Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-133

10 Az országgyűlés képviselőházának 183, zül Isten segítségével két év óta immár a harmadik országrész visszatéréséről számolhatunk be. Bár a/jó édesanya előtt mindenik gyermekének visszatérése egyformán kedves, mégis a nemzeti öröm és boldogság talán egy alkalommal sem nyilvánult meg oly kitörő lelkesedésben, mint most, a keleti részek visszatérése alkalmával. Bizonyára része van ebben az örömben annak is, hogy az eddigieknél földrajzilag nagyobb, több mint 44.000 négyzetkilométer területtel, a természeti szépségekben és kincsekben oly gazdag erdélyi részekkel gazdagodva, hazánk eddigi birtokállományának csonkasaga most nagyobb mértékben csökkent s hogy a mintegy 2,400.000 főnyi lakossággal több mint 1,200.000 magyar, köztük 550.000 székely testvért ölelhettünk keblünkre, akik 22 évi, a legújabb kor történelmében talán páratlanul álló testi és lelki szenvedés és megaláztatás után, anyagi javaiktól megfosztva, szellemi kincseikből kiforgatva, de a szenvedések pokoli tüzében megacélozott töretlen magyar lélekkel, a boldogságtól túláradó örömüknek és hálájuknak kifejezésére szavakat nem találva, tértek vissza az anyaország kebelébe. Az erdélyi lélek az a legfőbb kincs, t. Ház, amellyel gazdagodtunk. (Ügy van! Ügy van!) A mérhetetlen gyötrelmek és kif osztatás után sem a saját nyomorúsága, sem a bosszúra nem gondol ez a nép, hanem a kiengesztelődés érzetével önfeledten borult az öt felszabadító vitéz honvédség elé. Nem kér és nem vár elismerést vagy jutalmat azért, hogy hitét, magyar nyelvét és Önfeláldozó hűségét a saját bőréből font ostor csapásainak kínzásai között is megtartotta, mert ez szerinte a magyar küldetésnek, a magyar hivatástudatnak és a vérközösségnek kötelességvállalása volt. öt sem a természet, sem a történelem nem kényeztették el. Ezer éven át állta a vártát a keleti végeken* gátat vetvén a tatár, a török és a bécsi önkény dúlásainak, segítséget és támogatást a sok sebtől vérző anyaországtól ritkán kérve és alig kapva, ellenkezőleg, ő sietett az anyaország megmentésére. Bocskay, Bethlen, Báthory és a Rákócziak zászlói alatt a keleti részek voltak a magyar politikai és lelkiismereti szabadság fellegvárai. Erdélyben magyar volt a törvényhozás nyelve, amikor itt még a latin vagy a német volt divatban. A világ összes nemzetei közt a teljes vallásszabadság itt volt először törvénybefoglalva és megvalósítva. A vallásfelekezetek közti egyenlőség és jóviszony tekintetében Erdély ma is példaképül szolgál. Erdély aranykora a magyarság fennmaradásának és kulturális kiteljesedésének főbenjáró tényezője. Várai és városai nemzetünk történetével szorosan összeszövődtek. Itt a kövek is a régi magyar dicsőségről és küzdelmekről beszélnek. Egyek vagyunk vérben, öntudatban és érzésben, egyek a történelem cementje által összeforrasztott lelki élmények közösségében, az országépítés verejtékes küzdelmében és a szebb magyar jövő reményének halhatatlan erejében. A legnagyobb magyar emlékirataiban akként jellemezte Erdély jelentőségét, hogyha Magyarországot ellenség szállja meg, de Erdély szabad marad, a felszabadítás hamarabb fog bekövetkezni, mint megfordítva. Hálu. a sorsnak, hogy e jóslat helytállóságát ma már szükségtelen mérlegelni. Bár Erdélynek csak a magyar többség lakta része tért vissza és ez a sajnálatos tény a mi nemzeti örömünk teljességére árnyékot vet, — a dön- i ^bírósági határozatot mégis mind a törvény- i ülése 19A0 október 3-án, csütörtökön. javaslat első szakasza, mind mi, a baráti tengelyhatalmak iránti hála és köszönet nyilvánítása mellett megnyugvással és örömmel vesszük tudomásul, mert a sok magyar vértől és könnyhullástól megrozsdásodott trianoni bilincseknek ezzel több láncszeme hullott le s ez a nagy terület vérontás nélkül került haza és mert ilymódon középhatalommá erősödve, lesz befolyásunk és erőnk ahhoz, hogy a Dunamedence békéjét biztosíthassuk és hogy a vissza nem csatolt területen élő több. mint 700.000 magyar testvérünk számára a döntőbírósági határozattal is biztosított emberi és népi jogok kiszolgáltatását ellenőrizhessük és ezek birtokában őket megvédhessük. T. Ház! A nemzeti öröm fellángolása sem felejtetheti el azonban velünk a trianoni békeparancs pusztításait. Ma már tisztázva van, hogy a világháború felidézése ellen egyedül mi emeltünk óvást, minket tehát a világháborúért semmi felelősség nem. terhek (Meskó Zoltán: Úgy van!) Várjuk tehát a világ lelkiismeretének felébresztését és várjuk az újabb világháborút felidéző Paris körüli békeparancsok jogtipró, esztelen rendelkezéseiért való jogi és erkölcsi felelősség megállapítását, hogy ha már az ezekkel okozott mérhetetlen magyar szenvedésekért nem is kapunk jóvátételt, legalább a történelem ítélőszéke elé vádlottként idézhessük meg azokat, akik itt az európai kultúra keleti peremén való ezeréves őrtállásunk és vérhuilatásunk Sutalmaként reánkszabadították a Balkán söpredékét. (Úgy van! jobbfelől.) Kánk fogták saját bűnüket, hogy mi erősen asszimiláljuk és elnyomjuk a nemzetiségeket. (Meskó Zoltán: Látjuk! A Habsburgok bűne!) Ma már teljesen tisztázott történelmi igazság, hogy a Magyarország területén élő idegenfajú népek nem azonosak a honfoglalás idejében itt meghódított, gyéren és szervezetlenségben élt nemzetiségekkel, hanem az itt élő nemzetiségek ősei a XII. századtól kezdve bekéredzés, beszivárgás és telepítés által önként vetették alá magukat a magyar közhatalomnak. Minket a nemzetiségek jogainak elismerésére nem a békeparancs kényszerít, hanem erre 900 évvel ezelőtt Szent István királyunk dekrétumai tanítottak meg. Nemzetiségi jogunk első kútforrása a Szent István dekrétumainak első könyvében foglalt, Szent Imre herceghez intézett Intelmek, amelynek VI. fejezete az idegenek befogadásáról és a vendégek eltartásáról szól. Szerinte az idegenek befogadása és telepítése hasznos az országnak, mert ezek különböző szokásokat, tudományt, fegyvereket hoznak magukkal, ami szükséges, mert az egynyelvű és egy erkölcsű ország gyenge és törékeny. (Maróthy Károly közbeszól.) Szent István államalkotó nagysága nemcsak népeinek a keresztény hitre való térítésében és a központi hatal'om megszilárdításában állott, hanem abban is megnyilvánult, hogy a fiához intézett intelmek szellemében a törzsi és faji elkülönülés miatt ettől idegenkedő magyarságot és utódait is ránevelte arra, hogy az ide kívánkozó és itt megtelepülő idegenekben ne ellenségeket, hanem barátokat lássanak, velük összeházasodjanak és őket az állami élet támaszai gyanánt használják fel. Hogy ezek az intelmek a gyakorlatban mennyire valósultak meg, azt mutatja hazánk etnográfiai térképe, amely minden faji elío-