Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-151

278 Az országgyűlés képviselőházának 151. ülése 19 UO november 13-án, szerdán. delmi és forgalmi viszonyainkat szabályozó egyezmények tárgyában az 11)09. év folyamán teit rendeleti intézkedésekről szóió jelentést benyújtani. Kérem a t. Hazat, hogy jelenté­sem kinyomtatását, szétosztását elrendelni és azt előzetes tárgyalás és je.entéstetel cél­jából a képviselőház külügyi, valamint köz­gazdasági és közlekedésügyi bizottságainak kiadni méltóztassék. Elnök; A beadott jelentést a Ház kinyo­matja, tagjai közt szétosztatja, előzetes tár­gyalás és jelentéstétel céljából kiadja a mi­niszter úr által megjelölt bizottságoknak. Soron kövekezik a külügyi tárca költség­vetésének tárgyalása. Mielőtt az előadó úrnak a szót megadnám, a t Ház ; tudomására hozóm, hogy az, egyes pártok a tárcához a következő vezérszónoko­kat jelentették be: a Magyar Élet Pártja Sze­der János és Hoss József, a Nyilaskeresztes Párt Csia Sándor, a Magyar Megúiulás Pártja Rajniss Ferenc, a Független Kisgazdapárt Váczy József, az Egyesült Keresztény Párt gróf Esterházy Móric és a Szociáldemokrata Párt Peyer Károly képviselő urat. A most be­jelentett vezérzsónokokat a jegyző urak a ház­szabályoknak megfelelően az egyes pártok nagysága szerinti sorrendben váltakozva fog­ják az előadó ár után felszólalásra felhívni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Kölcsey István előadó urat illeti a szó. Kölcsey István előadó: T. Ház! Mielőtt a külügyi tárca költségvetését érdemileg ismer­tetném, méltóztassék megengedni, hogy jóleső érzésemnek, hálámnak és köszönetemnek kife­jezést adjak azért a bizalomért, amellyel enge­met a külügyminiszter ár kitüntetni szíves volt azzal, hogy a tárca költségvetésének előadójául felkért. Én ezt a bizalmat mindenkor igen nagyra értékeltem, de még nagyobbra értéke­lem azt ma, mert azt hiszem, igen t. Ház, egy nemzet történelmében ritkán adatnak meg ilyen örömteljes napok, amikor a költségvetés tárgyalása alkalmából Erdély egy részének, va­lamint az északkeleti vármegyéknek teljes egé­szében való visszatértét ünnepelhetjük. Azt hi­szem, hogy ez az örömünnep mind belső meg­erősödésünkben és belső megújhodásunkban, mind pedig kifelé, külpolitikai irányvonalunk megszilárdításában is fordulópontot kell hogy jelent&en ennek a nemzetnek történelmében. (Ügy von! Ügy van! jobbfelől és a középen.) A legutóbbi húsz esztendő alatt külpolitikai vonalvezetésünkbe bizony sokszor több-kevesebb hiba csúszott be, ami sokszor bizony súlyos ag­godalomra adott okot, de merem állítani, hogy gróf Csáky István külügyminisztersége óta (Élénk éljenzés és taps jobb felől és a, középen.) a legteljesebb mértékben domborodott ki a ma­gyar nenizei többségén ek^ egyedül helyes állás­pontja- ezen a téren. Állítom, hogy a külügy­miniszter úr megtalálta az utat arra, miképpen lehet és miképpen kell ezt az agyonsújtott, por­batiport maroknyi magyarságot itt a Duna­medencében számottevő tényezővé tenni, arra az !útra rávezetni, amely a magyar nemzet ér­dekeinek egyedül, felel meg. Hiszen szabad volna-e nekünk olyan külpolitikát folytatnunk, amely nagy szomszédainkkal ellentétes? Szabad volna-e nekünk eltávolodnunk attól a háborús társunktól, akivel 1914-ben a világháborúba el­indultunk és 1918-ban együtt buktunk el vele? Yajjon szabad volna-e kilépnünk abból a ba-' rati együttesből, akivel 1914-ben örök hűséget esküdve; együtt indultunk el abba a világhábo­rúba, amelyének befejezéséhez — állítom — most közeledünk. Mw^ ájUítom azt, hogy 1918-tól 1938-ig egy reánk kényszerített fegyverszünet­ben éltünk (Ügy van! Ügy van!), amelynek fel­számolásához, most fogunk közeledni és állítom azt, hogy jogos igazságunk, jogos igényünknek igenis ki kell elegülnie, mert el sem tudnánk képzelni Európának ebben a részében egy bé­kés termelő, egy minden társadalmi osztályt, minden népréteget egyformán kielégítő békés együttműködést. (Ügy van! Ügy van!) Ennek ellenére csodálkozással kell megál­lapítanunk azt, hogy igenis hallunk olyan han­gokát, amelyek ez^ei az egjedül helyes kül­politikával szemben ellentétes álláspontra he­lyezkednek. (Oemkó Mihály: Kevés az ilyen! Nem igen van már!) Hallunk oly en hangokat, a kétkulacsosokét, akik azt mondják, hogy megalkuvásos politikát kell folytatnunk. Én ezeknek az uraknak azt üzenem és azt mondom, hogy talán elfelejtették azt, hogy a legutóbbi húsz esztendőben mit szenvedtünk, talán nem jutott el a r fülükhöz elnyomott véreink, ma^ gyár testvéreink jajkiáltása, ( Ügy van! Ügy van!) vagy talán nem vettek tudomást éppen a közelmúltban itt a szomszédunkban történt eseményekről, mert állítom, hogy azok az ese­mények, amelyek ott lezajlottak, az 1918-ban győztes hatalmak módszerei és nevelési rend­szerei szerint történtek. De van egy harmadik hang is,,amely min­dent kevesel, amely kevesli a kormány minden intézkedését, bármilyen helyes intézkedés le­gyen is az, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl. — Zaj és edenmóndások a szHsőbaloldalon. — Keck Antal: Ez nem igaz, kérem! Ezt nem lehet így beállítani! — Elnök * csenget. — Rapcsányi László: Csak a hibáit illeti kritika! Tárgyilagosan! — Elnök csendet.) s minden­féle tárgyi ismeret és mindenféle felelősség­érzet nélkül azt hirdeti... (Szöllősi Jenő: Hogy mer így beszélni egy előadó! Ne politikai be­szédet mondjon! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Szöllősi képviselő úrnak nincsen joga közbeszólni. Módjában lesz felszólalni a tárca költségvetéséhez. (Szöllősi Jenő: Ne támadjon az előadó úr! — Felkiáltá­sok jobbfelől: JSe vegye magára!) Kölcsey István előadó: Én mindig türe­lemmel meg szoktam hallgatni a képviselő urat, igen kérem, hallgasson meg ő is. Még sohasem szóltam kezbe a képviselő úrnak. (Mozgás. — Halljuk! Halljuk! jobbjelől) Igenis állítom, hogy vannak, akik azt hir­detik, hogy ha nem ez a kormányzati rendszer lenne, akkor csapataink talán már a moldvai vajdaságban, (Szöllősi Jenő: Ha Gömbös Gvula élne!) vagy á Fekete-tenger partjain állaná­nak. Ezek az urak — azt hiszem — elfelejtet­ték azt, hogy kik voltak azok a férfiak, akik annakidején megindították azt a keresztény jobboldali politikát, amelynek a folyománya éppen az utóbbi idők örvendetes eseményeihez vezetett. (Rapcsányi László: Csak nagyon epi­gonok az utódok! Ez a hiba! Tisztelet a kevés kivételnek! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Érdekes, hogy abban az időben — jól emlékszünk rá itt a Házban is és künn is — azokat a vezető­férfiakat mindig sárba akarták tiporni, (Fel­kiáltások a szélscba 1 oldalon: Kik?!) most pedig a haló poraikhoz járnak... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kik?!) Vegye magára az, akire értem. (Keck Antal: Tessék mindig megmondani, kire érti! — Zaj. — Elnök csen­get.) Értik azt az urak jól! Haló poraikhoz járnak és ott azt hirdetik, hogy egyedül ők ennek a keresztény politikának a letéteménye­sei. (Mozgás és fekiáltások a szélsőbalcldalcn;

Next

/
Oldalképek
Tartalom