Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-139

Az országgyűlés képviselőházának 139. barátaivá fognak válni a nagy magyar kérdésnek. Ezen a kapcsolaton keresztül a magyarság számára szép jövőt látunk megnyílni. Magyar Innsbruckot akarunk ott látni, s ezért

t már magyar érdekiből, magyar szempontból is igen kívánatos, hogy ez elől a kormány ne zárkózzék el, hanem a bizottsági ülésen fogadják el azt a módosításomat, hogy ezen az egyetemen egyrészt kárpótlásul, másrészt jól felfogott magyar érdekből is állítsák fel a hittudományi kart. (Meskó Zoltán: Helyes!) Nem lehet erre azt mondani, hogy hiszen van Budapesten hittudományi kar. Van, de én ugyancsak azt mondom, amit az előbb a világiaknál mondottam, hogy ma, amikor már mindenkitől jogi végzettséget kívánnak és amikor úgyszólván a doktori címnél kezdődik I csak az ember, ez a papságnál is ugyanígy van. A papságnak is egészen más a tekintélye és befolyása, ha neki is megvan a doktorátusa. Az, hogy Szegeden ott van a Jézus-társaság rendje, teológiájával és többi szervezetével együtt, biztosítja, hogy ez a teológia nagyon látogatott lesz és nem esik csorba majd a budapesti teológiai fakultáson sem, hanem ez a fakultás ezentúl is éppen olyan népes lesz, hiszen^ alapítványok vannak erre a célra és az egyházmegyék ezeket az alapítványi helyeket továbbra is be fogják tölteni a jeles tanulókkal, úgy hogy nem aggódom, hogy a szegedi fakultás miatt a budapesti majd elsori V

?A, Nekünk széles látókörű, alapos képzettségű papságra van szükségünk és ez érdeke magának a magyar nemzetnek is, mert a papságon, a tanítóságon nmük az, hogy mi lesz ezzel a nemzettel és itt nem lehet elzárkózni és nem tudom milyen szempontokból ezzel szembeszállni. Ezért hosszú harc és küzdelem folyt és a dolog könnyen megoldható, mint említettem, mert Szegeden van egy igen magas nivójú hittudományi • iskola, amelynek a bekebelezésével ez a kérdés meg volna oldva. Ha ez a nagy katolikus város csakugyan olyan hervadhatatlan érdemeket szerzett az új Magyarország körül, beírta nevét a magyar történelembe és ma mindig szegedi szellemről beszélünk, akkor adjuk meg a lehetőséget arra, hogy azok, akik onnan kikerülnek, fáklyavivői legyenek ennek a szegedi szellemnek, hogy tisztán ragyogjon és sugározzon szerteszét, dél felé éppúgy, mint észak felé. Ez a szegedi katolikusság kívánsága. (Meskó Zoltán: Ügy van!) Beszédem végén ezt a határozati javasla^ tot terjesztem elő (olvassa): »A f Szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem intézményét létesítő törvény mondja ki, hogy a Szegedi > Horthy Miklós Tudományegyetemen katolikus hittudományi kar is felállítandó és annak tanszékeit a Jézus-társaság tanárai töltsék be. Ha e törvény végrehajtása a jelenlegi körülmények között a gyakorlatban nehézségekbe ütköznék és így a hittudományi tart ideiglenesen szüneteltetni kellene, a nehézségek elhárítása céljából hatalmazza fel a törvényhozás a magyar királyi kormányt a katolikus hittudományi kar megindulásához szükséges minden intézkedés megtételére.« (Éljenzés a középen.) Amikor kifejezem abbeli örömömet, hogy nekünk ezekről a kérdésekről kellett ebben a Házban beszélni, a javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a középen.) Elnök: Szólásra következikí. Kováeh Gyula jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Ház! Azzal kezdem, amiiilêsé lùlfù október 11-én, pénteken. Ül vei Eeibel igen t. képviselőtársam végezte: én is hálát adok a Mindenhatónak, hogy ezt a kolozsvári egyetem újjászervezéséről szóló törvényjavaslatot itt ma tárgyalhatjuk. (Malasits Géza: A Mindenható a legjobb szövetséges, mert sohasem kér a zsákmányból!) Igaza van a képviselő úrnak, a legjobb szövetséges. Remélem, ezt komolyan tetszett mondani? (Malasits Géza: Komolyan!) Mert a szociáldemokrácia oldaláról ezt eddig nem hallottuk ilyen komolyan. Örülök, hogy egyetértek vele, mert igenis mindent és mindenekelőtt a Mindenhatónak köszönhetünk. (Ügy van! Úgy van!) Amikor örömömnek adok kifejezést a felett, hogy ezt a javaslatot tárgyaljuk, le kell szögeznem azt az érzésemet, hogy Erdélyt és a többi részeket, amelyek most visszajöttek, nem ajándékba kaptuk. Ámbár én is azok közé tartozom, akik a legteljesebb hálával viseltetnek nagy tengelybarátaink iránt, de azt is le kell szögeznem, hogy ezen a barátságon túl mindenekelőtt és elsősorban azoknak a becsületes székelyföldi magyaroknak köszönhetjük, (Úgy van! Ügy van!) akik kitartottak, akik szenvedtek és ami a leglényegesebb — hinni tudtak a szebb magyar jövőben, az Isten megáldotta lelküket azzal a hittel, hogy hinni tudtak a magyar feltámadásban. Köszönjük ezt ennek a népnek és itt megjelent képviselőiknek, akik valamennyien túlontúl végigjárták a szenvedések kálváriáját és köszönjük Erdély felszabadulását annak a magyar tettrekészségnek, annak a vitéz hadseregnek, (Úgy van! Ügy van!) amely ott állt a határon és csak azon múlt, hogy a döntőbírák máskép határoztak, ma, merem állítani, egész Erdély a mienk, (Ügy van! Ügy van!) Nem ajándékot kaptunk tehát, mert mi fegyverrel is vissza tudtuk volna jszerezni mindazt, amit aljas, bitang módon tőlünk a trianoni szerződés elrabolt. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Ház! Ezt tartoztam megmondani, mert ez él a magyar lelkekben. A kishitű emberek sokszor ezt a kérdést más formában és más tendenciával állítják a magyar közvélemény előtt, tehát a magyar öntudat nevelése, az öntudatos magyarság megacélozása szempontjából kénytelen voltam ezeket ennél a javaslatnál leszögezni. (Helyeslés a középen.) A hála^ és az elismerés nem is fog késni, mert törvénybe kell iktatni az erdélyi magyarság hűségét és kitartását a nemzet elismeréseként. Ezeknek előrebocsátása után rátérve a ja-. vaslatra magam is — talán túl őszinte leszek — szépséghibát látok abban, hogy összekapcsolták a kolozsvári egyetem ügyét a megcsonkított egyetemek ügyével, mert ha ez a törvényjavaslat csak a kolozsvári egyetemre vonatkoznék, azt hiszem minden nagyobb vita nélkül, nagy lelkesedéssel szavazta volna meg a Ház és utána még időveszteség sem lett volna, mert a többi egyetemről szóló javaslatot másnap vagy harmadnap tárgyaltuk volna le és ott elhangozhatott volna az a sok panasz is, amit mélyen t. Reibel barátom és a többi képviselőtársaim részéről hallottunk. Én a népies politikának vagyok, voltam és maradok a híve, engem nem a mai modern időik szele sodort ebbe az irányba, nem a konjunktúrák szele hozott ide, én, mint 33 éves függetlenségi képviselő, kezdettől fogva ezeket a hangokat hangoztattam a képviselőházban, amikor a legteljesebb mértékben a népi haladásnak szószólója voltam. (Éljenzés a jobboldalon.) Nem voltam annak a javaslatnak sem ellenfele, amelyet annakidején sokan