Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

Az országgyűlés képviselőházának 152. eleget tehetett volna akkor, ha már korábba» kapott volna több pénzt a nyersanyagok beszerzésének biztosítására. Ha kapott volna valutát arra, hogy íha valami szükséges a magyar allamgazdaságnak, a magyar ipar termelókópességén túlmenőleg is, — hiszen van szükség igen sok gépi (berendezésre, felszerelésre — hogy ezeket külföldről korábban nagyobb mennyiségben be tudja szerezni. Én ez alkalommal is azt mondom és hangoztatom, hogy ha kell, minden fillérünket fektessük a m. kir. honvédségbe. _ Szomorú szívvel látom a költségvetésből, hogy miután most Erdély jegyrészét visszakaptuk, úgylátszik, meg vagyunk nyugodva es a költségvetés keretei visszafelé fejlődtek. En azt szerettem volna, ha honvédségünknek nem ezt az összeget, amit kiutalt a pénzügyminiszter úr, hanem tetemesen nagyobb öszszeget bocsátottunk volna rendelkezésére, hogy azt a sok égető és sürgős problémát, amik honvédségünk szívén feküsznek, meg lehessen oldani. A mai korszerű hadviseléshez tank, motorizáció és repülőgép szükséges. (Palló Imre: Ez az!) Repülést tanulni íróasztal mellett, fűtött szobában nem lehet, ehhez benzin és nyersanyag is szükséges. A repüléshez szükséges a hatalmas és költséges motorizáció. Ezt a motorizációt s a hadsereg egyéb felszereléseit részben békében, a polgári életben is fel tudjuk használni. Láttam legutóbb most a Székelyföldön, mit jelent az, ha Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, azután le a Székelyföld legdélibb csúcsáig Kézdivásár helyre, - Sepsiszentgyörgyre repülőgépen szállítjuk a postát. A polgári életbe is be lehet állítani tehát a repülőgépeket, ha túlsók lenne. De a sok beszerzett gépkocsit és páncélgépkocsit is igen jól fel lehet használni. Nagyon fognak örülni a magyar gazdasági élet dolgoskezű munkásai, ha itt-ott traktorokat és egyéb hasznos segítséget kapnak a honvédségtől. Ez is lenne az ig'azi magyar gondolkozás: a honvédség legyen segítője, építője \az országnak, legyen testvére a magyar parasztnak, a magyar ipari munkásnak, segítsék meg egymást, kéz a kézben, mert csak így tudunk győzni s nagyok és erősek lenni. (Palló Imre: Békében a katonaság segít, háborúban a polgárság!) T. Ház! A lófogat használata túlságosan nagyra van nálunk méretezve. Ezért sem okolom a honvédelmi miniszter urat, mert tudom, hogy ha tehette, volna és tudott volna pénzt kapni rá, motorizálta volna az egész hadsereget. A lófogatra. lovakra és járművekre szükség van az aratásnál, a mezőgazdasági munkáknál. Azonkívül a hadseregben ma, amikor stukák vannak, repülőtámadásoknál a lófogatok nem alkalmasak, mert könnyen keletkezik pánik; bár bizonyos viszonyok között magas hegyvidéken és olyan helyen, ahol nehéz járművek, motorizált alakulatok nem mehetnek el. a ló mindenütt elmehet, erre azonban kevesebb mennyiségben is elegendő lenne a lovak igénybevétele. (Ügy van! Űpy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! A mostani bevonulásnál láthattuk, hogy milyen borzasztó kárt jelentett az, hogy sokáig sajnos, ingadozó volt a külpolitikánk, mert a külpolitikával együtt hullámzottak a belpolitikai és honvédségi kérdések is: leszerelni, felszerelni, leszerelni, felszerelni, a végén pedig, amikor az aratás és a legtöbb munka lett volna, el kellett menni, lovakkal, szekereikkel együtt. Nagyon jól -, tudjuk azt, hogy minden magyar ember becsülettel, őszinte KÉPVISELŐHÁZI XAPLÚ VII. _ _, 'Mese 19 UO november llrên, csütÖrtokoK. 393 hazaszeretettel tette meg ezt a kötelességét, azonban még most is nagyon sok elmaradt munka van. Én csak arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ahol csak teheti, állítson mindenütt katonai járműveket a mezőgazdaság szolgálatába, hogy azt a sok-sok elmaradt munkát, amelyet talán még pótolni lehet, minél előbb pótolni tudják. T. Ház! Tavaly a véderőbizottságban szóvá tettem azt, hogy jó lenne, mert a nyakunkon van a háború, nyersanyagbeszerzésről gondoskodni. Itt vannak az óriási aranyhegyek — ha még megvanuak — a Nemzeti Bank pincéjében tezaurálva. (Rajniss Ferenc: Meg az angol fontok, amiért nem vettünk kukoricát! Az is megvan!) Azt hiszem, erre az aranyra nincs nekünk olyan borzasztó nagy szükségünk. Ha annak idején vettünk volna — amint én, egyszerű naiv ember proponáltául — az arany he lyett vörösrezet, gyapotot és egyéb nyersanyagot, amely a honvédség ellátásához szükséges, ezt a rezet, gyapotot és más nyersanyagot, ha nem mentünk volna háborúba, kétszeres, háromszoros áron el lehetett volna adni. A vörösréznek, sárgaréznek vagy bármely ilyen masszív nyersanyagnak u megőrzéséhez nem szükséges az, hogy páncélos és betonozott mély pincéket építsünk, mert azokat le lehet rakni akár itt a Dmiaparton vagy a mezőn és egyszerűen oda kell állítani egy őrséget, nehogy valami óeskavaskereskedő odajöjjön és elszállítsa azt a készletet, de mivel ez különben is nagyon nehéz volna, ez a veszély »sem fenyegetne. Hiába van nekünk bármennyi aranyunk, mindaddig, amíg be vagyunk kerítve nemzetközi viszonylatban, nem sokat értünk vele, mert nem tudunk anyagot behozni, ellenben ha lett volna rezünk s lett volna más nyersanyagunk, akkor ezekkel könynyebben Judtunk volna rendelkezni. T. Ház! A tiszthiány pótlásáról is beszéltem a tavalyi véderővita alkalmával. Sajnos, úgy látszik, a miniszter úr nem kapott elég anyagi fedezetet a tiszthiány kellő pótlására. Ezúttal ismételten kérem, szíveskedjék mindent elkövetni, hogy fiatal tiszteket, mégpedig a magyar föld fiaiból is lehetőleg minél többet vigyen be a honvédség kebelébe, hogy ez a hadsereg legyen igazán vér a magyar nép véréből és hús a magyar nép húsából. T. Ház! Az Önkéntes! szolgálatról is szeretnék röviden egypár szót szólni. (Palló Imre: Töröljék el a karpaszományt!) Nincs arra nagy szükség, hogy karpaszományt viseljenek, hogy valaki azért, mert jól vagy rosszul letett egy Röser-érettségit, mehessen önkéntesnek, azután még ő parancsoljon sokszor olyain öreg katonáknak, akik érzik, hogy sokkal több van a' fejükben, mint annak a fiatal úrnak. (Palló Imre: El kell törölni a karpaszományt!) T. Ház! A katonai vezetés — amint egyik képviselőtársam is említette — a személyes fellépéstől, bátorságtól és bizonyos fokig a tudástól is függ. Igen sok 6—7 középiskolát végzett magyar ember, aki talán anyagi okokból nem tudta a tanulmányait tovább folytatni, talán sokkal alkalmasabb lett volna kint a harctéren az ellenség előtt, ahol golyózáporral, a géppuska torkával kell szembenézni, mint az^ a kényelmes, meleg szobához szokott fiatal úr, aki mint síró baba jött ki a háborúba. Nemcsak a magam tapasztalata után akarok beszélni, hivatkozóra itt a német hadsereg példájára is, ahol eltörölték az önkéntességet, mindenki egyformán bevonul két^ez'tendêi szolga64