Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-110

Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 19 UO május 31-én, pénteken, 45 nem csináltunk a közszellem fejlesztésére semmit. Végtelenül sajnálom azt, hogy ez a szétválasztás megtörténhetett. Végtelenül sajnálom, hogy voltak olyanok, akik a széjjelválasztás mellett döntöttek. Lehet, hogy ez most célszerű, de utalok arra, hogy vigyázzon a kultuszkormányzat, mert bár az ő feladata volt az anomáliák miatt ezt a széjjel választást sürgetni, — a kultuszkormányzat választotta szét az iskolán kívüli és az iskolás leventeképzést — de vigyázzon arra, hogy a saját törvényének végrehajtásában ezektől a hibáktól mentesüljön. , Mélyen t. Házi Egy-két különleges szempontot kell még felemlítenem, e szakkérdések egyike a falukutatás. A falukutatás egyeseknek szimpatikus, másoknak borzasztó, különböző intézményeknek és szerveknek különleges kifejezés. Egyszerűsítsük le a falukutatás fogalmát arra, hogy a nyolcosztályos elemi iskola a maga tantervében „gyűjtse össze azokat az ismereti, műveltségi elemeket, amelyek, hála Istennek, még elég bőven vannak a magyar életben. Keressék fel, rendszerezzék ezeket az ismereteket. Csináljuk meg végre a nagy magyar szótárt, csináljunk egy nagy, népszerű ismertető könyvet a magyar állat- és növényvilágról, állítsunk fel minden faluban múzeumot, szedjük össze annak a falunak régi^ néprajzi elemeit, szóval egészen csodálatos és érdekes dolgot csinálhatunk a falukutatás szellemében. Mélyen t. Ház! Mindehhez azonban megint új emberekre van szükségünk. N<fi méltóztassék félreérteni, de én ezzel a kérdéssel úgy vagyok, mint a közigazgatás reformjával. Mindenki akarja, hogy a közigazgatás jobb legyen, de elfelejtik azt, hogy a közönségnek is jóbbnak kell lennie. Sőt ne felejtsük el azt som. hogy ugyanazokkal az elvekkel változó közigazgatási célokat megvalósítani nem lehet. Äz embereket át kell képezni. Necsak fenn legyen azonban egy . közigazgatási tanfolyam, hanem lent a falusi gyakornokok is minden két vagy öt évben, a falusi jegyzők minden három vagy öt évben részesüljenek valami oktatásban, így van ez a tanítóval is. Méltóztassék elképzelni, mennyire tudja majd ezeket a szándékokat az életbe átvinni az a tanító, aki eddig a nemzet napszámosa volt, most pedig előlépett a falu mindenesévé. Volt tanító, volt kántor, szövetkezeti főnök, könyvelő, leventeoktató, légoltalmi parancsnok, esetleg tűzoltóparancsnok. Csodálatos módon az történt az életben a tanítóval, mint ami a vásárban történik, ahol valami utcaszéli árus a maga portékáját kínálni akarván, egy tűhöz még hozzátesz egy rózsás levélpapirost és levél borítékot, hogy így a tűt olyan áron vegyék meg, hogy ha nem ott vennék, akkor mind a levéjpapirost és borítékot, mind a tűt féláron kapnák meg. így van ezzel a kérdéssel is. Méltóztassék elhinni, sem a falukutatást, sem az új nevelést új emberek nélkül, új szellem nélkül, új vezetők nélkül megindítani nem lehet, de nem is szabad. Felhívom a mélyen t. kormányzat figyelmét arra, hogy nagyon érdekes nemzetnevelési lehetőségek állanak bőségesen rendelkezésünkre törvényes rendelkezések nélkül, csak valahogy figyelmet kell ezeknek szentelni. Itt a közpénzeken folytatott nyaraltatásokra célzok. Ma az állam különböző közvetett segélyekkel a cserkészeten és különböző ligákon keresztül közpénzekből való nyaraltatásokat támogat. Az Országos Társadalombiztosító Intézet nyaral tatása már Ikomoly számokat mutat. 6—8—10—12 ezer főre megy, az ebben az akcióban résztvevők száma. Ezeknél a nyaraitatásoknál méltóztassanak ügyelni arra, hogy a nyaraltatási táborok ne pusztán hasm-ígtömési, emberfelhízlalási, vagy egészen valószínű tien kényelmi nyaralási lehetőséget Ígérgető akciók legyenek, hanem Magyarországon minden táborban, a munkatáborokban — éppen úgy értem ez alatt a katonai munkatáborokat, mint az önkéntes női és férfi munkatáborokat, az Oti. nyaraltatási táborait éppen úgy, mint a leventetáborokat — legyenek megszabva azok a minimális nevelési elvek és módok, amelyeket feltétlenül be kell tartani. (Helyeslés.) Egy árboc leásása, a nemzeti színű zászló felhúzása, egy ima reggel és este (Ügy van! Ügy van!) a valláserkölcsi fohászkodáson kívül, a nemzetért is, a legkisebb számban megállapított énekek, — természetesen kiválogatva — egy-egy kötelező kirándulás beállítása, egy történelmi emlék felkeresése, hogy necsak hízni menjenek az emberek, hanem hont ismerni is, hogy legalább annak a környéknek egy faluját, egy kis részét ismerjék meg, legyen erkölcsileg kötelező mindazokra nézve, akiket közpénzen nyaraltatnak. (Helyeslés jobbfelől.)) Ma még nem mennék tovább és nem nyúlnék bele azoknak a zsebébe és magánpassziójába, akik magánpénzen mennek nyaralni, de tény az, hogy itt is megtalálhatjuk a belső idegenforgalom fejlesztése, a magyar szabadidőmozgalom kísérletei formájában azt a módot, hogy ezek is a legjobb úton haladjanak a nemzet megismerése felé. . A nyolcosztályos elemi iskolával kapcsolatban ennek egyik későbbi, szerves kiegészítő részeként meg kell említenem a népfőiskola gondolatát. Ez elsősorban társadalmi kérdés. Nem lehet azonban elhatárolni, hogy meddig társadalmi kérdés és honnan kezdve kell hozzá állami segítség. Mindenesetre tény azonban, hogy a nyolcosztályos elemi iskola révén a magyar nemzeti kultúrában felnövekedett — és nem úgy, amint a törvényjavaslat mondja: befejezett — állampolgár nevelését csak előkészíti ez az iskolatípus. Ezt a típust e szerint a felfogás szerint kell beállítani is, mert a nyolcosztályos eleminek olyan tudásszomjat, olvasási szomjat, önképzési szomjat kell belenevelni abba a gyermekbe, hogy egészen természetesnek találja azt, hogy a társadalmi erők révén annakidején felállítsa, vagy — amennyiben csak az állam lesz erre jogosult — segítse felállítani a népfőiskolát. Felhívom itt a figyelmet arra, hogy nem két- vagy háromhetes tanfolyamokra gondolok, hanem 2—3—4 hónapos időre, ami alatt valóban általános tudást lehet adni abban az ismeretkörben, amelynek kibővítése céljáéból vagy általában a nemzetnevelés céljából fog a népfőiskola felállításra kerülni. Természetesen utalnom kell a népművelés kérdésére is és sürgetem azt a népművelési törvényt, de még inkább azt a szintetikus népművelési r munkát, amely tudomásom szerint már előkészületben van. Itt szívesen emlékezem meg arról, hogy Magyarország nem tartozik azok közé az államok közé, amelyek legutoljára jöttek rá, hogy mit jelent a Dopo Lavoro és a Kraft durch Freude gondolata. Hol voltak még ezek az európai eszmeáramlatok és gyakorlati végrehajtások, amikor nálunk Magyarországon az egyesületi élet formájában, egyes hatóságok és közintézmények támogatása révén évenként ezer és ezer tanító adott öt-hatszázezer órában iskolánkívüli nevelést? 7*