Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-139

Az országgyűlés képviselőházának 139, ülése 1940 október 11-én, pénteken. 105 akadémiákat — és itt van a merészség: — valami olyanféle iskolákká alaki tanok át, amelyeket Olaszországban vagy Németországban vezető iskoláknak neveznek. Én itt arra gondolok, hogy a magyar tisztviselői kar — és ezt ne vegye magára az, akire nem vonatkozik, — egy részében a paragrafus előírásainak megfelel a maga kvalifikációjában, de azt bátran ki szabad mondani, hogy egyébként nem felel meg, mert felkészültségében nem tudhat megfelelni azoknak a gyakorlati .feladatoknak, amelyek végső fokon a magyar nép vezetésében — akár tetszik annak a népnek, vagy annak a tisztviselőosztálynak, akár nftm, de így van, — hogy úgy mondjaan, rákényszeríttetnek. Valami olyan főiskolára gondolnék én itt, ahol népismeretet, fajbiológiát, szociológiát, történelmet — igenis, magyar történelmet — tanítanának főiskolai nívón, de sokkal nagyobb^ kötetlenséggel, mint ahogyan azt a. mai középiskolai és egyetemi rendszer megkívánja; és ezeket a fiatalembereket, akik egy ilyen főiskolán bizonyos számú félével, lehallgatnak és a lehallgatott tárgyakból megfelelő vizsgákat is tesznek, küldjük tovább a jogi fakultásokra, így talán sikerül végre a mi bürokráciánkat moq-tolteui a szakismereten kívül olyan mentalitással is, amelyben valósággal olyan tisztviselőtípussá válnék, akit ha éjjel álmában megkérdeznek, akkor is- tudja, hogy azzal a legkisebb a&tasüllyesztéssel. vagy egyszerű hivatali óra elmulasztásával nagy közösségi érdekeket lehet sérteni. Arra szeretném megkérni a miniszter urat. — mert akárhogy kerülgetjük a szót, mégis csak az egyetemek csonkításáról van szó — hoery a törvényjavaslatnak ezt a szakaszát valahogyan szintén^ ejtse el. Itt minden érvet kimerítettek. A pécsi egyetemmel kapcsolatbnn csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy Pécs úgy ahogy van, egy kicsi Magyarország. Ha a nagy magyar hivatást vizsgáljuk, ha történelmi helyzetünkkel foerlalkozunk, mindig aibíban a fogalmazásban találjuk meg Önmagunkat, hogy itt élünk a nae-y germán, szláv és latin kultújrkörök metázŐpontjában. A mi hivatásunk épuen az, hogy ezeknek a kultúrköröknek a metszőuoutjában a magunk öaálló. ősi, faii • kultúráját kihangsúlyozva, ezekkel állandó érintkezésben és állandó ráhatásban élve víf?yük tovább a magunk magyar szellemiségét és építsük a magunk magyar történelmét. Pécs tradíciójánál, földrajzi adottságánál fogva egészen pontosan egy kicsi Magyarország és én úgy tudom, hogy ea az egész takarékoskodás nem érne el évi 100 000 pengőt. Hát szabad akkor ilyen fontos helyen azt a bölcsészettudományi kart —*• ha csak átmenetileg is — felfüggeszteni, amely éppen a maga történelmi, nyelvi katedráival alkalmas arra. hogy ezekben a nagv kultúrérintkezésekben a híd szerepét töltse he? Ne vegye rossz néven a miniszter úr. ha most ráolvasom aző díszdoktori beszédének erre vonatkozó ré«zét. Amikor az éppen most felfüggesztésre ítélt pécsi bölcsészeti kar díszdoktorává való felavatásán a díszdoktori diplomát átvette, többek között a következőket mondotta (olvassa): »Fogadom erőben, hogy az Erzsébet Tudományegyetem célját és érdekeit mindenkor szem előtt tartom és nemcsak azokat a jogokat kívánom gyakorolni, amelyek a díszdoktori oklevéllel járnak, hauem azokat a kötelességeket is. amelyek vei** reám hárulnak«. ÍHóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter (a terembe KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. lépve): Nem tettem ilyen esküt! — Palló Imre: Dens ex machina!) En tehát szeretnék a kultuszminiszter úrtól a díszdoktorhoz appellálni és megkérni őt, hogy az összes szónokok által felsorolt különböző nagy érveket vegye figyelembe. (Human Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Epp azért nem tettem ilyen esjait!) Tartsa meg azt a fogadalmát, hogy az Erzsébet Tudományegyetem célját és érdekeit szem előtt tartja. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az természetes!) T. Ház! Mint orvosnak ezzel a törvény javaslattól kapcsolatban egypár megjegyzésem volna Matolcsy Tamás t. képviselőtársam felszólalásához, amelyben nagyjában az orvosképzés reformját érintette. Nem tehetek róla, ha ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban az orvosképzéssel is foglalkoznom kell, de ennek oka az, amint említettem már, hogy a javaslat a címén kívül sok egyéb témát is érint. Matolcsy r Tamásnak igaza van abban, hogy orvosképzésünk alapvető reformra szorul. Le~ gyen szabad itt egy; kicsit komolytalan régi megjegyzésemet citálni, amelyet hosszú külföldi tartózkodás után mondtam a magyar orvosképzés egyik vezető egyéniségének. Azzal a hasonlattal élek tehát, hogy a latin országok egy részében az orvosképzés kitűnő, de az orvos talán nem olyan jó a beteg szempontjából. Nálunk kétségtelen, hogy az orvosképzés talán az egész világon egyedülállóan páratlanul jó a beteg szempontjából, de meg kell vallani, nem felel meg egészen az orvos exisztenciális szempontjából. (Meskó Zoltán: így van!) Itt rá akarok mutatni arra, hogy orvosképzésünk kicsit elvont. Az egyetemi orvosi diplomával rendelkező fiatal orvos, tisztelet a kivételeknek, de nagy általánosságban a beteggel szemben nemcsak értetlenül, de igen gyakran bizonyos félelemmel áll szemben, ez az eredménye azoknak a talán kicsit túlzott gátlásoknak, amelyeket az óriási apparátussal előtte felvonuló klinika természetesen beléje vert. Félévcsökkentéssel ezt a kérdést nem lehet megoldani, de megoldaná az, ha valóban bifurkálnók az orvosképzést és gyakorlati orvosokat képeznénk nagyon erőteljesen gyakorlati módszerekkel és ettől elválasztanék" azután az orvostudori grádus megszerzését, amelyet természetcsen sokkal magasabbrendű tudományos igényekhez kötnénk. T. Ház! Én nagyon szerencsésnek tartom a törvényjavaslat két intézkedését. Tisztelettel kérek öt perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-© a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház az öt perc meghosszabbítást megadja. Incze Antal: Elsősoriban nagyon (szerencsésnek tartom azt a gondolatot, amely célul tűzte ki a tandíjkérdés rendezését. Főként a miniszter úr beszédére célzok e tekintetben, mert hiszen ebben a törvényben csak a tandíjjárulékok megváltásának kérdéséről van szó. Legyünk őszinték: diákra és tanárra sokszor megalázó és furcsa helyzeteket teremtett a vizsgadíj kérdése és legtöbbször alaptalanul, de bizony destruálta a diákság hangulatát igen gyakran az a körülmény, hogy a bukás után újra keresett rajta a professzor, ahogy ezt a bukott diákok kifejezték. Azt hiszem azonban, Balás Károlv mélyen t. képviselőtársam, egyébként kiváló egyetemi tanár úr, maga sem veszi komolyan azt, hogy a tandíjmeigváltás a nyugdíjba beszámítódjék, hiszen az egyetemi tanárok nem fognak anyagilag rosszabbul járni, mint. ahogy eddig jártak, mindössze arról van szó, hogy nem a diák fos 20