Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-111
Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 19^0 június J*-én, kedden. 61 éves magyarral: ő még ma is azt hiszi, hogy Petőfi él és bujdosik valahol — elhitt mindent, amit neki bemoncltak. Elhitt mindent, mert maga írni-olvasni nem tudott, nem járt iskolába. Természetes, hogy itt azután nagyon termékeny talajra találtak nemcsak a nemzetközi demagógok, hanem az ügyes üzletemberek is, ezek a minden zsírral, jobban mondva minden libazsírral (Derültség.) megkent ügynökök, akik kijártak oda és becsapták ezt a becsületes magyar népet üzleti téren is, ahol csak lehetett; aláírattak vele okmányokat, amelyeket nem tudott elolvasni. Ezért is volt helyes az az új törvény s amely ma máskép intézkedik, de ez nem jutott eszükbe a nagy liberális elméknek. Pedig a nemzet szempontjából nem az a lényeg, hogy mi van valakinek a fejében, hanem az, hogy azt, ami a fejében van, szíve szerint a nemzet és a fajta javára kamatoztassa és értékesítse. (Ügy van! Ügy van! — Taps a középen.) Az iskolázatlan embert könnyű volt félrevezetni. A letűnt világ muzeális alakjai még most is itt élnek közöttünk, még most is reménykednek, hogy ez a kor visszatérhet, de amióta az embernek a kávéházban nem kell újságot olvasnia, mert bizonyos tipikus jellegzetes arcokról hajszálnyi pontossággal leolvashatja, hogy a németek 'hány kilométerrel közelítették meg például Parist, azóta ezeknek a reménykedőknek is ez a reménye mintha csüggedni kezdene. Nem fejlődött a magyar falu, visszamaradt a magyar nép részben azért, mert nem engedték fejlődni politikailag, megtagadták, nem szívesen látták a szervezkedését. Emlékszem, hogy Meskó Pál és Darányi Ignác idejében a gazdaszövetkezeti gyűléseket sem nagyon szívesen látták. Amikor meghallották, hogy Siófokon 1Ö.0O0 gazda jött össze s amikor meghallották, hogy szerénységem Nagyatádival együtt a Vérmezőn százezres nagygyűlést rendezett, úgy néztek ránk, mintha forradalmárok lennénk, mintha fel forgatók lennénk, pedig mi éppen a forradalmat jöttünk ide letörni, a zsidó szellemet kiirtani ebből a fővárosból, amelyről nagyon helyesen mondotta az ország első férfia: kereszténnyé kell ezt a bűnös várost tenni. Hála Istennek, közben rengeteget javult is. Ne feledjük el, t. Képviselőház, hogy erőnk egyetlen és biztos kútforrása a magyar falu, onnan kell meríteni, a magyar falusi embernek a lelkébe kell nézni. Ha belenézek a lelkébe, ha belenézek a szemébe és megfogom becsületes, kérges kezét, akkor felvértezve jövök ide a törvényhozás Házába, mert tudom, hogy honnan merítettem az r erőt. De ezt az erőt olyan célra kell értékesíteni, amely tisztán a fajtának az érdekét szolgálja. T. Képviselőház! Jótékonyságot is hirdettek ezek a farizeusok, nép szeretetet hirdettek és az ingyentej-akció hátamögé bújt liberális, szabadkőműves kultúrpolitikát csináltak a pezsgőző,. ingyCntejet hirdető zsidó urak, amennyiben uraknak lehet őke«t nevezni. (Derültség.) T. Képviselőház! Kérdem, hogy az a liberális korszak, amely annyira emberszerető volt, miért tűrte meg, hogy azok a tanítók, akik a legdrágább magyar kincset, a magyar EUT o^nrei "B :;9ZÁ^9TJ B ^UA^Ç ^ozy -BJI2ST3AO.I 3f«u5[nsBzo?fTBTSojoi 'luzgn UBJU SBZO3[JBTSOI2[Í9| -jóra 2{!ÓU0A\3QÍ[ ipűd\&\AJi&S[ A^OTJA'STI 'uBqiBTjo^sti ziï ^BUBSIUXB:}. ;i9S9i9zii' TABU; S-BUOJO^ ounn -XeV[ '3[BUp05[SOpuÓS' T0.I9S9J9A9UT9I 5[92[9p9Zra9U CU ZB 3[I5[B 'BJBUTBZS OÁOC B 5[TJ9A9U J9ÎJ9Uia9^S emberségesebb bánásmódban és fizetésben részesül, bár — ebben a kérdésben sem az ellenzéki ember beszél belőlem, hanem az igazságszerető, fajtáját féltő magyar — még ma is nagyon sok kívánnivaló van és ha az ember a memorandumaikat elolvassa, akkor látja, hogy igazuk van, mert abban a falusi népiskolában kezdődik és végződik a magyar jövő, a magyar reménység. (Ügy van! Úgy van!) Tudjuk, hogy annak a falusi magyar tanítónak és tanítónőnek, aki idegen gyermekekkel foglalkozik, — mert a saját fajtájabéliek ugyan, de mégsem az ő családjához tartoznak — milyen nemes, milyen önfeláldozó hivatása van. Akinek több gyermeke van, az tudja, mi az egy édesanyának öt-hat gyermekkel foglalkoznia otthon; ha még az édesanya türelmét is erősen próbára teszi ez, milyen nehéz lehet akkor idegen gyermekkel foglalkozni hosszú időn át! Egyszer már felvetettem, de most is felvetem ezért azt a kérdést, hogy r a néptanító szolgálati idejét meg kell rövidíteni, mert ezt a nehéz munkát nem lehet hosszú időn át teljes lelkesedéssel, teljes oda adással végezni; így a végén már mesterségé válik az, aminek éppen művészetnek kellene lennie. Tisztelettel ajánlom ezeket a gondolatokat az igen t. kultuszminiszter úr. illetőiéi* a jelenlévő államtitkár úr figyelmébe. Mélyen t. Képviselőház! Ennek a liberális korszaknak volt még egy sajátságossága. Ez a szabadelvű, dicstelen kor lerántotta magáról a leplet s elárulta aljas célkitűzéseit, amikor avatatlan kezekkel nyúlt a felekezeti iskolához. Nem szívesen látták a keresztet a katolikus iskolában, ne*rn szívlesen látták a plébánost mint iskolaszéki elnököt, de éppúgy nem szívesen látták a református lelkészt sem, mert tudták, hogy amíg ezek erkölcsi és vallási alapon nevelik az ifjúságot, addig nehezebb lesz - az ő munkájuk. Olyanok, akik alig néhány éve vándoroltak be, akik a pajeszt alighogy leborotváltatták. — könnyes szemekkel, (Derültség.) mert vallási tételükkel kerültek ellentétbe — kiálltak és a nagy emberszeretet, az általános emberi kultúra, az européerség jelszavával — azt is meg kellett volna botozni, aki először leírta az européer szót — megfertőzték nagyrészt a keresztény magyar ifjúságot is, amely hatásuk alatt világpolgár, européer akart lenni, mindig a művelt nyugat felé kacsintgatott és sohasem törődött saját fajtájával, a magyarság lelkiségével; tanulmányozta nem tudom milyen tudományos könyvekben a zulukafferek lelki világát s jobban ismerte az angol történelmet, mint a mi szabadságharcunkat. Ezek az idők, hála^ Istennek, elnrúltak és hogy soha vissza ne térjenek, arról majd mi fogunk gondoskodni. Felekezeti iskolák, vallásoktatás! Volt egy idő 1918-ban, — emlékezzünk vissza — amikor az a zsidó agitátor, az a vörös szociáldemokrata vagv kommunista asritátor azt kiáltotta, hogy: Vallás, ki az iskolából, a vallás magánügy! De neki nem volt magánügy, mert ő hosszúnapkor a birsalmát szagolgatta a zsinagógában. (Derültség.) Azáltal, hogy az ország got és a magyar népet kivetkőzteti a nemzeti érzésből, hogy az ország népéből a vallási érzést kiirtja, éppen olyan gyökértelenné^ akaria tenni a nemzetei mint amilyen a zsidóság. Es ez itt a főkérdés. képviselőtársaim, figyelőnek ide, ez a zsidókérdésnek a leglényegesebb része: egy nép, amely Isten átkából a világon szét van szórva, amely — mint Hitler mondotta — mindenütt otthon van, de sehol sincs hazája, (vitéz Hertelendy Miklós: Ahasvér!)
