Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

Az országgyűlés képviselőházának i$é. ülése 1940 november 18-án, hétfőn. 49& csak a pamutot vagy a jutát kell említenem, amelyek kizárólag tengerentúlról hozhatók be, legalább is náluk meg nem termelődnek. A gyapjúnak, csak kisebb részét szükséges behozni. A fémipar anyagai közül említem a rezet, az ónt, ameJy utóbbi nem is fordul elő Európában, a nikkelt, amely rendkívül kicsiny mértékben fordul elő, a kémiai ipar anyagaiból a gum mit. Egy sereg anyagot tudnék felhozni, amelyekre hatalmas iparok épültek itt a kontinensen, a nélkül, hogy lelőhelyük itt előfordulna. Nem mondom, hogy nem előnyös helyzet, amikor az ipar által szükségelt nyersanyagok a helyszínen termeltetnek. Ez azonban nem döntő szempont. A döntő az, hogy a nyersanyag ott legyen, ahol az ipartelep van. Az, hogy ott termelődik-e vagy nem, mondom, nem döntő. Ezt azért hangsúlyozom most, mert leszek bátor felszólalásom későbbi részében rámutatni arra, hogy nálunk is úgy magyarázzák egy bizonyos iparág fejlesztésének szükségességét, érteni az alumíniumot, mintha az szükségszerű következménye volna annak, hogy nálunk a bauxit előfordul. Az ipari termelés termelési folyamat, ahol annak kell döntőnek lennie, hogy a termelést magát hogyan tudom lefolytatni. Amikor ebbe a témába belevágok, vagyis kutatom, melyek azok a szempontok, amelyek szerint a magyar ipar erőteljes továbbfejlesztését a jövőben a kormányzatnak kezdeményeznie kell, akkor vissza kell pillantanom a magyar iparfejlődésnek egy jelentős időszakára, a háború irtani húsz esztendőre. Ezt a háború utáni húsz esztendőt két félidőre kívánom bontani. Az egyik a közvetlenül a háború vegétől egészen a gazdasági krízis megi nduíá sáig, tenát az 193U/31. esztendőkig tartó időszak. A másik az azután következő idő. Az első időszakról megállapítható, hogy bizonyos irányítás volt az iparosításban annak következtében, hogy szabad áruforgalom volt az egyes nemzetek kozöitt és ebben a szabad áruforgalomban kizárólag a vámfaiak voltak az akadályok bizonyos külföldön termelt áruknak az országba való behozatala tekintetében. Ezek a vámpolitika által emelt vámfalak tehát bizonyos mértékig megszabták a belső iparosítás fejlődési irányait. (Kóródy Tibor: Es a tarifapolitika!) A második félidőben azonban ezek a vámfalak elvesztették minden jelentőségüket. Jött egy elzárkózás a nemzetek közötti gazdasági politikában. Mindent igyekeztek túlzott autarchiával lehetőleg az illető országok gazdasági életében kitermelni. Egyes vállalkozók azonban sokszor messzebb elöljártak ebben, mint ahogyan a közérdek megkívánta volna és berendezkedtek olyan iparcikkek termelésére, amelyeknek előállítása idehaza az országban objektív és meszebbre látó szemmel nem lett volna kívánatos. (Gruber Lajos: Melegházi iparok!) Ezt egy példával fogom megvilágítani. Hazai textiliparunk a magyar iparnak rendkívül fejlett ágazata. 80.000 munkást foglalkoztat, a termelési értéke jó néhányszáz millióra, 5—600 millióra becsülhető. Ennek kapcsán vagyok bátor válaszolni Eonkay t. képviselőtársam felszólalásának ama részére, hogy a magyar ipari termelés 3'5 milliárd pengő körül mozogván, kétszerese volna a mezőgazdasági termelésnek. Legyünk óvatosak ezekkel a statisztikai számokkal. Én rendkívül boldog volnék, ha a magyar ipari termelés értéke valójában több mint kétszeresét tenné

: ki az agrártermelés értékének. Itt azonban még nem tartunk. Ezek a hibák onnan csúsznak bele az ipari termelés értékének statisztikájába, hogy ugyanazok a tételek bruttó forgalomban többszörösen ismétlődnek. Legyen szabad erre rámutatnom, mert ez fontos dolog. A textiliparnál például a fonóipar évi termelése legyen 200 millió pengő. Ezt a 200 millió pengőt felírja a statisztikus. Most jön a szövőipar, ahol ezeket a fonalakat feldolgozzák. Ott már 300 millió pengő a termelés értéke. Gondosan felírja és Összeadja a statisztikus. Jön a nyomóipar, ahol már 300 millió pengőből indulunk ki és 400 millió pengőre jutunk fel. (Kóródy Tibor: Egymáson fekszenek az adatok!) Én tehát boldog volnék és akkor lesz ennek az országnak boldog korszaka, ha egyszer majd elérkezünk egy okos, határozott, kezdeményező, céltudatos iparpolitikával oda, hogy a mi ipari termelésünket az ugyancsak fejlődött agrártermelésünk értékének több mint kétszeres számában tudjuk feltüntetni. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Visszatérek tehát felszólalásomnak arra a részére, hogy melyek azok a fejlődési irányzatok, amelyek az elmúlt tíz esztendőben észlelhetők voltak és amelyek nem váltak javára sem iparosodásunknak, sem nemzetgazdaságunk mikénti fejlődésének. Ha veszem például a textilipart, amelynek ekkora a jelentősége ipari termelésünkben és amelynek vannak szükségletei gépi berendezésekben, például szövőgépekben, akkor egy helyes iparosítási politikánál két lehetőségem van: vagy van nekem idehaza az országban egy olyan gyáripari üzemem, amely szövőgépeket gyárt, amelynek ez a foglalkozása, vagy pedig, ha ez nincs meg, akkor azt be fogom hozni külföldről. Mi a harmadikat tesszük, — aminek, mondom, az indokolása ide vezetendő vissza, az elmúlt túlzott elzárkózás korszakában, — amikor ezt a szövőgépet valamelyik gépgyári üzemünkben individuálisan, egy példányban gyártjuk. # Mi történik? Beszerzik a rajzokat és megcsinálják. 'De ez csak drágább és rosszabb lehet annál, amelyet külföldön szerzünk be. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Ez nem helyes formája és iránya az iparosításnak, mert ennek a gépnek magasabb ára bennefoglaltatik az egész textilipari termelés értékében, tehát drágábbá teszi azt a termelési produktumot, amelyet különben, ha helyes politikát csinálunk, olcsóbban tudnánk forgal'ombahozni. Mi történik? Az, hogy közvetve meggátoljuk az iparosodást, drágábbá tesszük az árut, visszafejlesztjük a ( fogyasztást és egyáltalán a termelés lehetőségét. Nem akarok a továbbiakban konkrét példákat felhozni, de ugyancsak előfordul ez nemcsak a beruházási, hanem a közvetlen fogyasztási javak területén is, amikor tehát berendezkedünk itt bizonyos produktumok gyártására a nélkül, hogy azoknak racionális gyártási lehetőségei adva lennének. (Kabók Lajcs: Feladhatjuk iparunk nagy részét!) Erre vagyok bátor válaszolni. Ha megnézik a számokat, — mert hiszen nagyon jó, ha az urak kissé lapozgatnak a statisztikában, mielőtt felszólalnának — (Derültség, a szélsőbaloldalon. — Egy

t hang balfelől: öreg marxista!) t akkor méltóztatnak látni, hogy ipari termelésünk milliárdos számrendjében 1'5 milliárdnak vagy 36 milliárdnak a számrendek szempontjából • nincsen jelentősége. Ne méltóztassék tehát félteni a szavazatokat ebből kifolyólag. (Derültség és taps a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly; Azoknak úgyis végük van! — Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Felteszem tehát a

f kérdést: mi ezekután a helyes ipari politikának•'• első, főkövetelméuye? Ezt - azokból, amiket mond-