Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-152

Âz országgyűlés képviselőházának 152. tonatisztjeinknek olyan könyvtárak állanának rendelkezésére, amelyek a magyar lelkiségen túl bizonyos katonai szakkérdéseket is felölelnének. A könyvek között feltétlenül ott lennének a világ legkitűnőbb íkatonai íróinak könyvei, legalább is a legmodernebb sorozatok. Persze tudóan, hogy ez költséget jelent; de azt kérdezem, szabad-e itt a költségre tekintettel lenni, ha arról van szó, hoigiy a magyar katonatisztnek lehetőséget adjunk arra, hogy a modern harcászati technikáit a szolgálati időn túl is, a kaszinód életben vagy másutt tanulmányozhassa, miagvitatlhassa, ahhoz hozzászólhasson. Hiszen a fiatal tisztben is ébredhetnek esetleír igen életrevaló gondolatok s ezek által az egész továbbfejlődnék és nagyobb lenne a lendülete. Tudóan, hogy helyenként van ilyen könyvtár, de ha ezt erőteljesebben és általánosan lehetséges volna kifejleszteni, az még jobb lenne. Nem szeretnék hibát elkövetni és ezért elnézést kérek, ha nyitott kaput döngetek, mégis megemlítem: nem tudom, hogy a tisztképzésnél a tömegpszicholóigiának milyen szelepe van, hogy a hadvezetés, a háborús szolgálat lélektana ott hogyan szerepel. Nem elvont tudományra gondolok, hamem a világháborús tapasztalatok értékesítésére, amelyek nélkülözhetetlenül fontosak. Az a tiszt, aki a legénységét szerette, aki nemcsak a gyakorlatokon volt vele. hanem azonkívül is, például az ötperces nótánál, a szívtŐl-szívhez jutással sokkal többet ért el. mint az a tiszt, aki nagyon^ nagy jóakarattal, keménységgel bánt a legénységgel, de ezt nem tudta elérni. Az utóbbi évek nagyszerű haladásából boldoigi örömmel kell itt megemlítenem azt, hogy a magyar hadsereg igenis, valóban elindult a fejlődésnek erőteljes és szépséges útján, örülök ennek, és boldogan tudom is, hogy a magyar hadsereg a magyar öntudatnak és a magyar lelkiségnek forrása lesz. A magyar tisztikar felelősséggel kell, hogy álljon az egész nemzet előtt abban a boldog felelősségtudatban: én népet is nevelek, én a majaiyar fajt nevelem, én magyar fajvédelmet végzek, kicsinyes politikától mentesen ® a nagy magyar elődök, a Zrínyiek, a Rákóeziak és a Hunyadiak ideáljait látom és szolgálom. Mert ezektől kapja a nemzet a magyar ideálnak rengeteg gazdagságát és ajándékát, nincs tehát szükség másokra, idegenekre. A költségvetést megszavazom, bár szeretnék több pénzt sok mindenre, — boldog Örömmel teszem ezt azért is, mevt ezt a magyar hadsereget mindnyájan szeretjük, pártokra való tekintet nélkül, lelkes örömmel. De meg kell említenem, hogy ezt a mai magyar hadsereget a mostani kormány hívta életre {Taps a jobboldalon. — vitéz Imrédy Béla: No-no-no! — Gosztonyi Sándor: Az előző kormány!) és segítette kifejlődni. I vehet, hogy költségvetési vitához a politikai bírálat hozzátartozik, hozzátartozik azonban annak elismerése is, hogy a kormány ennek a nagyszerű gondoskodásnak segítségével és odaadásával lehetővé tette ennek a hadseregnek kifejlődését. (Vajna Gábor: Imrédy Béla indította el'> • A költségvetést megszavazom. (Élénk éljenzés és tans a iobhoJdalon és a középen. — A szónokol, sokan üdvözlik.) Flnök: Szólásra következik^ Boczonádi Szabó Imre jegyző: Füssy Kálmán ! Füssy Kálmán: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor az állami költségvetés tárgyalása íoülése 19AO november 14-*én

} csütörtökön. 383 lyik a Házban, szem előtt kell tartanunk az adófizetők teherbíróképességét is, amikor azonban most éppen a honvédelmi tárca költségvetését tárgyaljuk, kivételt kell tennünk, mert a honvédelmi tárca költségvetése nem olyan, mint egy kereskedelmi részvénytársaság költségvetése, amely a bevételeket a kiadásokkal állítja szembe. Ennél a tárcánál a kiadásokat nem szabad kímélettel megszabnunk, sőt áldozatokat kell hoznunk, mert hiszen az utóbbi évek nagyon is igazolták ezeknek a kiadásoknak nagy jelentőségét, amikor is a magyar honvédség felszerelésének kiválósága folytán — hála legyen az isteni Gondviselésnek — immár a harmadik országrész tért vissza az anyaország: testéhez. Engedjék meg azonban igen t. képviselőtársaim, hogy ezek leszögezése után egynéhány konkrét kéréssel forduljak a honvédelmi miniszter úrhoz. A lezajl)tt bevonulások alkalmával, a mozgósítások során igen sok hazafira volt szüksége a honvédelemnek. Sok ha^fi^a volt szüksége Erdély visszafoglalása alkalmával is. Ezek alatt az idők alatt azonban egyes könnyelműségek révén szomorú események is játszódtak le, amelyek talán elkerülték a honvédelmi miniszter úr figyelmét. E^ves csapattesteknél a parancsnokok, a tisztek alig 20—25 éves fiatalemberek voltak, a legénység között azonban 40—50, sőt 50 éven felüli bevonult magyar honvédeket is találhattunk. Az a fiatal hadnagy vagy főhadnagy katonai fegyelmével mégis ugyanolyan mozgást kívánt és követelt meg attól a 40—50 éves. régen katon avisait embertől, mint egy 20—21 éves honvédtől. FelMvom tehát a honvédelmi miniszter úr figyelmét arra, hogy legyenek tekintettel az ilyen honvédek magasabb korára és-vagy figyelmeztessék az állományban lévő tiszt urakat arra, hogy az ilyeu koros honvédekkel szemben legyenek elnézéssel, vagy pedig olyan megoldást válasszanak, hogy az ilyen koros emberekből álló csapatokhoz koros tiszteket osszanak be, akik azután ezekkel az emberekkel együtt fognak érezni és a honvédfegyelem, mellett nem követelik majd ezektől az emberektől azokat a fiatal testet igénylő mozgásokat, r amelyeket csak egy 20—25 éves fiatal honvéd tud megtenni. (Vajna Gábor: Igaz! Űgy van!) Vannak azonban más esetek is, amelyekre szintén felhívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét. Előfordul, hogy a hadbavonultak családjában súlyos gyászeiset történik, a hadbavonult valamely hozzátartozója meghal. Az ország bármely részén tegyen is szolgálatot az a hadbavonult ember, amikor távirati úton értesítést kap, hogjr odahaza haláleset történt és amikor erre megkapja a szabadságát, nagyon nehéz elviselnie azt, hogy mind haza, mind vissza a csapattestéhez a vasúti díjat, ha kedvezményesen is, de meg kell fizetnie. Nem szórakozási utazás ez, hanem szomorú családi kötelesség. Erkölcsi szempontból is szükség volna arra, hogy a honvédelmi miniszter úr érintkezésbe lépjen a közlekedésügyi minisztéirunimal és az Államvasutak igazgatóságával, hogy ilyen alkalmakkor, amikor a hadbayomultnak családi gypz esetén haza kell utaznia, ami nem szórakozás, legalább a vasúti jegyváltástól tekintsenek el. Van azután még egy konkrét ügy, amelyre szintén felhívom a honvédelmi miniszter úr figyelmét. Komárom városában vagy kétszáz évvel ezelőtt felépült egy helyőrségi kórház. Ez a helyőrségi kórház a modern időknek semmi körülmények között sem felel meg. Először már azért sem, mert — amint említet