Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

384 Az országgyűlés képviselőházának 152. tém — vagy kétszázéves, másodszor pedig azért nem, mert a város kellős közepében van ez a dohos, évszázados épület. Ez már közegészség szempontjából som helyes. A kórház áthelyezése nem is terhelné mez nagyon a honvédelmi lárcát, mert Komárom város környékén, a városon kívül a honvédségnek eléggé nagy kiterjedésű, " arra alkalmasabb területei vannak, ahol modern és a legnagyobb közegészségügyi igényeknek is megfelelő kórházat lehetne létesíteni. Ebből a szempontból is megvalósítható volna tehát, de abból a szempontból iy hogy ii város kellős közepében ennek a kétszázéves épületnek a lerombolása nem is volna olyan költséges, inert a bontási anya^ gokat a szegény proletárok munkájával könynyű módon el lehetne .'hordani és az épület helyébe a.város szépítését is szolgáló középületeket, egyéb modern alkotásokat lehetne építeni, hiszen ez a terület 10—12 katasztrális holdat tesz ki a város kellős közepében. • Ugyancsak Koníárom >v árosára vonatkozóan van még egy kérésem. Ne tessék: azt gondolni, t. Képviselőház, hogy hazabeszélek, mert honvédelmi szempontból is nagyon fontos ez.a kérdés. Nevezetesen Komárom városában a világháború kitörése előtt és a háborúalatt, 1919-ig azt lehet mondani, a magyar állam legmodernebb fegyvergyára működött, ahol 5000—6000 munkás dolgozott. Amikor a csehek megszállották a várost, ezt a gyárat leszerelték és átalakították dohánybeváltó hivatallá. En arra kérem a honvédelmi miniszter urat, állítsák vissza ezt a gyárat. A mai történelmi időkben, amikor oly fontos ia magyar honvédség felszerelése és a hadianyaggyártás, a repülő-és egyéb támadások szempontjából veszedelmes a hadianyaggyártás Összpontosítása. Komárom városában ez a volt löveggyár a mai időkben is nagyon megfelelő helyen volna, már természetes fekvésénél fogva is, mert a két Duna-ág között van, nehezen hozzáférhető, de azért iparvágánnyal megközelíthető. Arira kérem tehát a honvédelmi miniszter urat, hogy bár ott az épületek még a mai kornak is megfelelőek, méltóztassék újonnan megszervezni vagy felépíteni a komáromi lövegieyárat. Ezzel két t irányban végeznének hasznos munkát, egyrészt kevesebb volna az Összpontosított, centrális hadi anyaggyártótelep, hiszen harcászati szempontból is jobb a hadiüzemeket minél több helyre szétosztani, hogy lm az egyiket a támadások lerombolják, akkor még a másik működhessék és készíthesse azokat a hadianyagokat, amelyekre a honvédségnek leginkább szüksége van. De szociális szempontból is nagyon fontos ezt létesíteni, mert Komárom város környékén annyi [munkanélküli van, merem állítani, hogy az ország területén nincs még egy ehhez hasonló példa. Ez a nagy munkanélküli s ég a csehszlovák földbirtokreforninak az átka. onnan ered, mert a felszabadult és munka nélkül maradt gazdasági cselédek mind Komárom városába özönlöttek és most mint szegény proletárok munka nélkül vannak. Ezzel tehát munkaalkalom nyílnék számukra, ahol mindennapi kenyerüket és családjuk jólétét biztosítani tudnák. Ez tehát nemcsak honvédelmi, hanem szociális szempontból is nagyon fontos volna. Nem kivánom az időt tovább nyújtani. Ezekkel a konkrét kérésekkel fordulok a honvédelmi miniszter úrhoz, méltóztassék ezeket magáévá tenni. En a honvédelmi miniszter úrral és az egész honvédelemmel teljesen, szívvellélekkel együttérzek, mivel azonban a kormány ülése 194-0 november lJ/--~en, csütörtökön. általános ténykedéseit nem helyeslem, a költségvetést nem fogadhatom el. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot üd= vözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: vitéz báró Roszner István! vitéz br. Roszner István: T. Ház! Ma van pontosan huszonkét éve annak, hogy a forradalmi magyar kormány megbízottai Belgrádban egy katonai egyezményt írtak alá, amely megpecsételte Magyarország sorsát. Ez a katonai egyezmény akkoriban átengedte az ország egész Területét ellenségeinknek, átadta nekik összes közlekedési eszközeinket és megengedte, hogy akár állami, akár magántulajdont szabadon rekvirálhassanak és ezek után szinte irój nikusnak tűnik fel, hogy ebben a katonai egyezményben volt egy pont, amely szerint a magyar forradalmi kormány a rend fenntartása érdekében hat gyalog- és két lovashadosztályt tartozik fegyverben tartani. Erre a szégyenletes egyezményre, amelyet akkoriban Budapest zászlódíszben és az utca ujjongása közepette ünnepelt, egyáltalában nem volt szükség, mert hiszen az osztrák-magyar hadak főparancsnoksága éppen tizenkét nappal előbb kötötte volt meg Páduában az antanthatalmak teljhatalmú megbizottával, Badoglio tábornokkal a fegyverszünetet. Ez a fegyverszünet biztosította Magyarország határainak sérthetetlenségét, biztosította a hadsereg megmaradását [Űíjif van! tígy van! jobbfelől ) és azt az utasítást tartalmazta, hogy a magyar hadsereg vonuljon vissza a magyar határokra. Vitathatatlan tény, hosy a világháborút a központi hatalmak elvesztették; annak sorsa a francia harcmezőkön dőlt el, de nekünk magyaroknak mégis megvolt a reményünk arra, ho<ry áz általános összeomlás közepette is, a kettős monarchia kötelékeiből kiszabadulva mint független állam biztosíthassuk jövőnket. Hiszen tudnunk kell. hogy egy uralkodói parancs október közepén biztosította Magyarország függetlenségét, megadta neki önálló hadseregét és mivel a páduai fegyverszünet ezt nyilván tiszteletben kívánta tartani, nem optimisták talán szavaim, ha azt mondom: megvolt a lehetőségünk arra, hogy bizhassunk egy esetleges kedvező béketárgyalási eredményben. De Budapes

T ten egy aránylag kicsiny politikai párt, amelynek nem volt más célja, mint az, hogy a saját érdekeit szolgálja, már évek óta nem csinált mást. mint hogy az orszáe* belső erejét fúrta. Midőn Oroszországban a bolsevista forradalom lábrakapott és annak hullámai ide átcsaptak, akkor abba a pártba a konjunkturistákon kívül odasodródott az utca s^nredéke is (Úfif van! tfan van! jo^bfelől.K miáltal a oárt mindenre kész és mindenre elszánt pribékekre fait szert. (Knrponay Fd*»: Emlékszünk mécr!) Politikáruk érvényesítésiben nem ismertek semmiféle skrupulust. (Korponay Ede: De menynyire!) Nagyon jól emlékszem arra, hogy 1917-ben, sőt már 1916 végén megindították az ipari sztrájkokat, hogy ezzel megbénítsák csapataink ütőképességét (Ugy van! Ügy van! iobbfelől.) és megzavarják az ország belső ellátásának rendjét. Azokat a parlamenti beszédeket, amelyek akkoriban itt a szónokok immunitásába burkolva elhangzottak, a sajtószabadság lehetetlen állapota folytán röpcédulák és újságok révén szabadon küldhették ki a csapatokhoz, azoknak új világrendet, az önkényuralom elleni harcot (Szeder Ferenc: Volt ott egy kicsit