Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-124

Az országgyűlés képviselőházának 124. Azért hangoztatom a széles körben való szociális lelkület nevelését, mert valahogyan úgy érzem, mintha a szociális nevelés összezsugorodna arra a kiválasztandó gárdára, amelynek feladata lesz majd ezt a szociális munkát elvégezni. Ez nagyon kevesekre szorítkozik, pedig az egész népet át kell hatni szociális lelkülettel, kicsinyeket és nagyokat, hogy magából adódjék a jó ós az emberek jobban megértsék egymást. Meg kell itt említenem, bár ismételek, a társadalmi egyesületeket is. Azért ismételek, mert nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek szükségességét. Az én meggyőződésem szerint — ahogyan mélyen t. képviselőtársaim közül sokan utaltak erre — a társadalmi egyesületeknek és hasonló szociális problémák terén működő egyesületeknek nagyszerű lehetőség-e nyílik itt és ahogyan ez a jól szerkesztett törvényjavaslat és indokolása megvilágítja, érzékelteti, éppen úgy lehetséges az is, hogy a társadalmi egyesületekét más felekezeti feladatok szolgálatába is állítsuk. Egészen egyszerű dolog ez. Minden társadalmi egyesület nyugodtan és szépen csinálhatja a maga dolgait, ha azok nem haza- és nemzetellenesek, de mindegyiknek legyen kötelessége, — és ez majdnem Kolumbus tojása — hogy a választott társadalmi munkán felül egy nagy nemzeti szolgálatot is végezzen. Különösen a mai időkben lehetetlenség az, hogy ezek annyi nemzeti vagyont és annyi energiát prédáljanak el, mert véget kell vetni annak a pipiskélő, elnöklő édes-cukros karitatív injekciózásnak és egyebeknek — émelygős dolgok ezek — bocsánatot kérek. A törvényjavaslat itt céloz erre és bizton remélem, hogy a belügyminiszter úr az ő erejével ezt a kérdést meg fogja íogni és erőteljesen előbbre fogja vinni, mert erre semmi szükség nincs. Nincs szükség arra sem, hogy selyemzászlókba Öljünk bele óriási pénzeket és rongyos, lyukasnadrágú ember tartsa azt a selyemzászlót. Ez valóban a nevelés kérdése és valami olyan érthetetlen úrhatnámság, amire nemhogy ok nincs, de ami egyenesen riasztó | bűn ebben az országban. Láttam egy igen j okos megoldást egy kis faluban, egy Tök nevű községben, — sváb községek között fekszik ez a kis magyar község — ahol homokkő-szoborba fektettek oltalanul sok pénzt. Építettek tudniillik a hősök tiszteletére egy kis házat. Szobrot is akartak, de valahogyan a tervezők, vagy nem tudom, kiknek a hibájából nem sikerült a dolog. Hála Istennek, hogy így alakult a helyzet. Mondom, építettek egy kis házat. Abban van a leventeotthon és abban van az ifjúság munkálkodására lehetőség; a falán pedig van egy szép emléktábla, a hősök emléke, egy kis örökmécsessel, ahol a leventék őrséget szoktak állni. Ez sokkal jobban és praktikusabban szolgálja a nemzeti gondolatot. (Ügy van!) Nem engednék oktalanul szobrokat építeni és nem engednék meg semmi szín alatt sem gyűjtéseket, még olyan mértékben sem, mint ahogyan mostanában le szoktak folyni. Bizony sokszor én is szívesebben adtam volna másra a pénzt, mint amire kérték, amikor bizonyos társadalmi kötelezettségek címén húzták ki a bankókat az emberek zsebéből. De ezek kétségtelenül társadalmi problémák is, a társadalomtól azonban nem lehet várni, hogy az átváltozás egyszerre egy jó példára és egy jó szóra magától meginduljon; bizony a társadalmat meg kell keményen fogni, . keményen vezetni és irányítani kell. Éppenezért a nevelés érdekében az iskolákon túl a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VI. ülése 1940 június %7-én, csütörtökön. 449 szociális Jelkület fejlesztésének is keresném a lehetőségét és elmennék egészen a hadseregig. Miért ne lehetne a hadseregnél is a kiképzés mellett itt-ott szabad órákban ilyen nemes gondolatokkal is foglalkozni! Milyen nagyszerű dolog lenne, ha a népművelési törvénybe is beiktatnánk — lehet, hogy belekerül ez és lehet, hogy nyitott kaput döngetek, de mégis megemlítem — a szociális lelkület fejlesztését. Valahogyan az a helyzet, hogy a templomokba sokan járnak, de nagyon sokszor a vallás csak formalizmus (Ügy van! Ügy van!), mert amint vége van annak az istentiszteletnek, misének és kijönnek a templomból az emberek, egészen más életet élnek. Méltóztassanak elhinni, ez is. oka sok ellentétnek, sok félreértésnek. Sokkal közelebb jutnánk egymáshoz ennek az igazán őszinte, minden farizeizmus nélküli krisztusi lelkületnek a vallásával és főleg gyakorlásával, — mert ezen van a hangsúly. (Ügy van! Ügy van!) Legyen szabad még egy társadalmi munkát kiemelnem mint példát, bár tudom, hogy van sok ilyen és a belügyminiszter úr bizonyára munkába állítja azokat az alakulatokat, amelyek használhatók. Ilyen a Szent István Fiúotthon munkája. Ez a Szent István Fiúotthon csak szegény, sokgyermekes családok gyermekeit szedi össze és tanítja. Társadalmi úton, kevés segélyezéssel működik. Azért ismerem olyan jól, mert Gödöllőn is van egy intézete és ott láttam munkáját. Szép, modern utakon jár a nevelés terén is, komoly munkát végez és gyakorlati módon segít a sokgyermekes édesanya terhein, gondjainak vállalásában. Érdekes módon keresik ki ezek az iskolák tanítványaik tehetségét. Közben hizonyos ideig műhelybe járatják a gyerekeket, gazdasági problémákkal és munkákkal foglalkoztatják őket. Akiről látják, hogy valami iránt nagyobb érdeklődést tanúsít és nagyobb értelmi képességeket mutat fel, abban fejlesztik ezt a képességet és tovább nevelik. Ez nagyon üdvös, hasznos intézmény. Én úgy hiszem, hogy ezek a nemcsak pénzt váró, hanem valóban tetteket, eredményes nemzetszolgálatot felmutató egyesületek érdemesek lennének arra, hogy segítséget kapjanak és beállíttassanak ebbe a nagy szociális munkába. Legyen szabad végül még egy dolgot megemlítenem az állandó alkalmazottakkal kapcsolatban. Nem ismerem pontosan a terveket, hiszen kerettörvényjavaslatról van szó, de talán nem haszontalan dolog, ha megemlítem. Én úgy képzelem, hogy ezek az állandó alkalmazottak, mint ahogyan a névben is benne van és mint ahogyan mindnyájan hisszük, valóban állandóak és — ahogyan sokan mondották — jól fizetettek, >fix-fizetésűek, nyugdíjjogosultak ' lesznek. Legyen szabad itt egy nagyon fontos szempontra felhívnom a figyelmet és ez az, hogy ha valaki évekig ilyen nehéz munkában dolgozik ós mindig látja a nyomort, mert élethivatása a szociális nyomor keresése, látása és a folytonos segítség, annak kopik a lelkülete, vagy érzéketlenné válik, vagy pedig elfásul, tehát bekövetkezik egy ilyen lelki fáradtság. Talán jó lenne gondolni arra is, hogy ne kényszeríttessék az ilyen ember arra, hogy továbbra is ezt a munkát végezze, hanem végezhessen más munkát, vagy más területre osztassék be, szóval ne legyen végül ártalmára a munka. Én a törvényjavaslatban — ismétlem — sok jó lehetőséget látok, bízom abban, hogy ezek a nagyszerű keretek igen

1 bő tartalommal 67