Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-137

Az országgyűlés képviselőházának Legyen szabad ebből az ezer és ezer esetből pusztán a módszerek és eszközök i-llusztrálá sául egy-két esetet a t. Ház és az ország nyil­vánossága elé tárnom. (Halljuk! Halljuk!) Azokat a magyar testvéreinket, akiket te­herkocsikba zsúfolva áttesznek a határon, sok­szor napokig éheztetik, vesztegeltetik az egyes vasúti állomásokon. Volt eset, mikor be­bizonyíthatóan megtiltották nekik, hogy 4« órán át elhagyják a vagont. Hogy éheztek, azzal senki sem törődött és amikor egy pár szegény magyar asszony az éhségtől gyötörve Kürtösön mégis lelopakodott a vagonból, hogy élelem után nézzen, ezeket. a legbrutáli­sabban tönkreverték a román esendői ök, (Mozgás és zaj. — Felkiáltások: Gyalázail) Nom csoda, t. Ház, hogy ezek a vagonok az úton megőrült magyaiokat is hoztak a hatá­ron át. (Úgy van! Ügy van!), mint ahegy az ok­tóber 7-iki szállítmányból a magyar határőr­ség egy 24 óra óta nevetőgörcsben fetrengő magyar asszonyt emelt ki és szállított nyom­ban kórházba. (Mozgás és zaj a Húz. minden oldalán.) Szárhegyi Barabás Albert szegény napszá­most, akinek minden vagyona két fcehéniíéje volt és akinek 13 gyermek éhes szájáról kellete gondoskodnia, kiüldözték községéből, a két te­henét elvette tőle a marosludasi bíró és azt mon­dotta neki: menekülj, mert itt különben úgyis agyonvernek. Sipos Mózes 71 éves székely gaz­dálkodó-testvérünk súlyos bordatöréssel, kék­vörös sebekkel érkezett meg a határra Kürtös­nél (Zaj. — Felkiáltások jobb- és bal felől: Vad­állatok!) és hatóságaink nyomban kórházba továbbították őt. Egy Papp Ráki nevű toroc­. kói kisleányt tört lábbal emelte le az anyja magyar területen a kocsiból és elmondotta, hogy a kisleány lábát egy Oprea nevű vasgár­dista által hozzávágott vasaló törte el akkor, amikor a kisleány az utolsó pillanatban még a játékbabáját is be akarta vinni a kocsiba. (Zaj és felkiáltások: Borzasztó!) A Küküllő­menti menekültek közül, t. Ház, három férfi és egy nő nem érte el soha a magyar határt. Ke­nyeret próbáltak kérni és akkor kiállították őket a sorból és elvezették őket egy erdő felé, — többet nem tudunk róluk. (Zaj és felkiáltá­sok: Szörnyű! Felháborító!) De ezeken kívül megállapítottan 13 gyil­kosság terheli ennek a,z országnak lelkiisme­retét, (Elénk felkiáltások jobb- és balfelől: Sokkal több!) 13 olyan gyilkosság, amely fel van derítve. Virág János, Virág^ Jánosné, Vi­rág Érzsók, Balázs Endre, Szi József és még sok magyar testvérünk vére ömlött el az ősi földön minden jog és igazság arculcsapásával. (Állandó zaj.) T. Ház! Nem folytatom tovább, bár még órákra telnék abból a szomorú anyagból, amely rendelkezésemre áll. De azon a vélemé­nyen vagyok, hogy nem száz és ezer, de egyet­len egy, idegen impérium alatt élő magyar testvérnek jog- és alapnélküli megkínzása, ja­vaiból és emberi jogaiból való kiforgatása is elég volna ahhoz, hogy elégtételt követeljünk. (Ügy van! Ügy van! — Nagy zaj a Ház min­den oldalán.) Önmagunkhoz, nemzeti egyénisé­günkhöz lennénk tehát méltatlanok és a sajál fajtánkhoz hűtlenek, ha elérkezve a türelem végső határáig, nem kiáltanók oda az illeté­kesek felé. hogy a mérték betelt (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.), ha nem ven­nénk igénybe minden hathatós eszközt abban az irányban, hogy a szomszédállam több va­lóságérzetre tegyen szert (Közi Horváth. Jó­zsef: És több becsületérzésre!) és rákényszerít­37. ülése Í9h0 október 9-én, szerdán. 25 tessék nemzetközileg vállalt kötelezettségének teljesítésére. (Élénk helyeslés. — Állandó moz­fjás. — Egy t hang jobbfelől: Vissza a Balkánra! ~ Felkiáltások a jobboldalon és középen: Nem tűrjük!) Mélyen t. Ház! Az ilyen fellépés részünkről annál is inkább indokolt,'mert mi bátran tár­hatjuk Európa és a világ közvéleménye elé a becsi döntés pillanatától kezdve a mai napig minden gesztiónkat a felszabadított területen. Az európai közvélemény nagyon jól tudja, mert maga is hallhatta a rádió hullámain ke­resztül, hogy a húszévi elnyomatásból felsza­badult, tengernyi szenvedésen keresztülment magyarság első hangos szava szeptember 5-én a felszabadulás első órájában Szatmárnémeti főterén az volt: mi pedig megbocsátunk az el­lenünk vétetteknek. (Ügy van! Ügy van!) Ti­zenöt örömujjongástól hangos napon kerebz­tül, t. Ház, börtönviselt magyarok ajkán hul­lámzott tovább a kiengesztelődésnek, a meg bocsátásnak, az ezeresztendős tradíciókban gyökerező testvéri közeledésnek ucvanez a hangja, hullámzott tovább mindenütt végig a felszabadult területen, ahol pedig pusztán em­terileg tekintve, talán mégis csak több jogo­sultsága lett volna a terrornak, a bosszúnak cs a retorziónak, (Úgy van! Ügy van! a jobbolda Ion és a középen.) mint azon a területen, ahol semmi sem változott, csak egy maradt meg; j magyar rabszolgaság. (Ügy van! Ügy van! — Zaj a Ház minden oldalán.) Mélyen t. Ház! A kiengesztelődésnek, a jo­gok tiszteletének, a törvényes rendnek ugyanez a szelleme vonult be a felszabadult területekre kitűnő hadseregünk lobogóival és azzal a ka­tonai közigazgatással, amely valóban hivatása magaslatán áll. (Keibel Mihály: Annak kel­lett volna oda bevonulni!) 1919-ben, am* sor á »győző« román hadsereg megszállottá a tör téneti Erdélyt, (Egy hang jobbfelől: Hol győz­tek? Mikor győztek? — Horváth Zoltán: Hulla­rablók!) a rabságba került magyar négy esz­tendeig nem látott egy élő kormányférfit vagy miniszterelnököt és most, a felszabadulás ide­jén a magyar kormány feje (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és a baloldalon.) már a harmadik napon együtt ült a felszaba­dított terület román polgáraival, (Zaj a s-iélsó baloldalon.) azok vezetőível és kíméletes, mél­tányos bánásmódot ígért, (vitéz Makray Lajos: Európai!) de azt kérte, sőt természetesen köve­telte, hogy lojális együttműködésükkei i-egít sék átjutni ezt az országrészt az első idők nt hézségein. (Horváth Zoltán: Zsiványok kai,-be­tyárokkal nem lehet! — Zaj.) Az a két kép, amelyet most a t. Ház elé tár­tam, azt hiszem, mindennél ékesszólóbban be­szél: az egyik, ahol magyarokat gyaláznak, kí­noznak és gyötörnek, a másik, ahol a román nemzetiségű magyar állampolgár kezetcsókol a tábornoknak azért, mert jóságos és igazsá­gos intézkedéséért nem kellett pénzt fizetnie. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) És bár szent meggyőződésem, t. Ház, hogy ez a magyar módszer helyes, amely;egyedül felel meg nemcsak ezeréves, küldetésünknek; de a mi európai hivatástudatunknak és nagy bará­taink érdekeinek is, (Ügy van! Úgy van!) mégis azt mondom: ne higyje senki, hogy en­nek a módszernek velejárója a birkatürelem és a gyengeség. (Ügy van! ügy van! — Tapsba jobboldalon és a középen. — Egy hang a jobb­oldalon: Elég volt!) Éppen azért arra. kérem a magyar kir. kormányt és elsősorban a mélyén t. miniszterelnök urat, hogy ne riadjon vissza •••• • •••••-•• ••&'-•::

Next

/
Oldalképek
Tartalom