Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

532 Az országgyűlés képviselőházának 15^ A len- és kendertermeléssel együttjáró ki­készítési munkálatok ellátására mind a Du­nántúlon, mind a Tiszántúlon kikészítőgyárak létesítésére kezdtem tárgyalásokat. A papiros-ipar terén is történtek üzembő­vítések, pl. üzembehelyeződött az új szolnoki papírgyár, amely egymillió pengő íőke befek­tetésével cellulózé-nemesítésre is áttért és üze­mét már a folyó évben meg is kezdte. A jövőt illetőleg egyik legfontosabb célki­tűzésemnek továbbra is az ország nyers­anyagellátását tekintem. Itt elsősorban a fém­iparra gondolok, amelynek keretében az alu­míniumnak, valamint ötvözeteinek és a köny­nyű fémek alkalmazásának minél szélesebb körben igyekszem teret biztosítani. (Helyes­lés.) Elkerülhetetlenné válik ennek a célnak megvalósítása érdekében az alumínium-üze­mek bővítése és esetleg újabb alumínium­üzemek létesítése. E törekvésem következ­ménye az, hogy a csepeli alumínium-gyár ter­melése évi 200 vagonról 300 vagonra, a felső­gallai gyár termelése pedig 90 vagonról 200 vagonra fog emelkedni. Termelési apparátusunk hatásfokát vizs­gálva, meg kell állapítanunk, hogy ebben a tekintetben még sok a tennivaló. Az a mozga­lom, amelyet racionalizálás név alatt ismer a gazdaságpolitika, még nem termetté meg azo­kat a gyümölcsöket, amelyeket a gazdaságpo­litika vár tőle. (vitéz Imrédy Béla: Ügy van!) A tapasztalat kicserélésnek az a nagyfontos­ságú mozgalma, amely olyan sok jelentékeny eredményt mutathat fel a külföldön, itt ná­lunk még alig mutat eredményeket. A szabvá­nyosítás, amely a racionalizálásnak külön ága, már több eredményre hivatkozhatik. Ebben a tekintetben a Szabványügyi Intézet sok kö­rültekintéssel és gondoskodással ténykedett az elmúlt költségvetési évben 'és különösen a textiláruk szabványosításában ért el igen ko­moly eredményeket, A polgári célokra előállított pamutfonal 80 százalékából szabványos cikkek készülnek és csak 20 százalékból készíthetők nem szabvá­nyos cikkek, harisnyafélék, cipőzsinórok és in­kább luxusárunak nevezhető cikkek. Szabvá­nyosítottunk 51 pamutszövetet. Ezek mind olyanok, amelyek a polgári szükséglet céljaira feltétlenül nélkülözhetetlenek, mint például a fehér és a nyers vászonáru, lepedővásznak, si­fonok, kanavásznak, klottok, tarkán szőtt áruk, zsebkendőfélék stb. Ugyancsak termelésünk hatásfokát igyek­szik megjavítani az ipari kísérletügy is. E termelésmegjavító törekvések sorában emléke­zem meg a Technológiai és Anyagvizsgáló In­tézetről, amely mindent elkövet, hogy a mű­szaki és technológiai ismeretek elmélyítésével növelje az ipari termelés színvonalát. Az inté­zet munkája annyira fokozódott, hogy további bővítésekkel kell számot vetnünk. Jelenleg különösképpen azok a munkálatai nevezetesek, amelyek a folyékony motorhajtó anyagok pót­lását vannak hivatva a gyakorlatban megva­lósítani. T. Ház! Hiábavaló volna az ipari termelés érdekében folytatott minden erőfeszítés, ha nem támasztanók alá kellő értékesítési politi­kával az ipari termékek útját. Az értékesítési politikának két fejezetéről kívánok megemlé­kezni: a külkereskedelmi politikáról a nyers­anyagszerzés végett és a közszállítások érde­kében tett erőfeszítésekről. Európa új rendezése küszöbön áll. (Éljen­zés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A magyar ipar tudatában van annak, hogy az új európai ülése 19hO november 18-án, hétfőn. rendezés kereteihez kell igazodnia. Teljes biza­lommal nézünk ^ ennek a rendezésnek elébe» mert meggyőződésünk, hogy nemzetünk egésze ebből csak hasznot fog húzni. (Ügy van! cn szélsőbaloldalon.) Iparunknak az új viszonyok keretébe való beilleszkedése természetesen nem törtenhetik meg egyik napról a másikra. Fel­fogásom szerint a megegyezéseket iparközi tárgyalásoknak kell előkészíteniük, amely ipar­közi tárgyalások anyaga viszont előkészítés­ben van. Egy nagy gazdasági területbe való bekapcsolódás nemcsak a magunk számára, hanem ezen ,a nagy gazdasági területen élő valamennyi nemzet számára. Elképzelhető, hogy ipari fejlődésünknek egyes ágazatainál lassítani kell a fejlődés ütemét, viszont más iparágakat éppen ia nagy gazdasági területbe való bekapcsolódás miatt fokozottabban kell fejleszteni. Hogy csak egy példával éljek: el tudom képzelni azt, hogy az autóipar terén en­gedményeket teszünk .akkor, amikor ^mező­gazdaság egyes ágainál fokozottabb fejlődésre számítunk. Nyersanyaggondjaink enyhítése, & iparunk foglalkoztatása szempontjából mind jelentősebb tényezővé kezd válni a niagyar­szovjetorosz viszonylat, amely rendezése érde­kében a folyó év szeptemberében kereskedelmi szerződést kötöttünk a Szovjetunió vak Az iparügyi minisztériumnak a jelenlegi viszonyok között az a törekvése, hogy külföldi nyersanyagszükségletünket mindenképpen fe­dezzük, másrészt pedig készárúkivitelünket legalább is olyan mértékben tartsuk fenn, hogy legfontosabb külföldi piacaink biztosítottak maradjanak. Különösen nagy jelentősége lesz ennek a biztosításnak abban iaz időben, ami­dőn a jelenleg felfokozott kapacitással mű­ködő gyáriparunk a belföldi szükséglet követ­keztében fokozott mértékben lesz kivitelre utalva. Értékesítési politikánknak fontos másik tagozata a közszállítás. A közszállítás jelentő­ségét az a körülmény adja meg, hogy ez a gaz­dasági életnek olyan ágazata, amelyre a kor­mányzat a leghatásosabb befolyást tudja gya­korolni. így például szociális hatásúak a Köz­szállítási Szabályzatnak ama rendelkezései, amelyek az odaítélés során az egyes ipari cso­portok számára, minők a kisiparosok, hadirok­kantak, vitézek, tűzharcosok, stb., különböző kedvezményeket biztosítanak, és ezáltal a ked­vezőtlenebb versenylehetőségekkel induló ipa­rosoknak támogatást nyújthatnak. Nagy jelen­tősége lesz — meggyőződésem szerint — ia Köz­szállítási Szabályzat korszerűsítésének, amely valóban elő van már készítve és ezért kell ok­vetlenül megvalósítani, mert nemcsak hogy né­hány esztendő telt el, amióta megvalósították, hanem egészen imás lett a gazdasági helyzet is. Ebben a közsállításban a kisebb egyedeknek és szövetkezeteknek nagyobb szerepet akarunk juttatni, meg akarjuk könnyíteni és gyorsítani az eljárást a kisebb szállítók számára is. (He­lyeslés jobbfelől.) A szociális munkaügyek terén folytatta a minisztérium a megalapítása óta megkezdett munkát és minden igyekezetével azon volt, hogy a munkásság helyzetét ott, ahol lehetsé­ges, javítsa. A legkisebb munkabérek, rendsze­rét olyan mértékben sikerült továbbfejleszteni, hogy ma már 53 iparágban és 8 bányászati ág­ban a munkabérek legkisebb munkabér-haía; rozattal vannak szabályozva. Ezzel az ipari munkásság körülbelül 75%-ának a bérét szabá­lyoztuk törvényes úton, és most erőteljesebb ütemben folytatjuk a munkát, a bizottságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom