Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-153

432 Az országgyűlés képviselőházának 15 gyár családok kis kivétellel valahogyan niel.lözték a kereskedelmi foglalkozást, nem tartották megtelelőnek, a zsidók viszont faji terméázetüknel fogva született kereskedőknek hisztik magukat. Ok könnyebben tudtak kereskedést folytatni, hiszen kezükben volt a gyáripar, a nagykereskedelem és a hitelszervezet, már pedig csak ezeknek a segítségével boldogulhat a kereskedelem. A műit liberális kormányzatok nem tettek semmit aziránt, hogy keresztény kereskedők kezébe juttassák a kereskedelmet. Emlékszem, hogy 1933-ban boldogult Wolff Károly volt az első, aki a főváros házait elláttatta plakátokkal, amelyeken azt a felnívást intézte a keresztény lakossághoz, hogy: »Keresztények keresztény kereskedőnél vásároljatok!« Akkor meg volt rökönyödve az egész Dob-utca és a Kombaeh-utca, és azt mondták a zsidók, hogy hogyan merik követelni a kereskedelemnek a keresztények számára való biztosítását. Wolff Károly és azután a többiek erősen követelték ezt és hála Istennek, a mai kormányzat támogat bennünket és a társadalmat abban, hogy a kereskedelem és a többi foglalkozási ág magyarok kezébe kerüljön. Mint már említettem, ezt csak úgy lehet helyesen megoldani, ha a kormány és a társadalom együttes összefogása fogja megteremteni a keresztény közgazdasági életet, T. Ház! A kereskedelem űzéséhez éppenúgy kell becsületesség, erkölcsi felfogás és szaktudás, mint egyéb foglalkozáshoz. A zsidóság viszont azt hitte, hogy a kereskedéshez esak tág lelkiismeret kell, ezzel pedig ők nagyon rendelkeztek. A kereskedelmet sem lehet azonban kényelmesen űzni, hanem mindazok, akik a kereskedelmi pályára lépnek, azzal a szándékkal lépjék át azt a küszöböt, hogy a kereskedő osak akkor tudja betölteni hivatását, ha nem restéi reggeltől-estig a pult mellett állni, elsajátítani minden szakmabeli ismeretet, dolgozni reggeltől-estig, mert ennek azután megvan a maga látszatja. Azt szeretném, ha úgy átszellemülnének ezek az új kereskedők, amint azt egyik legújabb filmben, a »Fűszer és c.semegé«-ben láttuk, hogy az a derék öreg kereskedő még halála órájában is az üzletről, a vevőről és az árúról gondoskodott, azzal érzett, mert mindig egész szívvel és lélekkel a foglalkozásának élt. Mélyen t. Ház! Ezen a téren is fokozni kell a szakértelmet. Éppen a miniszter úr költségvetésében számtalan olyan fejezet van, ahol hivatkozik arra, hogy igenis, a kereskedő szakértelmét fokozni, állandóan irányítani akarja tanfolyamok végzésével és egyebekkel. Hiszem, hogy rövid átmeneti idő után

> beteljesül az a reményünk, amelynek beteljesülését itt a Házban mindnyájan, pártkülönbség nélkül szeretnők megérni, hogy mind a kereskedelemben, mind közgazdasági életünkben átveszik az irányítást, az egész ténykedést azok^ a magyar emberek, akik a mi vérünkből valók, akik a mi érdekünkben dolgoznak, velünk ; éreznek. Ennek reményében, valamint a miniszter úr és a kormány iránti bizalomból a kereskedelmi tárca költség-vetését elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen, — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán! T. Ház! Visszaemlékszem egy időre, — ha jól emlékszem, húsz évvel ez3. ülése 19 kO november 15->én, pénteken. előtt történt, — hogy az akkori kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy nem ellenségé a kereskedelemnek. Valamennyien megütköztünk ezen a kijelentésén, mindnyájan úgy éreztük, hogy a magyar kereskedelemügyi miniszternek a magyar kereskedelem legfőbb patrónusának, szerető atyjának kell lennie. Én a miniszter urat egy magánbeszélgetésben úgyszólván kérdőre'vontam, hogyan mondhatta ő ezt, és amikor megmagyarázta, hogy ezt hogyan értette, megnyugodtam ebben a kijelentésben, mert vázolta előttem az akkori kereskedelem moralitását, vázolta azt a szellemet, amely akkor a magyarországi, — nem mondhatom, hogy magyar — kereskedelemben uralkodott. Kijelentette, hogy bizony bizonyos önmegtartóztatás kell, hogy az ember ilyen kereskedelemnek atyjaként szerepelhessen. Ma a helyzet, ha nem is annyira, mint mi szeretnők, bizonyos mértékig megváltozott. Ma kezd a kereskedelem kereszténnyé válni. Mindinkább jönnek álmagyar ifjak, akik kereskedői pályára mennek. Ma már kimegy a divatból a szülőknek az a fenyegetése, amikor a gyerek szekundát hozott h'p za az iskolából, hogy: »Fiam, ha nem tanulsz, akkor inasnak adlak, akkor kereskedő, iparos lesz belőled«. Tessék elképzelni, hogy milyen érzéssel ment azután ez a gyerek kereskedőnek vagy iparosnak, amikor érezte, hogy valami olyan pályán működik, amely nem örvend olyan tiszteletnek és tekintélynek, mint — mondjuk — a szolgabírói pálya. Mondom, itt erős változás következett be, az utóbbi időben lényeges lépések történtek előre. Valamikor, nem is olyan nagyon régen, amikor 1932-ben az akkori első nemzeti szocialista magyar horogkeresztes plakátot ragasztottuk ki azzal a felhívással, hogy: »Keresztény kereskedőnél vásároljatok

I« — nagy megütközés volt itt a Házban. A kereskedelem zsidó képviselője, Sándor Pál felállt és megtámadott és megtámadtak más liberális képviselők is, hogy hogyan szabad egy ilyen plakátot kifüggeszteni. Pedig ezen a plakáton csak az volt; »Magyar vásárló! Ha ajándékot vásárolsz gyer' mekednek a karácsonyfa alá, gondolj

f arra, hogy a keresztény kereskedő gyermekéről is gondoskodtál!« A legmesszebbmenő, a legdurvább támadások értek a sajtóban is. Maradinak mondták az embert és egyéb nem kívánatos és nem megtisztelő címekkel illették. Ma már — hogy úgy mondjam — divatba jött a keresztény kereskedelem támogatását hangoz tatni. Ma bizonyos mértékben — én még mindig nem vagyok ezzel a mértékkel megelégedve — hála Istennek könnyebb a vásárlóközönség helyzete is, (Müller Antal: Mert több van!) mert ma már több helyen tud vásárolni, mint a múltban. Feltétlenül szükséges a keresztény kevpskedők, különösen az új keresztény kereskedők támogatása, de a régi patinás keresztény cégek fenntartása is (Tlovszky János: Utry van!) amelyek a lesmehezebb küzdelmet folytatták. Mert jól mondja Müller képviselőtársam, hogy a zsidó nae-ykereskedelem és a zsidó gyáripar óriási különbséget tett a hitelellátás terén a keresztény és a zsidó kereskedő között. A z«idó kiskereskedő, még ha semmije sem volt, akkor is kapott hitelt. Élés' volt, ha esak a nevét mutatta be, ha csak a eifferblaHját látták (Derültsép), a

r

_keresztény kereskedőnél pedií? bizonv kezeseket kerestek, és akkor is csak jóval később kapta meg a hitelt. De továbbmegyek. Az árak kalkulálása során is más árakat kapott a zsidó kiskeres-