Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-133

Àz országgyűlés képviselőházának 133. ket. (Ügy van! Ügy van! Nagy taps.) Utoljára említem, t. Ház, de legfőként és legaláhúzottabban, mert hiába lett volna a másik két erő, ha ez a harmadik nem létezik, — Erdély és Kelet-Magyarország magyarságának kitartását (Ügy van! ügy van! Nagy taps.) a rettenetes szenvedések árán is és a velük élő nemzetiségek sok tagjának, 'különösen az pregek közül, visszaváró óhaját. Erdély egy része — és amint én ma nevezem — a XX. századi Partium, visszatért, Erdély északi része és a Partium északi része, megfogyva anyagiakban, összetörve jólétükben, megfogyatkozva szellemi felkészültségben, de távolról se képességekben — azonban lélekben erősen. (Ügy van! Ügy van!) Hálát adva és büszkén Ölelheti keblére az egész magyar nemzet Erdély és a Partium visszatért részeit, elsősorban magyarságukkal, de azokkal is, akik ott velük együtt éltek évszázadokig, élnek ma és fognak, remélem, békében élni ezután is. Minden munkáért, amelyet a magyar nemzet, annak/ minden tagja és a parlament minden tagja kifejtett, azok is, akik ma itt ülnek, azok is, akik azelőtt itt ültek, nagy jutalom, óriási jutalom az, t. Ház, (Ügy van! Ügy van!) amely itt ma nekünk jutott. Fogadjuk ezt a jutalmat nagyságához méltó áhítattal és méltó, komoly fogadkozással a jövőre. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) T. Ház! Erdélyben néprajzi határt vonni nem lehet. Népei egymásra vannak utalva, sorsközösség fűzi össze a régen és az újabban odajötteket, odavándoroltakat és ez a sorsközösség, ennek érzete magyarázza talán, sőt magyarázza a valóságban, azt a magatartást, amelyről mindenki meggyőződhetett, aki ma a döntés után a mondvacsinált határokat át-* lépte és Erdély földiére lépett. Az a megbocsátó, az a huszonkét évnek minden szenvedését feledő magatartás, amellyel mindnyájan, akik a felszabadult területeken végigjártunk, minden rendű, rangú, pártú, felfogású embernél találkoztunk, a huszonkét éves múltnak mint epizódnak felfogása, (Ügy van! ügy van!) a magasabb kultúra, a vezetésre hivatott, a többiekért a történelem során felelős nemzet részéről, annak érzése, — így fogadja a nemzet és így fogadja a visszatért terület népe és talán az odaát maradtak is az Erdélyt kettévágó döntést, amely e néprajzi határ nélkül való /földön igazságos igyekezett lenni és a jelen helyzetnek megfelelni. Mindez, t. Ház, sors, de a sors része a hivatásnak, örömünkben sem feledjük a túlmaradt magyarok fájdalmát. (Ügy van! Ügy van! Nagy taps.) Őrködünk felettük immáron közelebbről, sorsuk a mi hivatásunk, (Élénk helyeslés.) amint hivatásunk Erdély nem magyar nemzetiségeinek a sorsa is; a szászoké, akikkel a kisebbségi sorsban erősebben kapcsolódott az erdélyi^ magyarság és akikkel hosszú évszázadok óta együttélünk, a románoké, akik közül sokan hálátlanok, kegyetlenek, de még többen félrevezetettek voltak (Ügy van! Ügy van!) ebben a huszonkét rövid esztendőben, de akik hétszáz vagy közel hétszáz év óta növekvő számban élnek velünk. Mindez t. Ház, hivatás, erdélyi hivatás, dunamedencei hivatás, a magyar nemzet hivatása mindhalálig, mint ahogyan hivatás volt és marad a velünk élők sorsa az;egész hazában. Lehettünk maradiak, lehettünk hibásak sokban és gyakran Önvédelemből,- e földön rokonok nélkül, soká idegen császárság alatt^ (Ügy van!) de a magyarnak nem az a természete, hogy másokat elnyomgon. (Ügy ülése 1940 október $~án, csütörtökön. > 18 van! Ügy van!) A magyar ma sem kíván, sok csalódás és keserűség ellenére, amelyekot alapjában jó lelkének és jószándékának félreismerése okoz, előjogokat, csak azt kívánja, hogy ne kelljen a maga jogánál és — olyan amilyen — jóléténél messzebbmenő előjogokat adnia másoknak. (Ügy van! Ügy van! Taps^ a jobboldalon, a középen és a baloldalon.) Önszántából, szívesen és szeretettel osztozik azonban jogban, kenyérben és mindenben minden honfitársával és igazságérzete nem nézi és sohasem fogja nézni, hogy valakit jogilag és formailag, vagy pedig természetesen vagy méltányosságból illet meg akármilyen állás, előny, állapot, emberi, nemzeti, nyelvi vagy egyéb méltányosság. (Ügy van! Ügy van!) Bár nem akartam ilyen térre is kitérni, itt mégis kénytelen vagyok megemlíteni, hogy Erdély megszállásával kapcsolatosan Románia felől sajtóhadjárat indult ellenünk, óriási atrocitásokkal vádolva bennünket. (Egy hang balfelol: Hallatlan!) Ez a sajtóhadjárat már lelohadt ugyan, de egyéb f hullámokat is vert. A külügyminiszter úr és én jól tudjuk, hogy miért csinálták külföldön ezt a hadjáratot. Sokan saját lelkiségük motívumait keresik bennünk, magyarokban. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Mint már mondottam, ma sem ismernek bennünket, nem ismerik alaptermészetünket, sem történelmünket, amelyben az erőszak majdnem minden más nép történelménél kevesebb szerepet ját-< szőtt. (Ügy van! Ügy van!) nem ismerik századokon át volt államférfiaink, magyar nagyjaink szavait és tetteit. (Ügy van!) Mások újra felülnek minden felnagyított és, hazug hírnek és végül senki sem veti össze az erdélyieknek fenkölt gondolkozását és csapatainknak fegyelmét huszonkét évi szenvedés sokszor válogatott testi és lelki kínzásaival. (Ügy van! Ügy van!) Pedig ennek jegyében és az erdélyi léleknek reánk gyakorolt hatásából is igyekszik a maga felfogását meríteni a két törvényjavaslat is, amelyeket immáron majdnem mintha elfogadott volna a Ház, mert hiszen éppen az egyértelműség kifejezésére, a magyar nemzet egységének, és e tekintetben köztünk különbségek nemléte-: zésének kifejezése okából ruházták reám azt a tisztet, hogy egyedül én beszéljek, nem is úgy, mint miniszterelnök, hanem csak mint a magyar országgyűlés egyik régi tagja. (Éljenzés a jobboldalon.) Ezért a javaslatokról röviden csak annyit, hogy az első törvényjavaslat, az inkorporációs törvényjavaslat is azt mondja, hogy: »A magyar haza huszonkét évi szenvedéseik után a szerető anya gondosságával öleli, keblére aggódva visszavárt, lélekben erős véreit és Összes hűséges fiait«, — mert vannak ott hűséges fiai nemcsak magyarok. •'•'.•• A második törvényjavaslatról csak any^ nyit, t. Ház, hogy az az elsőnek a folyománya és a mai pillanatban egyelőre azokat az egyháznagyokat hívja be a magyar parlamentbe erdélyi vonatkozásban, — most ez ünnepélyes pillanatban egyéb vonatkozásra nem térek ki — akik azelőtt, amikor Erdély és a visszatért többi részek hozzánk tartoztak, történelmi jogokkal bírtak. ; T. Ház! Ez a felfogás," ez a gondolkodás, ámel-y minket most eltölt, amelyet vallottunk bizonyára sokan, de amelyet sokan megerősödve hoztunk magunkkal, akik Erdély föld' jét és a Partium földjét jártuk az utóbbi he-