Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-153

Az országgyűlés képviselőházának 153. ülése 194-0 november 15-én, pénteken, 433 kedő (Úgy van! Ügy van! a középen.) és másokat a keresztény kiskereskedő. (Egy hang a középen: Ma is így van!) Természetes tehát, hogy a zsidó könnyebben konkurált, könnyebben adhatott engedményt, különösen, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy lelkiismerete sein volt egészen tiszta. Én nagy mesteremnek ós ideálomnak, boldogult Prohászka Ottokárnak szavait idézem, aki egy gyűlésen feltette egyszer azt a találó kérdést, hogy vájjon melyik kutya tud több koncot szerezni: az-e, amelyik húsz méteres pórázon, vagy az-e, amelyik csak öt méteres pórázon van. (Demkó Mihály: Vagy nincs pórázon!) Az a magyar, keresztény kereskedői lelkiismeret, amely csak öt méteres pórázon tud üzletfeleket keresni és üzletet csinálni, nem vehette fel a versenyt a tág lelkiismeretű liberális kereskedőkkel és kereskedelemmel. De itt sem általánosítok. Akadtak közöt^ tük tisztességes emberek is. Hiszen akkor vagyunk igazán fajvédők és akkor támasztjuk alá álláspontunkat a legbátrabban és legigazságosabban, ha egyik-másik tiszteletreméltó kivételt megemlítjük. De merem állítani, 90%"ban így volt, ahogyan mondottam. Természetes tehát, hogy a tágabb lelkiismeret könnyebben aratott ebben az országban, ahol a liberális levegő és napsütés is könnyebben érlelte be a liberális gabonát az aratáshoz. T. Ház! Ujabban nehéz helyzetbe került az ország. Ez a szerencsétlenségünk, és ezzel élnek vissza a mi rovásunkra, mert azt mondják: mit tudtok produkálni, na híresek, itt van a keresztény kereskedelem, nincs árú, és nem úgy megy, mint régebben ment. Ezt mondják és nem kalkulálják bele a mai háborús viszonyokat, azt, hogy az új keresztény magyar ' kereskedelem a legnehezebb helyzetben van és a legnehezebb helyzetben kell a helyét megállni, mások helyét átvenni és őket pótolni. Ezért az igen t. miniszter úrnak igenis kötelessége — meg vagyok győződve, hogy ezt meg is teszi — hogy a legmesszebbmenő mértékben hitellel és minden eszközzel a keresztény kereskedők segítségére siessen, hogy ezt a nehéz időt, — hogy így fejezzem ki magamat, — átvészeljék és megmutassák, hogy valóban rátermettek, mert az biztos, hogy keresztény kereskedő- aki a mai nehéz gazdasági helyzetben megállja a helvét, az mefiracélozódik. és akkor nem kell félni attól, hosry a zsidók kerülnek vissza valaha is a kereskedelembe. Igen t. Kéoviselnház! Ahhoz azonban, hogy ezeket a feladatokat megoldhassuk, szükség van a harmadik zsidótörvényre. (Helyeslés. ~- Zsámboki Pál: Minél gyorsabban!) Emlékezem, hogy 1917-ben, a régi háborús parlamentben, amelyben bizony más szellem volt, mint ma, amikor ezt a szót hogy: »zsidó«, kiejtettem, úsry néztek rám, mintha káromkodtam volna. (Derültség.) Visszagondolok arra, hogy amikor a régi háborús időben ezeknek a gondolatoknak hangot miértem adni. nagyon elbántak ve, lem. Ma sem mondok mást, mint amit akkor mondottam. Nem a szadizmus, nem a gyűlölet, hanem a határtalan magyar fajszer ítet követeli tőlünk, hogy a harmadik zsidótörvénnyel a zsidókérdésben tiszta helyzetet teremtsünk. (Élénk helyeslés és taps.) Itt nincs helye kivételezésnek, ilyen igazolványnak, olyan igazolványnak, pozsonyi igazolványnak, bajtárskeresésn'ek, az újságban sokszor olvasom, hogy keresik a bajtársakat és sokszor hamis tanuk jönnek, akik hamis tanuzással akarnak valakit igazolványhoz juttatni. Ez a kérdés megoldásra vár. A legfontosabb előfeltétele ennek az, hogy azt a, bizonyos stróman-rendszert megszüntessük. (Élénk helyeslés. —Zsámboki Pál: Minél gyorsabban!) Ez a rákfenéje az egész kérdésnek: odaállnak keresztények néhány júdáspengőért, jobbanmondva ezrekért, odaadják magukat, látszólag kereszténnyé tesznek zsidó vállalatokat, s " ahelyett, hogy a keresztény kereskedelem feltörekvését segítenék elő, odaállnak Júdáskéut mint strómanok és kijátsszák azt az intenciót, amelyet mi törvényhozók a zsidótörvényben lefektettünk. Mélyen t. Ház! A stróman-rendszent mieg kell szüntetni. Egy példát mondok, amely egy kicsit a humorba vág, (Halljuk! Halljuk!) de megtörtént, meg tudom nevezni az illetőt. Egy zsidóról van szó, aki vidéken nem kapta meg sem az iparigazolványt a szállodájára, sem az italmérési engedélyt a vendéglőjére, s ezért odavett egy strómant, a volt főpincérét, akinegy egy krajcárja sem volt, és úgy csinált, mintha az átvette volna az üzemet. Ez a becsületes magyar fajtestvérünk élt a gyanúperrel és azt mondotta: mi lesz a szerződéssel? — Szerződés? Minek ide szerződést Ha az angolok győznek, íikkor maga repül, ha a németek győznek, akkor én repülök. Ezzel szemben vegye tudomásul mindenki, hogy itt csak a zsidó fog repülni. (Úgy van! Úgy van!), mert ők könnyen repülnek." (Derültség.) hiszen bárhova repülnek, mindenütt otthon vannak, bár sehol sincs hazájuk. Mélyen t. Képviselőház! Sok szó esjk itt manapság az önállósítási alapról, az önállósított kereskedőkről. Szinte érthetetlen, a szadi zmusig menő cinizmus az, amikor kipéeéznek egy-egy megtévedt keresztény magyar fiatalembert, aki megkapta azt a párezer pengőt, hogy önállósítsa masrát és azt könnyelműen elmulatta, vagy elköltötte, magyarul: elsikkasztotta. Tessék megfigyelni: sohasem írnak arról a sok száz és száz becsületes, keresztény magyar fiatalemberről, aki átvergődte magát az életen, egészen új exisztenciát teremtett, mert a régibe nem tud már visszamenni. Különösen a megszállott részekről kiüldüzöttekről volt itt elsősorban szó. Ezekre sohasem gondolnak, holott el kellene ismerni, hoerv egyik és másik itt és ott mennyire gyönyörűen fejlődik, és ezzel megmutatta, hogy nem faji tulajdonság az a kereskedelem, meg tudja azt csinálni a. józan, magyar ember is, akiben — ebben a fajtában — minden jó tulajdonság megvan. Láttuk a világháborúban hegyeket mászni az alföldi gyerekeket, mint a zergék, ügv mentek a hegyeken ós épígy megállják a helyüket a kereskedelemben, az iparban. Ezekről azonban — mint mondottam — elismerést alisr olvasunk. A mi lapjainkban, a jobboldali Janókban természetesen más a felfogás — a másik oldalon azonban csak azt le^ik — mikor téved esry meg. Pedig én azt mondom, hogy ha valamely intézmény bevált, ez nagyon jól bevált, igen t. miniszter úr. Ezt az alapot tehát igenis, bővíteni kell, mentől több embert kell új exisztenciához juttatni és igenis, ki kell venni a kereskedelmet azok kezéből, akik a mi fajtánkra csak a portékájukat sózták rá, de fajtánk szellemiségével nem törődtek. Ennél a kérdésnél r tartva, a legteljesebb elismerés hangján emlékezem meg arról a három kiváló férfiúról, akit bizonyos körökben nem a legnagyobb szimpátiával emlegetnek, hanem eífysserűen csak a három »K«-nak neveznek, Kultsár Istvánról, az Önállósítási Alap kiváló kormánybiztosáról, Kotsis Miklósról, a