Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-137
Az országgyűlés képviselőházának sági helyzetről s ezért most egyelőre a Tokajhegyalja ügyében válaszolok, mivel ezeket a kérdéseket tették fel. (Egy hang a szélsőbaloldalon: összebeszéltek már!) A kárfelvételek tehát folyamatban vannak és a megállapítandó károk mértékéhez képest a teljes vagy részleges adóleírás meg fog történni. A másik kérdés a fényűzési adó kérdése. Míg', alacsony borárak voltak, addig a fényűzési adó a gazdára nézve nem jelentett semmiféle hátrányt, mert hiszen ez az adó 2 pengő 50 filléres bor árnál kezdődik s ezt az árat a múltban a gazda nem érte el. Mivel azonban most a csekély termés következtében a borárak magasra szöktek fel, az a veszély fenyeget, — itt különösen a Tokajhegyaljáról van szó — hogy a tokajhegyaljaí szőlősgazdatársadalom borának jelentékeny része eléri majd ezt a 2 pengő 50 filléres árat és akkor 15%-os fényűzési adó alá esik. (Bodor Márton: Nincs bora a kisgazdának már!) A pénzügyminiszter úr felhatalmazása alapián bejelentem a t. Háznak, hogy a pénzügyminiszter úr máris intézkedett abban az irányban, hogy ez a 2 pengő 50 filléres értékhatár olyan magasra emeltessék, hogy a termelőt ez a fényűzési adó ne sújthassa. (Elénk helyeslés és taps. — Pándi Antal: A felárat vegyék a zsidóktól!) Harmadik, legfontosabb része a felvetett kérdésnek az a holdankénti 300 pengős segély iránti óhajtás, amelyet t. képviselőtársam kifejezésre juttatott. Magyarországon körülbelül 400.000 katasztrális hold szőlőbirtok van. Azt hiszem, ennek 80—90%-a károsult. Ha a pénzügyminiszter úr ilyen mértékű segélyezéshez nyúlna, ez olvan óriási kiadást jelentene, amilyet az államháztartás mai nagyon is igénybevett helyzetében semmiképpen sem bírna el. Mindezek ellenére nem az interpelláció bejegyzése óta, hanem jóval azt megelőzően — hetekkel vagy hónapokkal azelőtt — intézkedéseket és tárgyalásokat helyeztünk folyamatba egyrészt a földmívelésügyi minisztérium, másrészt pedig a pénzügyminisztérium vonalán, hogy a szőlősgazdatársadalom részére mégis valami jelentékeny segélyösszeg álljon rendelkezésre. A pénzügyminiszter úr nevében tisztelettel bejelentem, hogy ő is keresi a módját ennek a segítésnek s a tárgyalásokat folyamatba tette. Bejelentem továbbá, hogy ha nem is 300 pengőt, amennyit t. képviselőtársam kívánt, hanem annál jelentősen kisebb összeget, de mégis olyan összeget fog rendelkezésre bocsátani, amellyel a szőlősgazdatársadalom to vábbi gazdálkodását és a termelés folytonosságát biztosítani tudja. Kérem a t. Házat, méltóztassék válaszo^ mat tudomásul venni. (Ménk helyeslés és taps-) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatik-e az interpellációra a földmívelésügyi és a pénzügyminiszter úr nevében adott államtitkári váíaszt tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Közi-Horváth József képviselő űr interpellációja a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Megay Károly jegyző (olvassak »Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a vasúti pályaraunkásság és a postai távirdamunkásság siralmasan alacsony órabére még a mindennapi kenyeret sem képes a mai drágaság mellett biztosítani és hogy ezek a javarészt többgyermekes munkások az illetékeset ismé137, ülése 19UO október 9-én, szerdán. 40 telt ígérete ellenére még ma sem kapják a családi bérpótlékot? Szándékában és módjában van-e a miniszter úrnak intézkedni, hogy végre èzek a régóta nélkülöző és reménykedő munkások is tisztességes megélhetéshez jussanak?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Közi Horváth József: T. Ház! N© vegye rossznéven a t. Ház és a t. miniszter úr, hogy egy régi témával jövők elő. Nem szívesen teszem, boldog lennék, ha a kérdés rögtön első interpellációm után megoldódott volna. Sajnos, mindezideig ez a probléma nincsen megoldva. A vasúti pályamunkásság és a postai, távirdai munkásság órabére annyira alacsony, hogy abból megélni már egy esztendővel -ezelőtt sem lehetett. Mindehhez hozzájárul az a körülmény, hogy mialatt az állam a magángazdaságot nagyon helyesen rászorította arra, hogy a húsz munkásnál többet foglalkoztató üzemek családi bérpótlékot fizessenek alkalmazottaiknak, ugyanakkor az állam maga legnagyobb üzemeinél ezt még nem hajtotta teljesen végre. Mondhatná erre valaki, hoery azért, mert a törvény erre nem kötelezte. E!z igaz, de helytelen volt már az, hogy a törvényben az államot kivették e kötelezettség alól, mert hiszen^ az állam morális alapon áll, — a keresztény állam nem állhat más alapon, csak a keresztény morál alapján -»*- ennélfosrva legalább ugyanazt, amit helyesen megkövetel a magángazdaságtól, meg kell adnia a «a iát munkásai és alkalmazottai részére is. (Élénk helyeslés ,jobbfelől és a középen. — Eay hang a. szélsőbáloldalon: Legrosszabb munkaadó az állam!) Megpróbáltuk már munkásokkal és munkások nélkül a posta és a vasút igazgatóságához fordulni. Mondhatom, mind a két helyen a legnagyobb jóindulattal találkoztunk. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De nem segítették!) A helyzet tarthatatlanságát már egy esztendővel ezelőtt elismerték. Elismerték a minisztériumban is, és mégis mind?zideig nem történt javítás, már pedig ez a helyzet annyira tarthatatlan, hogy másnak, mint embertelenségnek nem tudom bélyegezni a mai helyzetet. Ezeknek a munkásoknak legnagyobbrésze ugyanis nem keres többet havonta 45—50 pengőnél. Pedig nem alkalmi munkásokról vaii szó, hanem olyan munkásokról, akik állandóan, 10—15 éve a vasút szolgálatában állanak és akik ezen a 45—50 pengőn kívül nemcsak hoe-y családi bérpótlékot nem kapnak, de nem kapnak sem lakást, sem ruházatot, sem semmiféle más természetbeli járandóságot. (Rassay Károly: Mennvi az órabér?) 24—25 fillér. (Pándi Antal: Huszonötéves szolgálat után!) Tessék elképzelni, havi 48 pengőből hogyan tud megélni például egy héttagú család. Azért mondok héttagú családot, mert ez a vasúti, postai és távirdai munkásság, hála Istennek még nem lépett rá az egyke ne ; mzetsryilkos útjára. Tessék ebből a 48 pengőből lakásra, tüzelőre világításra egy hónapra csak 16 pengőt venni, ruházatra egy ötgyermekes családnál havi 12 pengőt, akkor élelemre marad egy héttagú család részére 20 pengő. De ne is veoryünk héttagú családot, hanem csak öttagút, akkor is 4 pengő marad egy hónapra egy családtag élelmezésére, (vitéz Patacsi Dénes: Kenyérre sem elég') Tehát személyenként egy napra csak 13 fillér jut akkor,,ha csak három gyermeket veszünk. Mindehhez hozzátehetjük még azt is, hogy ezek a munkások az előző esztendőben rendes