Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-152
41 G Az országgyűlés képviselő házának 152. eikájában — bármennyire szeretnők is — nem lehet lebontani, mert a máról-holnapra való lebontás esetleg olyan rombolásokkal járna, amelyeket az egész magyar gazdasági élet érezne meg. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Libera- I lis felfogás!) Az én álláspontom sohasem volt liberális. Hivatkozom arra, hogy a kormány egy esztendő óta kézzelfogható módon törekszik a kereskedelem minden terén, például a cukorkereskedelemben, a fűszer- és paprikakereskedelemben, a burgonyaeladásban, a tűzifakereskedelemben és több más kereskedelmi ágazatban is szinte kizárólagosan keresztyén kezeket beállítani, és így az idők lehetőségeihez képest megtesz mindent, amit meg lehet tenni. Higyjék el nekem (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem hisszük el!), hogy elindulni mindig nehezebb, mint akkor^ előrerohanni, amikor a vonat már teljes sebességgel száguld. (Igaz! Ügy van! Taps a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Ház! A kereskedőképzésről is szeretnék beszélni. Nagyon helyesen szólt az előadó úr, és helyesen Zimmer képviselőtársam is arról, hogy nem lehet az embereknek máról-holnapra kereskedőkké lenniök. Amint minden hivatásnak megvan a maga iskolája, megvan a kereskedelemnek is. A kereskedelemnek iskolája például az, hogy az új generáció mint utazó, mint ügynök, mint bizományos vagy mint alkusz szerezze meg azt a szaktudást, amely nélkül lehet ő valamely politikai rendszer támogatottja, de nem lehet a magyar közgazdaságnak olyan értékes támasza, amilyen támaszpontokká az új kereskedőket minden erővel ki kell képeznünk. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Ennek a kereskedelemképzésnek megvannak az eszközei. És amikor helyesen mondta azt Zimmer képviselő iir, hogy nem lehet itt máról-holnapra átképző tanfolyamokkal egy új kereskedő-nemzedéket megteremteni (Rapcsányi László: Húsz, év állt rendelkezésre!), mégis lehet, pár éven belül egy egészen új kereskedő-generációt kinevelni. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy társadalmunk egészét áthassuk ezzel a gondolattal és a szükséghez mérten adandó alkalmakkor kényszereszközökkel is közbelépjünk. Azt az ijesztő és érthetetlen módon való idegenkedést, amely annyi időn keresztül mutatkozott a kereskedői', foglalkozással szemben, !ki kell ír J tani közvéleményünkből. Jöjjenek a legjobbak a kereskedői pályára, ahol — nem először mondtam — annak a magyar embernek számára, aki dolgozni kíván, szinte rögökben hevernek ott a földön az aranydarabok, csak dolgozni kell, és akkor azokat magyar véreink felszedhetik. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ismétlem, a kereskedelmet máról-holnapra megtanulni nem lehet. Tanítani kell rá az embereket. (Zaj. — Elnök csenget.) Hogyan? Vagy úgy, hogy szövetkezeti formában neveljük ki a jövő időknek, a holnapnak vagy holnaputánnak < kereskedőit, vagy pedig úgy, hogy megfelelő, jól felépített gyakorlati arányú kereskedelmi . szakiskolák segítségével gondoskodunk erről. A választás — vagy a kombináció — tulajdonképpen mórlegelés kérdése, de valószínű az, hogy a legkülönbözőbb eszközökkel, a propagandának szinte drasztikus eszközeivel kell felébresztenünk , a magyar népet abból az aléltságból, amelyben ebben a tekintetben szenved. Én talán nem alap nélkül hivatkozhatom arra, hogy megvan a mód, hogy a magyar nép érdemes rétegeiből kereskedői pályára ment enjberek nagy karriert, tudjanak megfutni. <Csia Sándor: A székely nagyon jó kereskedőmese 194-0 november 14-én, csütörtökön. nek!) Igen. De például az én családom tagjai közül a világháború előtt halt el egy nagybátyám, aki az ékszer észkereskedői szakmát választotta magának, mint ősi magyar nemesi családnak sarja és munkájával, egy életnek fáradságos munkájával sokmilliós vagyont gyűjtött, amelyet — igen — utolsó fillérig jótékony célra hagyott. Megvan tehát a mód arra, hogy a mi fajtánkból, a magyar fajtából jöjjenek sokan, minél többen — és sikerrel — a kereskedelem tájára. Azzal azonban, hogy csak beszélünk és hangoztatjuk, hogy a kereskedelmet magyarabbá kell tenni, de nem dolgozunk ki konkrét haditervet, az ügyeket nein visszük előre és nem tudjuk azt a oélt elérni» amely — úgy^ hiszem — valamennyiünk előtt egyetlen célként lebeg, hogy teremtsük meg, ma vagy holnap élő valósággá az új mäpyar kereskedelmet. (Helyeslés.) Ennek az új magyar kereskedelemnek hatalmas bázisa lesz az az intézmény, amely a Külkereskedelmi Hivatalnak Kereskedelmi Hivatallá való átszervezésével fog a kö^elj evőben megszületni. Az átszervezés révén ez a hivatal nemcsupán külkereskedelmi, hanem belkereskedelmi problémákkal is foglalkozik, azokat irányítja és ezeken át nemzeti jövőnk érdekében sorsdöntő szolgálatokat tehet. T. Ház! Nem kívánok nyilatkozni arróL hogy a Külkereskedelmi Hivatal munkássága a múltban jó volt-e, vagy nem volt jó. Mindenki, aki a fejlődés törvényeit ismeri, jói tudja, hogy a fejlődésben vannak különböző szakaszok, vannak emelkedések, vannak süllyedések. De nekem meg kell állapítanom, hogy akár jól, akár rosszul dolgozott egykor ^ ez a hivatal, ha nem lett volna meg, ha meg nem szervezték volna, most tapasztalat híján nem volna mód arra, hogy a Kereskedelmi Hivatalt meg tudjuk szervezni. Azt a hivatalt, amely minden törvényhatóságba kimenő szervezetével alkalmas lesz arra, hogy a kormányzat érdeklődését és figyelmét ott tartsa minden alkalommal a kereskedelem ütőerén, ahol arra szükség- van. A külső és belső kereskedelemnek ez az egy kézben való összpontosítása engem azzal a reménnyel is eltölt, hogy így majd azok a ma hangoztatott és talán később is hangoztatandó kifogások orvosoltassanak, amelyek a piacrendezés szükségességére és egyéb kérdésekre vonatkozzanak, amelyek tudjuk, hogy megvannak, tudjuk, hogy megoldandók, — valamennyien meg kívánjuk oldani azokat — csak arról feledkezünk meg, hogy ma milyen időket élünk. A mai időkben szinte Isten csodája az, hogy Magyarország kereskedelmi kormányzata egyáltalában úgy be tudja hivatását tölteni, ahogy betölti, hogy még ma is, amikor rengeteg piac . teljesen elzárult tőlünk, gondoskodni tud arról, hogy iparunk például nyersanyaggal elláttassék. Es bár panaszok merülnek fel az áruellátás tekintetében, ne feledjük el, hegy mi Magyarországon még mindig sokkal jobban élünk, mint olyan országok népei, amelyek a háború közvetlen hatásai érzik. (Rajniss Ferenc: Ez aztán természetes!) Nem egészen úgy van, hogy egyébként ebben a tekintetben a kormány mennyire hivatásának magaslatán áll, anticipálni kívánok egy esetleges kifogást, egy észrevételt, amelyre a választ előre megadom. Ha valamelyik ellen zéki szónok kifogást emelne azért % hogy Magyarországon a külkereskedelmi mérleg a háború kitörése óta passzív s ez a passzivitás hosszú idők aktivitása után mutatkozik, én.
