Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-716

-716 -Az országgyűlés képvieelŐkázáncik 157. ülésé 19W November 21-én, csütörtökön. Véleményünk szerint azokra, akik a nemzet úgynevezett intellektuell jei, akik legtöbbet meríthettek az egyetemes emberi és a magyar IkultúrkincsbjőíL T. Ház! Örömmel ihallgiattam Rajniss képviselőtársam fejtegetéseit, annyival inkább, mert agyonfoglalt időmben is éppen ezzel a tárcával kapcsolatban magam is ugyanazokkal a gondolatokkal vívódtam sokat. De, hogy az ő általa hangoztatott gondolatok ott vannak a magyar kultuszkormányzat, helyesebben kultusz- és kultúrkormányzat szellemi vezérkarának a tudatában, arra nézye örömmel olvasok fel legalább egynéhány sort ebből a szürke könyvből, amely a líceumok számára készült tanterveket és utasításokat tartalmazza. Azt mondja ez a könyv a 91. oldalon (olvassa): »Akkor, amikor a magyar kultúrpolitika a líceumban gyakorlati irányú középiskolát alkot és munkájának lényegévé, mintegy központjává a nevelői gondolkodás megalapozását, ápolását és kialakítását teszi, a líceumot a nemzet- és társadalomszervezés fontos tényezőjévé avatja.« Ebből a hangsúlyos az, hogy igenis a magyar kultúrpolitika — legalább középiskolai viszonylatban — már gondolt olyanl iskolatípus megteremtésére, amely célkitűzései közt a nevelői gondolkozás megalapozását is vallja. Tovább olvasom. (Olvassa): »Gondoskodni kell arról, hogy a nevelés szelleme áthassa a növendékek^ részéről majdan betöltött sokféle élethivatást is. Munkája nyomán minden élethivatás területén érvényesülnie kell az egyéniség környezetet nevelő, irányító hatásának, hogy szívós és tudatos nevelői tevékenység segítségével fokozatosan megszüntethető legyen a világszemléleti küzdelmek nyomán az emberi lelkekben keletkezett zűrzavar, erkölcsi tétovaság, világnézeti ingadozások és bizalmi válság. Çsak a nevelő egyéniségek sokaságának munkába állításától remélhetjük a nemzet és a társadalom lelki egyensúlyának helyreállítását, hogy egyrészt megszűnjék a túlzott kételkedés, a múlt és a jelen értékeivel szemben mutatkozó bizalmatlanság, az ebből folyó soksok gyanúsítás, rágalom, gúny, rémhír, lekicsinylés, becsmérlés, másrészt pedig: a megokolatlan, alapot nélkülöző bizakodás, a hihetetlenbe vetett hit, a csodavárás megszámlálhatatlan fajtája.« T. Ház! Ezek a gondolatok annyira értékesek, annyira korszerűek, annyira a tanügyi politika tengelyébe kívánkozók, hogy őszintén kívánom, hogy ezeknek érvényesítése, a nevelési politikánkba való beépítése ne csak középiskolás, hanem főiskolás vonalon is megtörténjék, még pedig mindennemű szakképzést ^nyújtó főiskola fokán ezen a vonalon történjék meg az a bizonyos pedagógiai főiskolai reform, amelynek a szükségességét Rainiss t. képviselőtársam is hangsúlyozta. Egyébként én is leírtam errevonatkozó felfogásomat és legyen szabad ezt fel is olvasnom (olvassa): »Az így felfogott pedagógiának ott kell lennie az egyetemek minden

r fakultásán és ennek kellene egységes fronttá alakítania az egész nevelést • az elemitől az egyetemig és egy bátor, öntudatos katonájává tenni a nevelőket mindenütt, az elemi iskolától egészen az egyetemi profeszszorig.« Azért teszi jól a kultuszminiszter úr, amikor hangoztatja azt a felfogást, hogy a nevelés minden munkása az elemitől az egyetemig tanító. így az egyetemi tanár is nem csupán a szaktudománynak, hanem az arra való és az azzal való nevelésnek is H mestere kell, hogy legyen, sőt szerintünk az utóbbin, a nevelőn van a nagyobb hangsúly. (Taps a középen.) Bizonyos vagyok benne, hogy erről a miniszter úr is így gondolkozik. T)e t. Ház, másfelől a nevelés tényezői közé nemcsak a hivatásos nevelők és nemcsak az intellektueilek tartoznak, hanem odatartoznak mindazok, akik milliónyi létszámukban egységet alkotó hordozói a legősibb hagyományoknak és ezekben legősibb vonásaikat őrző szellemünknek, gondolok a magyar népre. Szerintünk az ezzel is számot vető, az egész nemzet szellemiségét univerzálisan látó szemlélet következetes keresztülvitele készíti elő és készíti el az igazi iskolai reformot, amely végre kikerül a szakok eV szaktárgyak érvényesüléséért, a sorrendi elsőségért, az óraszámokért való harcok kátyújából és megtermi az új nevelői és diáktípust. Azt a diáktípust, amely már a szakpályára való előkészület idejében^és keretében ugyanabban a célban és felelősségben találkozik egymással, bármilyen úgynevezett fakultás hallgatója legyen is és részben azonos útravalóval indul — ebben is egyetértek Rajniss kénviselŐtársammal — a külön hivatásparcellákban is a közös célok szolgálatára. T. Ház! Ezek után én is néhány részletkérdésre térek át

%

Egyházi téren első helyen itt is a káplánproblémát említem, mint a bizottságban is tettem. A miniszter úr nagy örömömre albizottságban is keveselte azt a havi 100 Dengőt, amelyet tudomása szerint a káplánok havi fizetésként kapnak. Hadd mutassak rá, hogy a valóságban a kápláni kongrua 28 pengő, a káplánt tartó egyházak egy része — természetesen a szegényebbje — még 28 pengő káplántartási segélyt kap, ezt azonban nem a káplán kapja, hanem az egyház, illetőleg a narochus és ennek fejében kosztot és lakást ad a káplánnak, úgyhogy a káplán fizetése — kivételektől eltekintve — 28 r>ena-ő

v

koszt és lakás, azaz a cselédbérek legtöbbjénél alacsonyabb. (Pándi Antal: Főiskolát végzettek dotációja! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem állami hivatalnokok! — Pándi Antal: De felháborító! — Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Felháborító!) Ugyancsak nagy szeretettel hívom fel a miniszter úr szíves figyelmét a szórványokban élő testvéreink számára szüksége"; szórványkáplánságok és lelkészségek felállítására. A figyelembe ajánlandók listáján ott van a kárpátaljai memorandum azokkal a panaszokkal, amelyek vonatkoznak a lelkészeknek a cseh megszállás alatt szenvedett díjlevélesonkulásaira, nz állampolgársági zaklatásokból, lakások feldúlásából, a Magyarországon tanuló gyermekek utáni esaládi pótlék elvonásából és sok más jövedelemesonkulásból eredő panaszaikra. Figyelmébe ajánlom a t. miniszter úrnak most is. mint az elmúlt évben tettem, felekezeti különbség nélkül a hitoktatók státusrendezésére vonatkozó kívánságot. Áttérve az iskolával kapcsolatos kérdésekre, ismét hangoztatom azt, hogy az iskolai rádió kérdése ne kerüljön le a kultúrpolitika menetrendjének első vonalából. Nem kívánjuk azt, hogy ©gyík esztendőről a másikra minden iskola kivétel nélkül, különösen államköltségen, láttassék el rádiókészülékekkel. Belátjuk, hogy ez horribilis nagy terheink mellett meg^oldhatatlan feladat, de azt szeretnők, ha legalább a tanyai iskolák megkapnák ezeket diókészüllékeket sovány kárpótlásként sok mindennek a nélkülözéséért, amitől a tanya