Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-110

40 Az országgyűlés képviselőházának ugyanolyan erős legyen a műveltsége, ugyanolyan erős legyen az utánpótlása. Lehet ezt opitikai csalódásnak nevezni, a valóságot azonban letagadni nem lehet. Minden hasonlattal és minden képpel úgy vagyunk, hogy ha az ember közelebbről megnézi, a szavak játékán túl talál benne 40—50—60%-ot levonhatónak, de a tényen magán változtatni nem tud. Ha nekünk Magyarországon ebben az időben iparosodnunk is kell, kereskedői közszellemet, kereskedőket is kell nevelnünk, nagyon ügyeljünk arra, hogy amiből élünk, a mi alapunk, a mezőgazdasági közszellem is meglegyen és ezt a nyolcosztályos elemi iskola azért tudja megteremteni, mert a földbirtokos gyermekeit éppúgy, mint azt a zsellérgy érmek et — s ezen van a hangsúly, hiszen a zsellérgyermek azért nem törődött azzal, hogy a gazdájának «földjével, állataival és a többivel mi lesz. mert nem volt az övé — az ilyen nyolcosztályos elemi szakoktatás egyforma közkötelességgel tanítja meg ezekre az ismeretekre, amiből olyan fejlődés, olyan többtermelés, olyan mezőgazdasági közszellem fejlődhet ki, (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) amelynek perspektívája a terményeknél — bár csalókák a számok — feltétlenül millió métermázsákban és az állatoknál százezer darabokban nagyon rövid idő alatt — ha az egész nemzeti életet vesszük figyelembe — érzékelhető lesz. Azt szokták mondani, hogy a költő születik, egyesek azt mondják, hogy a költő lesz. Az igazság körülbelül a középen van, mert születik is, meg lesz is, ha tanul. A született zseni, ha nem pallérozzák, begyepesedik. De ugyanígy vagyunk a kanásszal is. nemcsak a költőkkel. Fel kell hívnom^ a t. Ház figyelmét arra, hogy ha ezek a kérdések gyakran szinte furcsának, túl egyszerűnek látszanak, nedig — érdekes — ezek jelentik a mezőgazdasági életben az apró, de kényelmetlen és gyakran le nem küzdhető akadályokat, mint amilyen például annak ki nem kutatása, hogy a kanászgyerek, az állatkezelő gyermek, a mezőgazdasági gépekhez értő ember vájjon ért-e az állathoz, az a tehenész ért-e az állathoz, amelyet reábíznak. (Ügy van! Ügy van! jobbfélől.) Ha ^vissza méltóztatnak emlékezni, a mezőgazdasági legkisebb munkabérek megállapításáról szóló javaslat tárgyalásánál voltam bátor a figyelmet felhívni arra, hogy ha valaki borbély akar lenni, akkor szerződtetnie kell magát, tanoncnak kell lennie három évig, a tanonckodás után vizsgát kell tennie és csak azután lehet borbély. A géplakatosnál, a suszternél ugyanez történik. Pedig ezek az emberek a nemzetnek nem is állandó jellegű, legdrágább kincseivel, csak származékos kincsekkel foglalkoznak, tehát a második, harmadik fázist jelentik, a borbélytól eltekiiftve, mert az a legdrágábbat, az emberi fejet borotválja. (Derültség.) Tény az, hogy az emberen kívül legdrágább nemzeti kincsünknek, a földünknek kezelését nem tesszük szakképzettség tárgyává, pedig minden földbirtokreformszerű intézkedés csak félmunka addig, amíg nem annak az embernek a kezébe adunk földet, aki megtanulta à földet művelni és erről tanúságot tett. (Ügy van!) Ha kell szakképesítés a kereskedelem, az ipar, a szellemiség terén, akkor a nyolcosztályos elemi iskola célszerű életbeléptetésével egyidejűleg indítsuk meg azt a szellemi, azt a törvényhozásbeli, azt a végrehajtásbeii szándékot, illetőleg indítsuk meg azt ä munkát, amely odafejiődhetik idővel, hogy a nyolcosztlO. ülése 1940 május 31-én, pénteken, tályos elemi általános lesz az országban és —kellő végrehajtás mellett ~ akkor beszélhetünk azután a mezőgazdasági munkások szakképesítéséről. (Helyeslés a jobboldalon. — Mozgás a szélsőbqloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Öt-hathónapos szorgalmi idővel?) A nyolcosztályos elemi páratlan lehetőségeket rejt magában a mezőgazdasági többtermelés és a közszellem fejlesztése szempontjából. Méltóztassanak elképzelni azt, hogy mit végezhet egy iskola a maga kis kertecskéjével, félhold földjével. Másképpen ugyanis el sem tudom képzelni a gazdasági szakoktatást, mint úgy, hogy azonnal kisajátítunk, ha kell vásárlunk, községi közadakozás útján beállí tűnik egy kis iskolakertet, egy kisi iskolaföldet. Méltóztassék elképzelni ennek jelentőségét a nemzeti többtermelés szempontjából, ha az iskolák révén népszer űsítenők azokat a cikkeket, azokat a terményeket, amelyeket egyébként a megszokottság hiánya miatt, a kényelmetlenség miatt eddig nem tudtunk általánosan befogadni vagy általánossá tenni. Gondolok a jövendő rizstermelésre, vagy a kenderre, a lenre, a gyógynövényekre, amelyek kellő szervezés és értékesítés mellett hallatlan gazdagodási lehetőséget jelentenek, eltekintve attól, hogy a szemtermelés nem is mindig fizeti ki magát, jövedelmezősége sokkal nehezebb ár- és értékesítési kérdéseknek van alávetve, s a nemzeti több termelés szempontjából főként a textilanyagok fontosak. Mit lehetne végezni akkor, ha már az elemi szakoktatásban a gyermekek ilyen irányítást kapnak az oktatással kapcsolatosan! Tudunk és hallunk arról, hogy Magyarországon, hála Istennek, nemsokára oda jutunk el, hogy minden fűszál lajstromozva lesz, (Derültség.) hiszen a Zöldmező Szövetség és más intézmények dicséretreméltó munkát végeznek e téren a fejlődés útján. Arról is gondoskodnunk kell tehát, hogy a gyermekek ne felnőtt korban tanulják meg a talajjavítási, a legelőjavítási kérdéseket, hanem itt tanulják meg. (Helyeslés.) Azért emelem ki ezt a kérdést, mert jó legelő, jó rét nélkül nincs széna, nincs tehén, nincs állat. És ha feldaraboljuk azokat a földeket, hiszen egymillió és még jónéhány holdat szét fogunk osztani, ne méltóztassék engem félreérteni, elsősorban azokat a gazdasági alaptényezőket kell erősítenünk, amelyeik a kis gyümölcsösök termelésének, a kis baromfi tenyésztésnek, a kisemberek eredményes munkájának lehetőségét alapozzák meg. De meg kell tanulniok a gyermekeknek a nyolcosztályos elemiben a hősök emlékének gondozását is. Ezen a téren csodálatos állapotaink vannak. Tanulmányt végeztem és eddig, ha jól emlékszem, Magyarországon 264 hősi emlékművet néztem meg. Amióta egyáltalán bősi emlékműveket emelnek, csak kevés ^ helyen találtam rendbentartott hősi emlékművet, még kevesebb helyen találtam hősi ligetet. Pedig micsoda nagyszerű nemzetnevelő eszköz ez s mennyire a mezőgazdasági szakoktatáshoz is hozzátartozó feladat az, hogy a hősi ligeteket mindenütt megcsinálják és ápolják, de ne úgy, mint most. Egy határszéli városban voltam és megtudtam, hogy két vagy három nappal a hősi vasárnap előtt még a legközönségesebb dudva és gyom nőtte be a hősi sírokat, mert egy évben összesen csak egyszer vonulnak ki hozzájuk, rendeletre. Az utolsó héten az ifjúság nagy apparátussal rendbehozza a sírokat és azt csinálja, amit mi szoktunk általában csi, nálni az életben. A régi liberális világban.