Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-146
184 Az országgyűlés képviselőházának emberek, de még sem gondolta senki sem, hogy ez röviden bekövetkezik. Ámde mit látunk mégis? Az a gondolat, hogy a törvényhatósági bizottságok mandátumát meghoszszabbítsák, nem Erdély visszatérése után következett be. A kormány miklósandori öröksége, a nagy P-yel megtoldott Est már az egyik januári számában arról ír, hogy meg kell hosszabbítani a törvényhatósági bizottsági tagságokat. (Mozgás a szélsóbaloldalon.) Legyen szabad ebből a cikkből néhány mondatot felolvasnom annak bizonyítására, hogy a törvényhatósági bizottsági választásokat nem Erdély visszatérése, illetve akkor még nem a Felvidék visszatérése miatt akarták; elhalasztani, hanem egészen más okok miatt. Azt mondja ez az újság, hogy (olvassa): »Az állandósult erőviszonyokon egy új törvényhatósági választás sem változtatna semmit. A kormány városházi pártja továbbra is megőrizné nagy számbeli fölényét, legfeljebb a többi pártok számarányában lennének némi eltolódások. Éppen erre való tekintettel a törvénythatósági bizottsági tagok között rendkívül sok híve van annak, — természetesen a kormánypárti bizottsági tagok között •—• hogy ha majd lejár a fővárosi törvényhatósági bizottság mandátuma, a rendkívüli időkre való tekintettel e mandátumot hosszabbítsák meg, mert egy új törvényhatósági választás a főváros autonómiája vagy munkabírása szempontjából nem változtatna a helyzeten.« (Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Tegyük félre az ilyen álszempontokat, az ilyen ürügyeket, amelyek folyton a hazafiság és a nemzeti érzés mezével burkolják be a pártérdekeket. (Ügy van! Ugy van! ~~ Taps a szélsőbaloldalon. — Kóródy Tibor: Állandóan!) Itt van a leleplező cikk: a kormány félhivatalos lapja írta januárban, tehát már januárban meg volt a szándék- arra, hogy a törvényhatósági bizottsági tagságokat hoszszabbítsák meg. (Pándi Antal: No, Lipcsey, mit szól hozzá?) Igen t. képviselőtársam, aki előbb ebben a kérdésben felszólalt, (Zaj a szélsőbaloldalon.) legyen szabad tovább is rámutatnom arra, hogy tulajdonképpen mi indította a kormányt arra, hogy ezt a törvényhatósági bizottsági tagságot meghosszabbítsa. Ezek után, amikor már Erdély mint komoly indok, elesett, természetesen fel kell tennünk a kérdést, vájjon nem önző érdek, hatalmi érdek, pártérdek dirigálta-e a kormányt a javaslat benyújtásánál? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Dehogy nem!) Azt kell válaszolnom, hogy igen. Miért? Ugyancsak abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy e tekintetben a kormánypárt félhivatalosát tudom idézni. Ez a cikk» megállapítja, hogy a Magyar Élet Keresztény Községi Pártja, — mint méltóztatnak tudni, ez két másik pártból, a régi kormánypártból és a Keresztény Községi Pártból alakult eggyé s i azt hiszem, a keresztény községi párti tagok már megbánták az összealakulást, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) amint erről közvetlen tudomásom van és válófélben vannak, — tehát ez az együttes párt mindössze 75 bizottsági taggal rendelkezik, ellenben ott van a városházán a Rassay Károly igen t. képviselőtársunk vezetése alatt álló, teljesen liberális, úgynevezett Polgári Szabadságpárt, amelynek 19 tagja van, ott van a Keresztény Nemzeti Függetlenségi Párt, —- amely gyönyörű nevű párt mögött a régi retrográd és csáklyás egyének, mint például Zsitvay, Ripka stb. sorakoznak fel, szóval a Bethlen-féle rendszer — ennek a US. üUse 19UO október 29-én, kedden. pártnak is van 17 tagja és ott van a legnagyobb ellenzéki párt a városházán, a Magyarországi — nemzetközi — Szociáldemokrata Párt, vagyis a vörös városatyáik» amely párt szintén 22 taggal rendelkezik. (Zaj.) Azt kérdezem: vájjon önök, akik, olyan nagy megnyugvással támogatják a kormányt, tudják-e, hogy tulajdonképpen mit hosszabbítanak meg? (Egy hang a szélsőbaloldalon: Jobboldali szellem!) Tudják-e, hogy a városházán ezt a vörös és zsidó rezsimet hosszabbítják meg? Méltóztatnak-e tudni, hogy összesen 57 liberális és szociáldemokrata városatyának mandátumáról döntenek olykép, hogy ezekre az emberekre szükség van a keresztény és magyar Budapesten? (Zaj a szélsőbaloldalon. — Gosztonyi Sándor: Egyedül áll Európában!) Kérdezem: nyugodt lelkiismerettel tudják-e ezt a törvényjavaslatot megszavazni? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mindent megszavaznak!) Nem látják-e Önök, a kormány ezt tisztára azért cselekszik, mert a nemzeti szocialista gondolatnak mindössze 4 képviselője ül a főváros törvényhatósági bizottságában, és ezzel a 4-gyel szemben 57 liberális és szociáldemokrata bizottsági tag. (Felkiáltások jobb felől: Csak három van! Bárom nemzeti szocialista van! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Az nem számít, hogy három vagy négy, de igenis számít az a 57 liberális és zsidó törvényhatósági bizottsági tag, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ^ akiknek a mandátumát idáig meghosszabbították. (Zaj.) Nem méltóztatnák-e azt gondolni, hogy ez a törvényjavaslat nem hozhat ebben a kérdésben megnyugtató megoldást, annak ellenére, hogy egyik rendelkezése úgy szól, hogy (olvas ssa): »Az (1) bekezdés rendelkezése nem vonatkozik arra a zsidó törvényhatósági bizottsági tagra, aki az 1939 : IV. törvénycikk 4. §-ának (2) bekezdése értelmében nem volna törvényhatósági bizottsági taggá választható.«. Itt van a szemfényvesztés, mert ez nyugtatja meg az igen t. képviselőtársaimat. De ha elmennének a városházán a közjogi osztályra, — itt van Donáth képviselőtársam, nyilatkozzék ebben a kérdésben (Donáth György: Már tegnap megerősítettem! Tegnap nyilatkoztam!) — akkor megkapnák azt az értesítést, hogy a zsidó bizottsági tagok közül Stern Szeréna az egyetlen. (Mozgás a szélsőbalodalon.) aki kiesik ennek a törvényjavaslatnak az alapján, egyedül ez a szociáldemokrata és zsidó úrhölgy az, aki nem tudja igazolni a tanúsítványhoz szükséges adatokat. Mindenki más tehát változatlanul bennmarad a magyar és keresztény Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságában. (Állandó zaj a szélsóbaloldalon.) Ezidőszerint ez a helyzet. Hogy majd a kormányzat akar esetleg erre a tör vény javaslatra vonatkozólag olyan kiterjesztő indokolást és végrehajtást kiadni, amely a törvényjavaslat szövegével talán ellentétes, ez lehetséges, de ebben a törvényjavaslatban, ahogy most méltóztatnak megszavazni, az van benne, hogy a zsidó liberális törvényhatósági bizottsági tagok mandátumát hosszabbítják meg. (Kóródy Tibor: Ez a fotográfia!) Mi elismerjük, tudjuk, hogy a kormány könnyebben kormányoz a liberális és szociáldemokrata bizottsági tagokkal. Miért? Azért, mert azok kívülről támogatják a kormányt és kívülről jobban lehet a kormányt támogatni, mint belülről, mert ezáltal azt a színt adják a kívülről támogató liberálisok és szociálde-