Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-151
344 Áz országgyűlés képviselőházának 151 hibákra, mert ezeknek a hibáknak és bűnöknek a jóvátétele a,mi feladatunk és kötelességünk. {Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) T. Képviselőház! 1860-tól 1930-ig 600000 magyar ember vándorolt ki az országból, hogy odakünn megélhetését biztosítsa. JÜzek nem akartak amerikai állampolgárok, nem akartak brazíliai állampolgárok lenni, mert a brazíliai őserdőkben és a kanadai földeken is mindig, minden kapavágásnál az édes magyar hazára gondoltak vissza. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ezt fényesen bizonyítja az, hogy az 1908. és 1930. évek közt 160.000 magyar anyanyelvű egyén tért vissza és 1925-től 1930-ig 33 millió pengőt küldtek haza családaiknak. (Ügy van! a jobboldalon.) Amikor tehát ilyen értékes honfitársaink, ilyen értékes magyar testvéreink \.vannak odakünn, akkor nekünk ma nem azért, mert más nagy nemzet is megteszi, hanem mert minden magyarra szükségünk van, törekednünk kell, hogy visszahozzuk őket. Nagy nemzetek talán megengedhetnék maguknak azt a luxust, hogy künn hagyják véreiket. Németország Besszarábiában hagyhatta volna a németeket, vagy hagyhatta volna őket más országokban is, mert hatalmas, 80 milliós nemzet. Annál inkább kell nekünk vigyázni erre a kérdésre, akiknek — mint a legnagyobb magyar mondta, — még az apagyilkosoknak is meg kell 'bocsátanunk, olyan kevesen vagyunk és ha nom vigyázunk és a magyarság öntudatát nem ébresztjük, nem ápoljuk, akkor még kevesebben leszünk. (ŰQV van! jobbfelől.) Mélyen t. Képviselőház! 1910-ben 125.000, 1911-ben 65.000, 1912-ben 105.000, 1913-ban 120.000 magyar vette kezébe a vándorbotot útlevéllel. De aki ismeri azoknak a lelketlen ügynököknek a működését, akik a falukat járták és kivándorlásra csábítottak, mert a nép azt hitte, hogy Amerikában mindenki milliomos lesz és nem tudom, száz holdakat fog szerezni rövid idő alatt, az el tudja képzelni hányan szöktek ki az országból az ügyes zsidó ügynökök és hajóstársasági vigécek közvetítésével. Átszöktek, átbújtak a határon, kiszöktek Amerikába és nem tudunk a sorsukról semmit sem. Végre megunták az illetékesek és észrevették, hogy itt bajok lesznek. De ne higyje senki, hogy a fajszeretet okozta ezt, ne gondoljon t. képviselőtársaim közül senki arra, hogy talán elkezdtek számolni és észrevették, hogy menynyire megfogyatkozik így a magyarság. Nem, hanem észrevették, hogy a munkásviszonyoknál baj van, meg kell tehát gátolni a további kivándorlást. 1909-ben lépett életbe a kivándorlási törvény, amely a katonakötelesekre és azokra a munkásokra vonatkozott, akiknek szerződésük volt. Ez mutatja, hogy nem a magyar fajszeretet vezérelte az akkori vezető emberek nagy részét, hanem tisztán csak az önző érdek, hogy a munkás, aki leszerződött, itthon maradjon. A másik, aki nem szerződött íe, mehetett, ahova akart. Pedig ezek az emberek, akik kivándoroltak, milyen hazafias, becsületes magyar emberek maradtak odakünn is! (Földessy Gyula: Nem is akarnak visszajönni!) Nemcsak hogy sietnek visszajönni, hanem a kivándoroltakról nagyon jól tudjuk, hogy 64%-uk földmíves ember, egészen kis törpebirtokos volt, aki az örökös magyar rögszeretetnél fogva Amerikabau szerzett pénzéből egy kis földet akar hozzábiggyeszteni ahhoz a 3—4 holdacskához, vagy földmunkás volt, aki egy kis magántulajdoni akart a maga részére szerezni. Hogy ezek mennyire hazafiasak voltak, mutatja az, hogy amikor a világháború kitört, a newyorki osztrák-magyar főkonzul jelentése szerint az ülése 19 W november 13-án, szerdán. első héten 28.000 beesületes, hazáját féltő magyar ember jelentkezett katonai szolgálatra. (Éljenzés a jobboldalon,) Amikor tehát ilyen emberekről van szó, akik fajtájuknak dicsőséget szereznek, — és ezt külföldi lapok is megírták és külföldi tanulmányokban is olvastam — akkor nemcsak az erkölcsi kötelesség parancsolja, hanem minden emberben kell, hogy éljen fajtája iránt az a szeretet, amelynél fogva tudni akarja, hogy Kis János Keeelről hol van, tudni akarja, hogy Nagy János kisiparos vagy földmunkás merre van, miből él, mit csinál. A nagy német nemzet minden egyes polgárát, minden egyes kivándoroltját számontartja, ÍStützpunkt-okat csinál. Magyarországon is e szerint a íátübrpuuktrendszer szerint vannak a németek számontartva. Nekünk is tudnunk kell, hol vannak véreink. Itt nemcsak az amerikaiakra gondolok. Ma ennek a kérdésnek az elintézése kissé nehezebb, bár most is meg lehet tenni odakint a kezdeményező lépéseket. Dr. Szabados Mihály nagyon értékes tanulmányában felveti azt a gondolatot, hogy visszatelepítő bizottságokat kellene felállítani. Írják össze addig is az adatokat, induljanak meg addig is az első lépések, amíg a hazavándorlás, a visszatelepítés meg nem történik. Egy pillanatig sem gondolok természetesen azokra, akik a trianoni vagy a mostani újabb határokon kívül maradtak, mert ők itthon vannak, (Élénk helyeslés és taps.) ők az édes magyar hazának a fiai. Mások vannak ott egyelőre vendégségben, ők ott a házigazdák ma is. (Ügy van! Ügy van!) Én tehát a szentistváni birodalmon belül élő magyarok visszavándorlására nemcsak hogy nem gondolok, hanem kérem őket, tartsanak ki a magyar ügy mellett, lesz gondunk reájuk. Én tudom, mit jelent ott szenvedni, mert magam is szenvedtem, söt börtönben is ültem a megszállás alatt % Gondolok itt a bukovinai magyarokra, a csángókra, a Moldvában élőkre. (Helyeslés) Nagyon kérem az igen t. miniszterelnök urat, hogy a legsürgősebben tegye meg külpolitikai vonatkozásban is a megfelelő lépéseket, idehaza pedig tegyen megfelelő intézkedéseket, hogy ezek a drága véreink minél hamarább akár egyénenként, akár csoportonként visszakerüljenek hozzánk. Lehetne esetleg községeket áttelepíteni, oláh községeket kicserélni magyar községekkel valamilyen formában, valahogyan meg kellene ezt az eljárást indítanunk. Meg vagyok szentül győződve arról, hogy az első lépése, az első hivatalos megnyilatkozása a felelős kormánynak, amelyben kijelentené, hogy hazahozunk benneteket, újabb életelixirt, újabb injekciót adna nekik a további kitartásra. Ezt a helyzetet nem szabad sokáig így hagyni. Az ilyenkor tapasztalt szívó hatás nem szokott sokáig tartani s ezért tessék a legsürgősebben gondoskodni a hazatelepítésről, egyúttal pedig egybekapcsolni azt a földbirtokreformmal és egyéb szociális intézkedésekkel. És itt engedjék meg a t. képviselő urak, hogy amikor a visszatérő magyarokról szólok, felvessek egy gondolatot; azokra a magyarokra is gondoljak, akiket kiüldöztek a régi hazából a mostani haza határain belülre. Az erdélyi menekültekről van szó. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Meg vagyok szentül győződve arról, hogy egy megfelelő szervezettel lehetne róluk gondoskodni itt az anyaországban, ahol még sincs
