Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-133

14 Az országgyűlés képviselőházának 13 len törvényjavaslat annál kevésbé kivan fog­lalkozni, miután az orthodox zsidó felekezet éveken keresztül nem élt azzal a jogával, (Meskó Zoltán: Pajeszesek ültek benn! Bor­zasztó!) hogy a magyar felsőházba törvény­ben biztosított jogánál fogva felsőházi tagot küldjön be. (Meskó Zoltán: Hitközség! Paje­szes zsidó volt benn a felsőházban! — Bu­dinszky László: Mindenesetre elősegítették a nyomorúságot. — Gruber Lajos: Mi lesz a Chorinokkal, a Goldbergerekkel? — Zaj.) , Elnök (csenget): Méltóztassanak az előadó urat meghallgatni. Mezey Lajos előadó; Mély megilletődéssel kívánom, hogy az e törvényjavaslat alapján kiegészült felsőház (Budinszky László: A többi zsidót is ki kellene szórni!) a képviselő­házzal egyetemben teljesítse azt a nagy tör­téneti hivatását, (Meskó Zoltán: Dugóhúzós főrendek!) amely évszázadok óta a magyar törvényhozásra hárul. Tisztelettel kérem, hogy a törvényjavas­latot vgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. (Rapcsányi László: A többi zsidókat is ki kellene rekeszteni! — Zaj.) Elnök: Kérdem a Házat, kíván-e valaki az együttesen tárgyalt javaslatokhoz hozzá­szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. À. miniszterelnök úr kíván szólni. Gr. Teleki Pál miniszterelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Történelmet vagyunk hivatva törvénybeiktatni. Múló emberek, múló pártok a nemzet életében egyek va­gyunk a magyar történelem Örökkévalóságá­ban, így jutott nekem a pártközi konferencia megtisztelő határozatából az a szép és méltó­ságteljes t feladat, hogy a magyar országgyű­lésben képviselt összes pártok és így az egész magyar országgyűlés képviselőházának nevé­ben én üdvözöljem először a visszatérő erdélyi és a keletmagyarországi részeket, azoknak népét, földjét, levegőjét, lelkét és mint önma­gunknak részét a visszatérésnek jogi formát is felvevő pillanatában. T. Ház! A történelem folyamat, amelynek az események a mérföldkövei. A történelem­nek három tényezője van, amely e folyama­tot alakítja. A természetes folyamat maga, amelyben történés történésből, eszme^ eszmé­ből, cselekvés cselekvésből keletkezik és fakad, az egységes folytonosság majdnem a^ termé­szeti erők erejével és logikájával. Másodszor a lelki, a népi erők azok, amelyek formát, jelleget, egyéniséget adnak e folyamat ré­szére. Harmadszor a történelmi egyéniségek, akik népek, korok legjavát testesítik meg sze­mélyükben, azt, amit talán a népek csak ké­sőbb gondolnók és látnak. Erre a mai pilla­natra vonatkoztatva is láthatjuk ezt a három tényezőt, ezt a három okot ahhoz az ered­ményhez vezetni, amelyet ma törvénybe ikta­tunk. A természetes folyamat a páriskÖrnyéki békék esztelenség^ — amelyek nem keresték a természetes történelmi folyamatok értelmes megoldását — erre az esztelenségre^ bekövet­kező természetszerű reakció és változás. A másik a népi erő. A magyar nemzet ereje, amely a legmélyebb elesettségből 22 esztendő alatt regenerálódni tudott önbizalmával, ere­jével, cselekvésével oda, ahol ma vagyunk. Í3s különösen Erdély népének ereje, önbi­zalma, öntudata és hivatástudata, amellyel fenntartotta azt a gondolatot, amely Erdélyt ?. ülése 19W október 3-án, csütörtökön* i visszahozta. Végül a történelmi egyéniségek. i Horthy Miklós, (A képviselőház tagjai felál­i lanak és hosszantartó lelkes tapssal és éljen­| zéssel ünneplik a kormányzót.) aki az első | perctől kezdve, amikor Szegeden megjelent, j bizodalmát, mindnyájunkénál erősebb bizO­j dalmát, hitét a magyar nemzet felvirágozá­sában soha egy pillanatra sem vesztette el és evvel a hittel eltöltött (Úgy van! Ügy van!) s vezetett bennünket oda, ahol ma vagyunk és vezetni fog tovább is. (Ügy van! Ügy van!) I És azután azok a nagy egyéniségek: Hitler i kancellár és Mussolini, (Lelkes éljenzés és taps a Ház minden oldalán!) akik Európának elvesztett világegyeduralma és elvesztett óceáni uralma helyébe egy új óvilági keretet kovácsolnak, amely új keret új szerepet és j új erőt adhat Európának és ebben a keretben j felismerték már régen, esztendők előtt, azt az erőt, amelyet Magyarország »a maga helyén a maga nagyságához mérten képvisel. Üj vi­! lágegyensúlyra törekvés ez, annak a világ­egyensúlynak megbomlása után, amely^ az I európai hegemónia XIX. századi egyensúlya | volt. Ennek a részei azok a térténések, ame­j lyeket szemünk előtt látunk leperegni, ame­í lyeket világeseményként látunk, amelyek I gyors egymásutánban meglepetésként, szen­! zációként hatnak ránk, pedig nem azok. Ter­mészetesek még g gyorsaságukban is, ha azt I nézzük, hogy mire következnek be reakció­ként. Reakciók a XIX. század koreszméivel szemben, életerős népeknek reakciói erejük megnyilvánulásában és az líj helyzetet fel­fogó alkotóknak reakciói régi tervekkel, régi helyzetekhez való csökönyös ragaszkodással szemben. Ebbe tartozik csak legújabban is a német-ólasz-papán egyezmény, ^ amely iránt Magyarország érzelmeit és pozitív beállított­ságát nem késlelkedett az illetékes helyek előtt haladéktalanul kifejezésre juttatni. (Helyeslés és taps.) Á bécsi döntés, t. Ház, ennek a folyamat­nak és a benne folyó világháborús folyamat ­. nak része. Mint ilyent kell felfognunk, mint ilyent kell meglátnunk és érzékelni tudnunk. Ebben a keretben pedig a döntés nemcsak egyetemes európai és tengelyérdekeket, ha­nem a területi revízión kívül is és azon túl­menően is, messzebblátóan messzebbmenő ma­gyar érdekeket is szolgált és védett meg, ne­vezetesen a középkeleteurópai béke és egyen­súly közös, német-olasz-magyar szempontból ma különösen olyan fontos érdekeit. Ennek a keretnek, ennek a folyamatnak része a reví­zió, amelyet szintén folyamatként látunk sze­münk előtt leperegni s ennek része, immáron harmadik része ez az esemény, amidőn Erdély egy része — Bihar, Szatmár, Máramarós és velük a Székelyföld — visszatért. A vértelen^ visszatérést három tényezőnek köszönjük. Először a tengelyhatalmak barát­ságának, Európarendező ereiének, a döntés háládatlan feladatára való vállakózásuknak, amelyért igaz barátság és hála jár részünk­ről — és azt ki is fejezzük. (Ügy van! Ügy van!) Másodszor a magyar nemzet munkájá­nak, kitartó áldozatkészségének, f hadseregé­nek felépítésében, gazdasági erejének fokozá­sában. Azt hiszem, kevesen — túlkevesen — realizálják azt, hogy a nemzet fiainak csön­des erőfeszítése, vártán állása, minő tényezői voltak annak, amit elértünk: barátaink részé­ről való megbecsülésünknek is^ és az ered­ménynek, amelyet elértünk. Ezért hála illeti magát a nemzetet és hála illeti haclseregün-

Next

/
Oldalképek
Tartalom