Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-139
lia Âz, országgyűlés képviselőházának i$Ù. ülésé 1940 október il-en, pénteken. fejcsóválással fogadtak a Házban, az egyetemeg szaporításáról, mert abból az egyetlen józan álláspontból indultam ki, hogy egy nemzetnek csak növeli az értékét, ha mentől több tudós, képzett, tanult embere van, természetesen a másik oldalon, szociális téren meg gondoskodni kell, hogy ezek a tudós, képzett emberek meg is élhessenek, mert magából a tudományból nem lehet megélni. Itt bekapcsolódom Balás képviselőtársam, a kiváló professzor felszólalásába, aki bizonyos rongyos nadrágot emlegetett. Ebben is igaza van, én is azt vallom és hirdetem, hogy annak az egyetemi tanárnak olyan javadalmazást kell adni, hogy neki a tudományon és nevelésen kívül semmiféle más gondja ne legyen, az anyagi gondoktól teljesen mentesíteni kell, de az anyagi helyzetüket ne a vizsgadíjak és a pótvizsgadíjak javítsák, hanem tisztességes fix, megállapított fizetést kell adni, ha családja van, családi pótlékot, talán korpótlékot adjanak neki, nem tudom milyen formákban, de úgy, hogy teljesen mentesítsék a gondoktól. Az a forma azonban, amelyet az előbb említettem, amely különféle elítélendő gyanúsításokra is okot adott, az ilyen díjak szedése helytelen. Mondom, mindig amellett voltam, hogy helyes az egyetemek szaporítása, ha ezt megelőzi az igazi népoktatás. Megfelelő számú egyetem azonban,, ha nincs a nép számának megfelelő számú népiskola, csak egészségtelen, mert ha nincs meg az alap, akkor nem lehet emeleteket építeni. Ezért helyeseltem volt politikai ellenfelemnek, boldogult Klebelsberg Kúnó gróf volt miniszter úrnak akkori iskolapolitikáját, mert ezerszámra állított fel népiskolákat. Az egyetemek benépesítését csakis alulról tudom elképzelni, különösen akkor, amikor a magyar • intelligencia sorai megritkulnak; megritkulnak részint az intelligencia tagjainak saját hibájából. Ezeket sohasem sajnáltam, ma sem tudok irántuk részvéttel lenni. Azokra, akik saját hibájukból pusztultak el anyagilag és erkölcsileg, a nemzetnek nincsen szüksége s ezeket éppen úgy kivitetném Tel Aviv-ba, mint a galiciai zsidót, mert éppen úgy fertőz, mint az. Az intelligenciának azt a részét azonban, amely önhibáján kívül kezdi elveszteni a nemzetben vitt vezetőszerepét, igenis talpra kell állítani, mert vak nem ve; zethet világtalant s nekünk magas erkölcsi színvonalon álló vezető egyéniségekre, vezető rétegekre van szükségünk. Honnan vegyük azonban a pótlást, honnan töltsük be a hézagokat, ha nem nyúlunk a nagy tartályba, a józan magyar nép közé? Tehát a népiskolákban valóban meg kell valósítani — és az egész vonalon végig folytatni kell — azt a nagy jelszót, amely úgy szól, hogy utat a tehetségeknek. De nem abban a formában, mint ahogyan eddig tették nálunk, hogy az összes tehetségtelenek kiabáltak és a tehetségesek nem tudtak érvényesülni, mert elálltak az útjukat. Utat a tehetségnek! Azt a tanult, kis falusi parasztgyereket, annak a szegény földmunkásnak a gyermekét fel kell karolni. Ha az a tanító, még pedig, hozzáteszem, az a jól fizetett tanító, akinek szintén nincsenek gondjai, aki nem kénytelen mellékfoglalkozások után nézni, hogy fenn tudja magát tartani, hanem becsülettel tudja feladatát teljesíteni (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és nemcsak bent az iskolában, hanem az utcán, az iskolán kívül is tud foglalkozni a gyermekeikkel, mondom, ha ez a tanító meglátja, hogy kiben lakoziK tehetség, akkor az üyen teiietseges kisgyermeket akármilyen szegény sorsban élneK is szülei, akármilyen származású legyen is, bárhol látta is meg a napviiagot, ingyen kell íemeveiieini végig, az eg> etemen is. Nem győzöm hangsúlyozni, népgyűléseken es itt is nem egyszer mondottam ei közel negyedszázados Képviselői működésem alatt, hogy hány kiváló tehetség vész el, őriz lioát vagy kanászkoüik és nem tudom, milyen foglalkozási ágakat üz, akioől kiváló kultuszminiszter, orvosprofesszor, mérnök vagy feltaláló lenne, de nem lenét azért, mert szüleinek nem volt meg hozzá a felkészültsége, (Ügy van! Ugy van!) mert üres volt a bugyeilárisuk, amint odahaza mondják, hiába volt tele a kisgyermek feje, nem boldogult, mások megelőzték és felmentek a szamárlétrán olyanoK^ akiübe sokszor tölcséren öntötték be nevelők és instruktorok azt a kevés tudományt, amelyet természetesen nem is fordíthattak a köz javára. Mélyen t. Képviselőház! Ha így fogjuk fel ezeknek az új egyetemeknek létesítését, akkor igenis helyeslem s nem hogy sokallanám, hanem inkább keveslem azt a költséget, amelyet rájuk fordítanak. Mint ellenzéki em'ber is szívesen hozzájárulok ahhoz, hogy ha többe is kerül, ne csonkítsanak meg egyetemeket, ne okozzanak fájdalmat, mert minden fakultás megszüntetése a tudomány rovására megy azon a vidéken, így teszem azt, ha Pécsett megszüntetik a bölcsészeti kart, mert akkor a pécsi diáknak Budapestre kellene jönnie, már pedig a környékbeli fiatalság sokkal könnyebben tanul, ha az egyetem közel van a lakóhelyéhez. Még egy kérdést akarok szóvátenni: a magyar közéletben, irodalomban szokás azt mondani, .— hogy idegen szót ne ihasználjak, mert ki akarom küszöbölni a magyar nyelvből az Összes idegen szavakat, — hogy »alantasabb, alacsonyabb népréteg, alacsonyabb néposztály«. Töröljük ki a magyar szótárból ezeket a szavakat egyszersmindenkorra, (Élénk helyeslés) mert nem centiméterekkel kell mérni a magyarságot. Mondhatjuk talán, hogy »szegényebb néposztálybeli emlber, szegényebb ember, vagy kevésbbé gazdag magyar testvériünkről van szó, (Vajna Gábor ismételten közbeszól.) de kerüljük ezt a sértő, ezt az emberi mivoltot megalázó és a magyarsághoz nem méltó szót, hogy: »alacsonyabb néposztály«. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Helyes! Nagyon igaza van!) Jól tudom, hogy az igen t. miniszter úr — volt alkalmam egyik beszédét hallgatni — hasonló húrokat pendített meg és ő maga is hasonlókép nyilatkozott. Igenis meg kell becsülni azokat, akikből a nemzetnevelőket és a nemzet vezetőit akarjuk kiképezni. Én, mint egy erőteljes nemzetig népi politika hirdetője, azt óhajtom és minden erőmmel igyekszem elősegíteni, hogy az intelligenciának, a mostani vezető osztálynak a hézagait onnan vegyük, ahonnan romlatlan levegőt és szellemet hoznak ide. Nagyon helyesen mondotta az igen t. kultuszminiszter úr, Hóman Bálint igen t. barátom, hogy nemcsak a szaktudás a fontos az egyetemi tanári állások betöltésénél. Éppen tegnap szórakoztam azzal, hogy elővettem a Barcsay-féle könyvet, a szabadkőművesek névsorát és a hajam az égnek állott, nem tudtam elaludni, amikor olvastam és láttam, hogy nemcsak tanítók és tajiárok, hanem egyetemi professzorok is hányan vol-