Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-111
66 Az országgyűlés képviselőházának szélesebb riétege, a tulajdonképpeni magyar nép hagyományaiban évszázadokon keresztül megőrizte azokat a nagy értékeket, amelyek mindig újra virágba borultak és bármilyen szörnyű jégverés vagy csapás jött is erre az országra, erre a nemzetre a történelem során, «zekét az értékeket sohasem tudta elpusztítani. mert ezek ott éltek a magyarság lelkének legmélyén. , A törvényjavaslat indokolásában ilyen gyönyörűszép kifejezéseket olvasunk: »nemzeti életszemlélet«, »átfogóbb nemzetismeret«. Kérdem: vájjon nemzeti életszemléletet és átfogóbb nemzetismeretet lehet-e más úton-módon kiépítenünk és intézményesítenünk, mint úgy, hogy visszanyúlunk ezekhez a régi nagy nemzeti, tiszta magyar kultúrértékekkez és kultúrforrásokhoz? Örömmel állapíthatom meg. hogy ezzel a kérdéssel a kultuszminiszter úr teljes miértekben tisztában volt és tisztáiban van. Elég utalnom, egyik legutóbb megjelent igen komoly rendeletére, amelynek az egész nemzet életében és lelkének átállításában döntő szerepet kell játszania s ez a Táj- és Népkutató Intézet felállításáról szóló rendelet. Ha ezt a rendeletet olvasom, úgy érzem, hogy en- I nek a rendeletnek a gyakorlati életbe való átültetésével ki lehet valahogyan küszöbölni azt a borzalmas űrt, szakadékot, amely éppen faluhelyen van meg az úgynevezett »úr« és »paraszt« között. Elég hivatkoznom a Táj- és Népkutató Intézet célját definiáló mondatra. (Olvassa)? ... az intézet feladata az, hogy a magyar föld és az azon élő népek helyzetének és életkérdéseinek rendszeres feltárásával a főiskolai és középiskolai ifjúságot földje és népe helyzetének és kérdéseinek helyes megítélésére nevelje«. Meg vagyok győződve arról, hogy a kultuszminiszter úr ezzel a rendelettel és ezzel a célkitűzéssel kapcsolatban egészen 'bizonyosan a tanítóképző intézeteknek azokra a hallgatóira is gondolt, akikre döntő felada; tok várnak, amikor majd kimennek a falusi iskolákba és a falvak környékén, a határban levő tanyák iskoláiba. Ennél a kérdésnél azért is meg kell állanom, mert a gyakorlati élet, sajnos, nagyon szomorú tapasztalatokat mutatott és mutat még ma is. Elég, ha csak egy kérdést vetítek ide és ez: a tájnyelv problémája. Micsoda visszataszító, furcsa, szokatlan és eléggé el nem ítélendő az, amikor a tájnyelv-kibontakozásokat és megnyilatkozásokat éppen az úgynevezett falusi úri osztály pellengérezi ki, pedig meg vagyok róla győződve, hogy ha a magyar nyelv értékeit és tisztaságát kutatjuk, akkor végeredményben oda kell majd lenyúlnunk. (Meskó Zoltán: Azok tartották fenn a nyelvünket is.) A törvényjavaslat indokolása a lelkek összhangjáról, a nagy nemzeti munkaközösségről beszél. Ezek mind olyan szépenhangzó és valóban mindannyiunk lelki szükségletét jelentő gondolatokat és eszméket foglalnak magukban, amelyeket, véleményem szerint, kimunkálni, kiépíteni csakis úgy lehet, ha ezt a ' táj- és népkutató intézetet is iheállítiuk éppen ennek a magasabb fokozatot és fejlődést jelentő népiskolai törvénynek a szolgálatába. T. Ház! Lelki adottságomnál fogva valahogy mindig szeretek visszamenni a múltba*, szeretem a dolgokat, a mostaniakat és a jövő dolgokat is a régiekre felépíteni, éppen ezért méltóztassanak megengedni, hogy azon latin írásmód elterjedésének egyes fázisait röviden 111. ülése 1940 június 4-én, kedden. érintsem, amely népi vonalon talán a reformáció idején indul íne'g és a XVII. században bontakozik ki s amely elvitt bennünket addig, hogy 1869-ben nem tudunk több írni-olvasni tudó embert összehozni ebben az országban, mint 29%-ot. Én azonban ennek érintése mellett szívesen állok meg az 1848-as időknél. A márciusi ifjúság gyönyörű és lendületes kiállása valahogy a nemzet szellemét realizálni tudta. Meg tudtuk fogni ebbön a márciusi programomban a magyar jövőt é® az egyetemi ifjúságnak ez a nagy lendülete mágia mellé sodorja 1848-ban azt a néhányszáz tanítót, aki feljön Budapestre és kongresszust tart itt ebben az időben. Ha a kongresszus határozatait végigolvassuk, igen jellemző és figyelemreméltó az a pont, amely szinte előrevetíti annak a sok nehézségnek és akadálynak árnyékát, amellyel beszédem későbbi folyamán foglalkoznom kell. Az 1848-i júliusi tanítókongresszus többek között kimondja: »minden elemi iskolát fel kell szerelni, hogy benne a földmívelés tanítható legyen«. Éljük bele magunkat ezekbe az időkbe. Széchenyi István és a nagv reformkorszak száz évvel etzelőtt pontosan kijelölte azokat a kereteket, amelyek között az országnak fejlődnie kell. Amikor Széchenyi István a Tiszavölgy szabályozását jelölte rnetg. mint a magyar mezőgazdasági élet jövendő boldogulásainak alapfeltételéi kétségtelen, hogy a gyakorlati élettel tisztában levő tanítóság rögtön a földmívelés kérdésével kezdett foglalkozni, mert hiszen abban az időben, amikor a művelési ágak között a földmívelés alapját kénező szántó' alig 16%-kal^ szerénél, nyilvánvaló dolog, hogy száz év előtt, amikor a tanítóság kongresszusra jön össze > Budapestre a faluiról, nagy probléma az, vájjon hogyan tudjuk mi ebben RZ országban majd bevezetni a föl dm ívelést. Ez a kép végigvonul a későbbi eseményeken is. Most áttérők, hogy így fejezzem ki magamat, a konszolidáció korára, az 1867-es korra, amikor a szabadelvű®ég még nem látja tisztán a maga útjait, amikor még azok. akik a liberális gazdaságig rendszerben annyi előnyt tudtak a maguk részére biztosítani, a zsidóság, amely a gazdasági életet teljesen a kezébe vette, még néni helyezkedett ott el. Ebben az időben, 1868 növömber 19-én indul meg az Eötvös-féle népoktatási törvényjavaslat tárgyalása. Nagyon érdekes és színes az a felszólalás-sorozat abból az időből; Nyárv Pál, Tisza Kálmán, Bobory Károly és a többiek szólalnak fel. ezek közt szerepel Csensrery Antal, Szász Károly. Szontágh Pál. Csiky Károly. sőt még maga Deák Ferenc is. 1868 november 19-én nyugodtan, simán indulnak meg a parlamenti tárgyalások. Nem ilyen eszmék r vetítik előre a munka sürgősségét; úgy látszik, már. hogy bizonyos közönybe fog talán fulladni a vita, azonban megjelent a parlamentben éppen ezen a napon egy új pótképviselő. aki a fehérvári oótválasztáson . került be: Schwarz Gyula, aki osztrák tiszt és egy nagyon előkelő magyar történelmi család sarja. Megjelenik itt és az első pillanatban, ahogy átadja a mandátumát, felszólal. Aki ismeri Schwarz Gyula óriási nagylátókörű munkásságát és aki ismeri azt az impulzív erőt, azt a lendületet, amely ebben az emberben volt, az egészen természetesnek tartja, hogy ennek a népoktatási javaslatnak tárgyalása során a második és a harmadik napon bizonv óriási hullámok indulnak meg. Olyan gondolatokat vet fel éppen Schwarz Gyula, amelyek nagyon
