Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-152
'Az országgyűlés képviselőházának 15%. kor a pénzügyi államtitkár úr azt mondotta, hogy a magyar pénzügyi kormány ellene "van mindennemű céladónak, egy ilyen bélyeg bevezetése pedig tipikus céladó volna és ezért ezt a leghatározottabban elutasítja. Aláírom a pénzügyi kormányzatnak ezt az álláspontját, de kérdem, miért kell akkor a rokkantak részére céladót fenntartani? Hiszen a múlt század hatvanas éveiben alaposan beleoiltották a magyarba az adó iránti ellenszenvet, mégpedig különösen a céladó iránt. Amikor pedig a magyar adót fizet, akkor éreznie kell, hogy azért van több adója, mert rokkantak vannak a világon, és ez az adó akkor fog csak eltűnni, Sha a rokkantak is el fognak tűnni az élők sorából. Itt bizonyos revízióra van szükség és én a rokkantak érdekében nem annyira anyagiakban kérek több támogatást, mint erkölcsiekben. Nem tudom, hogv a pénzügyminiszter úr anyagi téren mennyit tud rendelkezésre bocsátani, és meg vagyok róla győződve, hogy a honvédelmi miniszter úr a maximumot küzdi ki, de van a lelki támogatásnak is egy módi a. És ne felejtsük el, hogy 1918-ban a defetista propagandának egyik legnagyobb fegyvere a t hadirokkant volt. Láttuk őket az antimilitarizmus jegyében szégyenteljesen felvonulni, láttuk űgv a plakáton és a hirdetésekben, láttuk őket koldusnak öltözve és utcasarkokon cipőt pucolni. De én láttam őket Németországban is külön uniformisban, csapat előtt vonulva, kit mankóval, kit tolószékben és a tömeg ünnepelte őket. Németországban ú<yy néznek a rokkantra, mint az ősi katonai nimbusz megtestesítőiére. A szamurái gondolatot, amely Janánt erőssé teszi, itt is bele kell nevelni a népbe, mert a magva benne van. Oak egy példát említek: 1914 őszén, amikor a Hindenburg-had^ereg a Visztulát elérte, a folyón az líszó aknákat fel kellett szedni, nem lehetett mást tenni, mint tutajokat ereszteni a vízre, a tutajokon egy-egy emberrel. Ha a tntái beleütközik az aknába, az felrobban. A hadseregfŐnarancsnok kiadta az utasítást, hogv 120-RU jelentkezzenek. De hozzáfűzte, hogy ez valószínűleg halált jelfát. És 200' 1|-eu jelentkeztek! De nagyon jól tudja mindenki, aki katona volt, hogy minden háborús önkéntes vállalkozónál, am elv veszélyt jelentett, sokkal fftKb volt az önként jelentkező, mint arra feltétlenül szükség volt. A népben tehát benne volt a hajlam és benne van, hogy a nemzetnek áldozatot hozzon, de előtte kell lebegnie a hadirokkant szimbólumának, annak, hogy azt, akit baj ér, azt az állam és a nemzet a legelsőnek tekinti. Akár ünnepségen, akár felvonuláson, de első helyet kérek részükre, (Ügy van! Ügy van! — Tans a Ház minden- oldalán.) t kérek részükre külön uniformist (Taps a Ház minden oldalán. — Zaji.), ha nem is újat, de kérem a régi csapattestük ruháját, kérem részükre azt, hogy minden ember érezze velük szemben a tiszteletet, nem azért, mert a hatóság kiírja az autóbuszokon, hogy »hadirokkant helye« és a kalauz megböki az ottülőt, hogy tessék fel állani, hanem azért, mert lelki szükség a rokkant előtt felállani, s helyet csinálni. Amikor a háború után, azt hiszem, 1924-ben először voltam kint Németországban, memleptefc engem ezek a dolgoík. Amikor kiszálltam a «traubingi pályaudvaron, alagúton kellett volna átmennem a sinek alatt s már indultam is. amikor egyszerre csak jön egy piros sapkás úr és azt mondja: Sie dürfen da nicht hinunter, s már nyújtja is a karját: s úgy vezet át három kinyitott drótkapun át a sinpáiilése ÍÜ'lfÖ nàv&nibër 14-én, csütörtökön. 387 ' rokon. Azt mondotta ez a tisztviselő, hogy Nemetországban a rokkantnak ha nem kell feltétlenül, nem szabad lépcsőkön menni. Ha kellett volna még, vagont is kitolatott volna az utamból. Amikor pedig Münchenben jártam — és úgylátszik — meglátszott rajtam a fáradtság, asszonyok és férfiak jöttek hozzám megkérdezni: Mondja uram. segíthetek, mondja uram. ne hozzak egy taxit? — Hol vagyunk mi ettől Magyarországon? Pedig ez csak a nevelés kérdése. Bele kell vinni a nemzetbe azt a gondolatkot, hogy nincs nagyobb boldogság, mint a hazáért áldozatot hozni. És jól értsük meg, nem könyörületet és szánalmat kérek a rokkantak részére, mert ez a legutolsó, amit nekik nyújtani lehet. Mi nem vagyunk nyomorultak, nem vagyunk koldusok. Mi becsületes kötelességteljesítői voltunk a hazának és ennek fejében nem kívánunk mást, mint becsületet és elismerést. (Taps a Ház minden oldalán.) Ezt kívánjuk, de az egész vonalon megkívánjuk azt, hogy a nemzetben benne éljen ez a tudat, benne éljen a vágy abban a magyar fiúban, aki a magyar honvédség kötelékébe lép. bogy bárcsak ő is azon boldogok sorában lehetne, akik ha már felhúzhatták a legfelsőbb Hadúr zubbonyát, áldozatot is hozhassanak a hazáért. Ez volt az a lelkierő, az a tradíció, amely a magyar nemzetet ezer^ esztendőn át naggyá tette. Véreztünk mi a császári fehér kabátban, véreztünk mint pirossapkások véreztünk Mátyás seregéhen, Belgiumtól Oroszországig és Olaszországig mindenfelé ezer esztendőn keresztül. És mit arattunk? Becsületet! Ezt a becsületet kell megőriznünk, mert egy hadsereget sohasem a létszám tesz naggyá, hanem a lelkierő és a szellem. (Ügy van! Ügy van! — Tans a Ház minden oldalán.) Ezt a szellemet kell belenevelnünk a nemzetbe. Ezt a szellemet látom biztosítva a honvédség részéről, de kérem a miniszter urat. hasson oda, hogy ez a szellem, mely a honvédségben benne él. sugározzák ki az ország minden részébe, ^világítson bele minden fiának lelkébe és hassa át az egész népet és biztosítsa jövendő harci erejét. . Én nemcsak bizalommal vagyok a honvédelmi miniszter úr iránt, hanem boldogan látom azt a munkát is, amelyet ő kifejtett. Nem szólok hozzá a költségvetés részleteihez, mert ő tudja, mennyit tudott e célra kieszközölni és mit hova kell s lehet fordítani, A mi feladatunk itt nem az, hogy biráljuk ezeket a tételeket. Mi bizalommal és elismeréssel vagyunk a miniszter úr iránt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) és én ennek jegyében fogadom el a honvédelmi költségvetést. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Kovách Gyula. Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Jelentkezése töröltetik. Ki a következő szónok? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Gróf Károlyi Viktor! Elnök: Gróf Károlyi Viktor képviselő urat illeti a szó. (Állandó mozgás.) Csendet kérek a jobboldalon! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Gr. Károlyi Vikíor: T. Ház! A vita során Faragó Ede képviselőtársam igen helyesen jegyezte meg, hogy a honvédelmi kérdések tekintetében, a honvédelmi tárca költségvetésének vitájánál nincs és nem is lehet ellentét magyar és magyar ember között. Mégis legyen szabad nekünk erről az oldalról a tárca költ63*
