Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-137

• Äz országgyűlés képvis előházának píttattak meg, hogy akkor sem voltak képesek' a munkásság megélhetését biztosítani. (ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Nem is beszélek arról, hogy ezek a minimális (munkabérek a legtöbb üzemben maximális munkabérekké váltak/ {Ügy van! Ügy van! a szélsőhaloldalon. — Wirth Károly: Ahol többet fizettek, ott redukáltak!) Már a munkaadók közül is nagyon sokan belátták azt, hogy éppen a saját szempontjukból is változtatni keii a helyzeten, mert hiszen éhes emhertől, rongyos embertől nem lehet olyan munkatel jesitmén y t várni, mint a megelégedett dolgozótól. Végre az illetékesek is belátták, hogy valamilyen formában rendezni kell a dolgot. így jelent meg a napokban a inunkahérrögzítésről és a hétszázalékos béremelésről, illetőleg drágasági pótlékról szóló rendelét. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Erről a rendeletről azt olvastam több lapban is. — idézem — hogy: »Ezzel az intézkedéssel a, kormány egy tollvonással kiegyenlíti azt a szociális hátrányt, amelyet az ipari munkásság az utolsó hetekben a világháborúval kapcsolatos árdrágulás következtében szenvedett.« Ezt a megállapítást, amelyet nem tudok másnak, mint propagandának nevezni, (Gruber Lajos: Hazug propaganda!) nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni azért, mert ez az árrögzítés és ez a hétszázalékos drágasági pótlék egyáltalán nem éri el azt a célt, amelyet el kíván érni. Nem éri el pedig azért, mert a megélhetés nem 7%-kai drágult, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem ám, hanem 60%-kal!) hanem legalább — egy egészen kis számot mondok — 20%-kai. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Sokkal többel!) Azért mondók egy egészen kicsi számot, hogy kitűnjék, hogy még így is, milyen nagy az ellentét a kettő között. Vannak olyan közszükségleti cikkek, amelyeknél a 35—40%-ot is eléri ez a drágulás. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Vegyük csak a krumpli és a zsír árát!...) De nem éri el a célját ez a rendelet azért sem, mert ezzel egyidőben ugyanabból a minisztertanácsból jött ki a másik rendelet, amely szerint megengedik bizonyos mezőgazdasági cikkek áremelését. A kettő tehát tulajdonképpen egymást paralizálja és. ezért a munkabérek emelése nem hoz helyre semmit az elmúlt esztendő árdrágulásából. (Palló Imre: Ez jellemzi a kormányintézkedést! — Pándi Antal: Ez a szociális intézkedés?) De nem tartom kielégítőnek ezt a rendeletet azért sem, mert a drágasági pótlék egyformán jut osztályrészül annak a munkásnak, aki heti 70— 75 pengőt keres és annak, aki heti 18—20 pengőt keres, már pedig nyilvánvaló, hogy ha drágasági pótlékot adunk, azt azért adjuk, mert bizonyos rétegeknek már a mindennapi kenyerük sincs biztosítva. Ebben az esetben pedig nem szabad lineárisan venni annak a bérét, akinek hetente van 70 pengője és azét, akinek havonta van 70 pengője. Arról nem is beszélek, hogy akinek kisebb fizetése van, annak rendesen több a gyereke. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De nem tartom helyesnek az intézkedést azért sem, mert általános árrpgzítést hozott azokra a munkabérekre, amelyek nem voltak igazságosak, s amelyeknek elbírálása már folyamatban volt a munkabérmegállapító, illetőleg egyeztető bizottságokban. Most tehát elő fog állni az a helyzet, hogy a munkaadók, akik egyes szakmákban mar hajlandók voltak az érvelés hatása alatt belátni, hogy a minimális munkabér nem fe137. illèse 19 AO október 9-én, szerdán. . 51. lel meg a célnak, miost, miután megjelent az árrögzítő rendelet, egyszerűen visszavonják ezt az állásfoglalásukat és azt mondják: bennünk megvolt a jószándék, de a rendelet miatt nem tehetjük. Értem én azt a félelmet, amelyet az előzetes tárgyalások folyamán az inflációval kapcsolatban felhoztak. Csakugyan vigyáznunk kell arra, hogy infláció ne legyen, meri ez kisembert és nagyembert egyformán sújt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a pénz vásárlóerejének megtartása s a magyar százezrek és milliók életerejének megtartása nem tehető parallel egymás mellé. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Itt a második a fontosabb s kell utat és módot találni arra, hogy a család megélhetését biztosítsuk. En mindig azokról beszélek, akiknek a megélhetését, mindennapi kenyerét veszélyezteti a drágaság. Egyetlen példát mondok. Heteken keresztül tárgyaltam bizottságokkal és egyes munkásokkal és munkásasszonyokkal, édesanyákkal. Egészen aprólékosan megállapítottuk, hogy mibe kerül egy munkáscsalád megélhetése és az eredmény az, hogy olyan munkáscsaládnál, ahol két gyermek van, tehát négyen vannak a családban, ha semmiféle szórakozást nem veszünk figyelembe s még a dohányzást sem számítjuk, hetente a minimális megélhetési költség 38 pengő 4 fillér, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ebben nincs több, mint heti kétszeri húsétkezés. Nem sorolom fel tovább az adatokat, ez maga is elegendő. 38 pengő 4 fillér ennek a családnak a heti minimális megélhetése. Tessék megnézni a statisztikát a magyar munkásságban, akár az ipari, akár a kereskedelmi, akár a hetifizetéses, vagy egyéb kisfizetésű alkalmazottakat vesszük, — a bányászatban szintén így áll a helyzet r

— hogy a családfenntartók hány százaléka éri el a heti 38 pengős keresetet? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem kérek mást, csak azt az egyet, hogy ezeknek a megélhetését javítsuk fel annyira, hogy a mindennapi kenyerük meglegyen. Nem kérem azt, hogy a " nagyobb fizetésűeknél legyen emelés, azok még elbírják a drágaságot, talán a szó| rakozásra szánt kiadásokból kell bizonyos öszszegeket leadniok az asszony kezébe a mindennapi kenyérre, azok elbírják, mint ahogy ! más társadalmi osztályok is viselik, de azt nem szabad tűrnünk, hogy a drágaság következtében a magyar százezrek, mert hiszen arról van szó, leszoruljanak a proletársors legmélyére. Mert akkor mi fog előállani? Az, hogy elő kell venni újra az inségakciókat. Keres ugyan a férfi a gyárakban és az üzemekj ben, a kereskedelmi vállalatoknál, de a közületek, a városok, az iskolában a tanerők azt fogják látni, hogy a gyerekek éhesek és ruhátlanok, s akkox következnek majd megint a karácsonyi akciók és a városi segélyakciók. j Az lesz a helyzet, hogy ha a férfi keres, de a keresete nem elegendő, akkor közpénzen, de viszont segély és alamizsna, könyöradomány formájában kell eltartani a munkásság nagyrészének gyermekeit. Tessék elképzelni, hogy ennek akár politikai szempontból is milyen következményei lesznek? Tessék elképzelni, hogy morális szempontból milyen következményei lesznek, ha az a munkás azt látja, hogy a két keze megfeszített munkája nein elegendő arra, hogy gyermekeit eltartsa. Vájjon nem ötlik-e fel benne a keserűség, hogy miért vannak neki gyermekei, ha népkonyhára ,é§ napközi, otthonokra kell őket.küldenie?., A