Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-152
Az országgyűlés képviselőházának 152. hogy annak milyen népnevelő hatása van. \ könyvpiacon is hasonló a helyzet, mert hit*»én à könyvkiadók nagyrésze szintén zsidó. A rádiónál sem különb a helyzet. Pár év óta, igen ritkán, lehet katonai előadásokat hallani, de sajnos, túlritkán: kihasználatlanul marad éz a katonai nevelésre alkalmas, fontos berendezés. Milyen élvezettel hallgatnák pedig esténkint a falvakban a régi ezredek nagyszerű tetteik . Talán legfontosabb a honvédelmi készség és képesség fejlesztésének szempontjából a háborút járt katona megbecsülése. Kimondhatatlanul nagy szégyen, hogy e téren tígyszólván még^ semmi sem történt. Itt főleg a falun élő, mezőgazdasággal foglalkozó munkásokra éis birtokosokra gondolok. Égbekiáltó sérelem a vitézségi érempótdíjak ki nem fizetése. A honvédelmi miniszter úr volt szíves erre kitérni és azt mondotta, hogy 1075 egyén kap vitézségi érempótdíjat. Ez helyes, de a többi érempótdíj folyósítása sem lehet pénzügyi fedezet kérdése, mert ez becsületbeli kötelesség. Azt hiszem, az ország áldozatkészségével növelni lehetne a költségvetésben e célra előirányzott 40.000 pengős összeget, hogy az arany és a többszöri nagyezüst tulajdonosokon kívül az egyszerű nagy ezüsttel és a kisezüsttel rendelkezők is részesüljenek valamilyen dotációban. Arra gondolok, hogy a nagyezüsttel rendelkezők kapjanak 8 vagy 10 pengőt, a kisezüsttel rendelkezők pedig, amíg véglegesen nem lehet rendezni a kérdést, legalább évenként egyszer karácsonykor kapjanak, mondjuk, 15 pengő pótdíjat, hogy azt a derék magyar katonát ezzel is megbecsüljük, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: A nagyezüstnél, azt hiszem, meg tudjuk valósítani, de kisezüst 23.000 darab van, tudniillik az utolsó időben nagyon gyakran adományozták. Az 1918-ban kapott kisezüst nem ugyanaz, mint az 1914-ben kapott!) Tudom,, miniszter úr, de elvégre ez vérrel szerzett joga volt annak a hős magyar katonának. Itt valahogy nemcsak az anyagi kérdés játszik szerepet, hiszen a magyar katona becsületét, bátorságát, vitézségét egyáltalában sohasem lehet megfizetni, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Az biztos!) de valahogyan erkölcsi megbecsülést is jelent, ha tudja az a katonás hogyha máskor nem is, de legalább egyszer egy évben kap egy összeget s így a többiek is tudják, hogy ez az ő haditetteiknek megbecsülését jelenti. Erre ismételten nagyon felhívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét, amint azt a múlt évben is tettem egy interpellációmban, amikor a falun élő mezőgazdasági lakosság 1 hadviselt sérelmeivel foglalkoztam. Akkori interpellációmban azt állítottam, hogy a frontharcos törvény az 1938 : IV. te. a falusi lakosságra úgyszólván nem is vonatkozik. Interpellációmra adott válaszában a honvédelmi miniszter úr ezzel szemben öt szempontot érvényesített, amelyek a falusi lakosságra vonatkoznak. Akkori interpellációmban én is kifejtettem, hogy két kedvezmény tényleg vonatkozik rájuk: a rokkantadó felét fizetik és ezenkívül az 50 pengőig terjedő adójukból 5, illetve 10% engedményt kapnak. A honvédelmi miniszter úr ezenkívül említette, hogy a 9. | szerint az 500 holdnál nagyobb gazdaság köteles, amíg a frontharcos-munkáslétszám nem éri el a Ü0%-ot, a megüresedő helyeket felerészben frontharcosokkal betölteni. Ez a gyakorlatban nem igen tud érvényesülni, miután sem 'kény szerítő rendszabály nincs, sem pedig a front* ülése 19W november lU-én, csütörtökön. 403 harcosok és munkavállalók nincsenek össze írva. Egy másik paragrafus intézkedik arrót, hogy az Ogm. tagjainál a hadiszolgalat betudásának érezhető hatása legyen, de valóban gya korlati hatása nincs, mert a munkáspénztár nak a háború elej«én alig volt tagja. Az én. községemben csak egy ilyen tag volt. Ugyanez áll a tandíjmentességről is, mert a falusi népnek sajnos, nagyon kis százaléka tudja — anyagi okok miatt — gyermekeit tovább iskoláztatni és így a tandíjkedvezmény szintén nem érvényesül részükre. Itt évtizedek óta sok mulasztás történt és a honvédelmi készség és a katonai szellem fokozására szükséges volna ezeket a mulasztásokat pótolni. De látjuk és tudjuk, hogy a mai rendszerben nincs annyi lendület és erő, hogy a múlt hibáit belátva, gyökeres és kellő, ha kell forradalmi tettekkel orvosolja a bajokat. Itt minden csak tizedmegoldás, az is csak papíron van meg és minden elvész a sok bürokratizmus útvesztőjében. Fontos honvédelmi kérdésekről van szó, amelyektől a »nincs rá fedezet« óvóhely nem mentesít. Még egyes őscsáklyások részéről is sokszor halljuk a szociális kérdés hangoztatását. Honvédelmi szempontból ez is kétszeresen fontos• Egészen természetes, hogy a magyar katona mindig meg fogja állni a helyét, de ha rongyosruhájú, korgógyomrú falusi f paraszt vagy munkás vonul be, bizonyára állíthatom, hogy i ha szociális helyzetében teljesen kiegyenlítődve, — s úgy mint Németországban — materiális gondoktól teljesen menten vonulna be, még sokkal többet teljesítene. TPanítani, felemelni, becsülni kell a mindennapi kenyértelenség harcában vergődő magyar népet és erre teljesen képtelen a mai rendszer az ő külön sajátos útján, lassan járó postakocsijával. À harc korát éljük és ezt nem doktriner tudósok puritanizmusa, hanem a harcos magyarok fanatizmusa fogja megvívni, amely nem a magyarok egymásközötti harcát vívja, hanem a kor feladatait oldja meg. A magyarságra testvérnépeivel együtt, nagy történelmi nivatás vár, amelyre nem Európának a régi rendszer szigete, hanem egyedül a korszellem magyar megnyilvánulása: a magyar nemzeti szocializmus lesz képes. Bármilyen örömmel látom, hogy a, honvédelem fejlesztése terén igen sok történik, még •sem látom, hogy az összkormányzat részéről a honvédelmi tárca és annak fontos teendői a kellő felkarolásban és megsegítésben részesülnének, de azonkívül is a kormányzat iránti teljes bizalmatlanságomnál fogva a tárca költségvetését nem fogadhatom el. (Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Mocsáry Ödön jegyző: Pándi Antal! Pándi Antal: Mélyen t. Ház! Engedjék meg nekem is, aki tényleges katonai r szolgálatot nem teljesíthettem, hogy ennek a tárcának keretében a költségvetéshez hozzászólhassak. Bár nem voltam frontkatona, kötelességemet mégis egy katonai alakulat keretében teljesítettem, a K. u. K. Seetransportleitungnál, ahol az utánpótlás lebonyolításánál segédkeztem. Katonának érzem magamat mindamellett, hogy mundér soha nem volt rajtam és magyar szívem katonaszív. Ne vegyék rossznéven, ha most felszólalok a volt katonák, azok özvegyei és^ árvái érdekében. Eredetileg nem akartam a tárca költségvetéséhez hozzászólni, azonban eltekinteni kívántam az interpellációs felszólalástól. Nem szívesen interpellálok, inkább írók a minisztériumoknak és hozzászólásomat most is 65*
