Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

Az országgyűlés képviselőházának X5é. törvénnyel és a keresztény erkölcsi szellemmel ellenkező intenciókat követett és olyan eljárást folytatott, amely ebből a szempontból kifogás tárgyává tehető. Én beszereztem mind a két ügy összes iratait. Ezekből az iratokból meg­állapítottam azt, hogy ilyen intenciónak' a fő­ispán eljárásában semmi nyoma nem talál­ható, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) hogy te­hát a főispán eljárása teljesen kifogástalan és korrekt volt. A harmadik ügyben, amelyet a képviselő úr felhozott és amelyben egy, a nemzet érde­keit súlyosan sértő nyilatkozat megtételével vádolta meg a főispánt, a vizsgálatot aképpen folytattam le, hogy Tomcsányi Kálmán bel­ügyi államtitkár urat azonnal felkértem, utaz­zék le Nagykőrösre, hallgassa ki nyilvánosan és egyenként annak a Reputációnak a tagjait, akik előtt a főispán állítólag ezt a kijelen­tést tette. A kihallgatási jegyzőkönyvek az ál­lamtitkár jelentésével együtt, valamint a fő­ispán jelentésével együtt itt vaunak. A kihall­gatási ' jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy szó sem igaz abból, hogy a főispán ezt a kije­ién test tette volna. (Ügy van! Ügy van! a jobb­oldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hig­gadtan!) Ebben vagyok bátor a vizsgálat ei*edmé­nyét a t. Háznak bejelenteni; a többit a t. Ház megítélésére bízom. (Egy hang a szélső­baloldalön: Majd a bíróság eldönti!) Egyúttal az összes jegyzőkönyveket, az összes ügyirato­kat és vizsgálati iratokat, valamint Matolcsy képviselő úrnak egy levél kíséretében hozzám küldött jegyzőkönyvét, amelyben igyekszik az Ő vádjait megerősíteni, van szerencsém a Ház asztalára letenni. (Helyeslés jobbfelől. — Kóródy Tibor: Akkor nincs itt semmi baj! — Egy hang a szélsőbaloldalon: De azért ez a bíróság elé fog kerülni?! — Matolcsy Mátyás: Barcsay főispán telefonon is interveniált a zsidók érdekében!) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Padányi Gulyás Jenő! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelent­kezése töröltetik. Ki a következő szónok? Megay Károly jegyző: Molvay János. (Boczonádi Szabó Imre: Záptojás lett a bom­bából, nem kelt ki csirke belőle!) Elnök: Molvay János képviselő urat il­leti a szó. Molvay János: T. Képviselőház! Midőn ma először adatott meg nekem az alkalom, hogy a magyar képviselőházban kisiparostársaim nevében szólhatok, először is hálás köszönetet mondok pártkülönbség nélkül minden kép­viselőtársamnak az egész ország kisiparostár­sadalma érdekében itt a parlamentben tanasz­talt jóindulatért és támogatásért. A költség­vetéssel nem kívánok foglalkozni — azt az iparüeryi miniszter úr iránt érzett tiszteletem­ből elfogadom. — hanem csak egyes kisiparos­érdekekre kívánnám a miniszter úr figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) , Ma már nagyon sok képviseilŐtáirsam fel­hozta a nagyon ' sürgős kívánságok közt az iparosság öregségi nyugdíjkérdését. Ezzel te­hát nem kívánok foglalkozni, mert hiszen ezt mindeu oldalról határozottan kifejtették. Csak arra kérem a miniszter urat, — miután tudo­másom van róla, hogy az adatok 80%-ban ren­delkezéstre állanak, — hogy az erre vonatkozó javaslatot emeltesse törvényerőre minél előbb, ínég -akkbtr is, 4 ha az az államnak megterhelést ülése 19AO november 18-én, hétfőn. 52S jelent.. Ugyanis* ha egy társadalmi osztály megérdemli azt, hogy támogassák, akkor a magyar kézműiparosság minden támogatást megérdemel a kormánytól, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) mert amióta a világ áll, mindig erős oszlopa volt az államnak s to­vábbra is az akar maradni, az államnak pedig szüksége van egy becsületes, hazafiasán gon­dolkodó, erős magyar kézműiparostársada­lomra. Második kérésem az volna a miniszter úr­hoz^ hogy a legsürgősebben méltóztassék gép­ísegéllyeii ellátni a kisiparosságot, hogy haza­fias kötelességének ezáltal is minden vonatko­zásban eleget tudjon tenni, könnyebben tudjon termelni és több munkaalkalmat tudion terem­teni. A harmadik igen fontos kérésem a hitei­kérdéssel kapcsolatos. . Sajnos, a mai súlyos gazdasági helyzetben a kisiparosok közül na­gyon kevésnek adatott meg, hogy fedezettel­rendelkezzék és kölesönhöz jusson. A fedezet­nélküli kisipari kölcsön legutóbb ebben az esz­tendőben tudomásom szerint 500 pengőre emel­tetett fel. Ez sürgős esetben nagyon jó, azon­ban nagyon kevés ahhoz, hogy az a kisiparos üzletét, műhelyét a mai kor igényeinek meg­felelő színvonalra tudja emelni. Itt kívánnáan a miniszter úr figyelmét felhívni a nemzeti önállósítási alapra. Nem mintha mi kisiparo­sok a becsületes iparossegédektől irigyeinők azt, hogy azok, akik közülük önálló iparosod akarnak lenni, önállósítási segélyben részesül­jenek, de itt a magyar kézműiparosságnak a:c volna a kérése, hogy ebből a nemzeti önállósí­tási alapból azoknak a becsületes és derék iparostársainknak is jusson, akiknek már 15— 20 esztendős múltjuk van és minden vonatko­zásban megálltak a helyüket a magyarságuk -mellett és "a kereskedelmi és iparkamaráknak, közigazgatási hatóságoknak alkalmuk van meggyőződni ezeknek az iparosoknak a becsü­letességéről és megbízhatóságáról. Kérem a miniszter urat, szíveskedjék ebből a nemzeti önállósítási alapból ezeket a derék iparosokat is kölcsönben részesíteni, hogy üzletüket, mű­helyüket a mai kor színvonalára tudják emelni s ezáltal maguknak és munkástársaiknak egészségesebb műhelyt tudjanak biztosítani. Legyen szabad még felhívnom a mindszleír úr figyelmét a közszállításokra. Még mindig nagyon sok esetben előfordulnak olyan kelle­metlenségek, hogy a közszállításoknál az ipa­rosok, különösen ma, a nagy verseny miatt, Olcsón kénytelenek vállalni a munkát és mun­kájukat leszállítják, azonban a végelszámolás még mindig késik. Ez a kézműiparosságnak megint igen nagy kára, mert tudvalevő, hogy vagy bankgaranciával vagy pedig cedálással kénytelenek vállalni azt a munkát. Nagyon . kérem a miniszter urat, méltóztassék sürgősen intézkedni, hogy ezek az anomáliák megszűnje­nek és a végelszámolás minél előbb megejtessék. Még egy kérésem van a miniszter úrhoz &., ez az anyagellátásra vonatkozik. Az anyagellá­tással kapcsolatban nagyon kérem, hogy minél előbb és sürgősen (méltóztassék intézkedni a mi­niszter úr, hogy azok a szegény iparosok, akik máról-holnapra élnek, ne legyenek kénytelenek hónapokig várni- az anyagokra, mint ahogy az különösen a legutóbbi időben történt, hogy a vidéki cipész- és egyéb bőrszakmabeli iparo­sok október végével kapták meg az anyagot,' ugyanakkor, amikor Budapesten már október elején kiutaltattak a bőranyagok. A vidéki iparosságot nem lehet háttérbe szorítani a fő­81*

Next

/
Oldalképek
Tartalom