönyörű szép beszédek hangzottak el a magyarság művelődésének fejlesztése érdekében s e tekintetben egymást multák felül, azonban a cselekedetek eredményeikben bizonyították, hogy őszintén szólva, a magyar nép. a vidék és a falu műveltsége nem üti meg azt a mértéket? amelyet meg kellett volna ütnie abban az esetben, ha az Ígéreteket tettek is köve tték volna. Mi lett ennek a következménye? Amint mondottam, a magyar tömegek elmaradtak | a műveltségben, nevelésük hiányos volt, főként gazdasági vonatkozásban és így jutottunk el odáig, hogy az a fajta, amelyik értékállóságát itt mar bebizonyította, éppen ezen irányítás és ezen szabadelvű felfogás miatt, annak szándékos cselekedetei miatt gazdaságilag nem tudta magának biztosítani azt a helyet és hatalmat, amelyet mint nemzetfenntartó «és nemzetalkotó, megérdemelt volna. Anyagilag elszegényedtünk és gazdasági hatalmunkat elvesztettük oly mértékben, ahogyan sohasem lett volna szabad. íme, ha netán valaki nem látná azt, hogy a művelődés hogyan kapcsolódik bele a nemzet gazdasági életébe, most láthatja, hogy az úgynevezett szabadelvű művelődési politika szándékosan véghezvitt cselekedetei mit tettek fajtánk elszegényedésére és a nemzet megrontására. UgyancsaK: ennek a múltbeli szere«ncsétlen művelődéspolitikának a következménye volt az, hogy éppen ennek következtében a nemzeti öntudat nem fejlődött ki. Az úgynevezett tulipánmozgalmakhoz hasonló mozgalmakban, a színen és a kirakatban, a nemzeti öntudat fejlesztése szempontjából ez a múlt megtett mindent, főleg mindent a szemnek, a lényeg, a magyar nemzeti öntudat megerősödése azonban elmaradt. Hogy ennek mennyi szomo>rú következménye lett, azt láttuk az 1918—19-es forradalmak idején s ennek lett következménye az az átkos Trianon, amelynek határait még ma is nyögi ez a szerencsétlen nemzet. Egészen természetes az, hogy ha ezeket megállapítjuk, meg kell állapítanunk ebből ' a tanulságot is, hogy a tanulság levonása
