Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-124
Àz országgyűlés képviselőházának 12í. ülése 19 UO június 27-én, csütörtökön, 431 telességteljesítés szellemével. Van példa arra, hogy a közérdekű népesedést közérdekű gondoskodással oldották meg, de ez a példa nem nyugaton volt, hanem keleten. Japánban a múlt század 60-as évei körül, mielőtt Japán megnyílt a világkereskedelem előtt, igen sanyarúak voltak a viszonyok, nagyon nehéz volt a megélhetés és ekkor elrendelték azt, hogy családonként két gyermeknél nem szabad többnek lenni. Jellemző a japán nép fegyelmezettségére, hogy ezt a rendelkezést betartották. Amikor azután a 60-as években Japán megnyilt a világkereskedelem előtit, fellendülés következett Japánban, akkor azt rendelték el, hogy legalább három gyermeknek kell lenni és a japán családok már akkor alkalmazkodtak ehhez a közérdekű gyermekszámhoz. Láthatjuk tehát, hogy a közérdekű gyermekszám megvalósítása nem lehetetlen dolog, természetesen rendkívül nagy fegyelmezettséggel és a társadalomnak arra való előzetes, és hosszú időn át történő beidegzésével lehetséges. A népesedés terén tulajdonképpen két ellentétes érdek küzd egymással. Az egyik a nemzet és a faj érdeke, amellyel szemben áill a másik oldalon a társadalmi és gazdasági érdek. A társadalmi és gazdasági érdek a gyermeket aszerint nézi, vájjon pénzbe, költségbe kerül-e, vájjon fogyasztó-e vagy termelő. Nagyon természetes, hogy a városban lakó embernek bajosan lehet 10—12 gyermeke, míg falun a gyermek tulaj donképen nem kerül pénzbe. Nemzeti és faji érdek szempontjából azonban az a faj, amelyik izoláltan csökkenti a maga népesedését, elmarad és a többi eltapossa. Ha nézzük a francia és német érdekellentétet, ennek fejlődése teljesen megfelel a népesedés fejlődésének. Napoleon korában Franciaország volt Európának legnépesebb állama, az európai Oroszországot kivéve, ezzel egyenlő volt 'ereje is. Ma a németség legalább úgy áll vele szemben, mint kettő az eggyel szemben, ennek felel meg katonai ereje is. Tehát az izolált népesség csökkentés az illető népnek a népesedés versenyében való elmaradását, elgázolását jelenti, míg a szaporodás a népesedés versenyében való győzelmet. Lehet, hogy jön majd olyan időszak, amikor ezt a néuesedési kérdést meg lehet oldani nemzetközileg is, mert amint pL Japán megmutatta azt, hogy egv közédekű gyermekszámot lehet alkalmazni, kellő neveléssel és kellő népességi közigazgatással, idővel lehetővé fog Válni, legalábbis reméljük, a közérdekű gyermekszám keresztülvitele. Természetesen mindez most még a jövő zenéje, különösen ránknézve. Az erőteljes nemzeti népesedés, a népszaporodás tehát elsőrendű faji és nemzeti érdek. Igen fontos terminus technikus a svermekhatárszám kérdése. A gyermekhatárszám alatt azt a számot lehet érteni, amely átlagban elegendő egy családnál arra, hogy a népesség fogyása ellen biztosítékot nyújtson, vagyis a népességnek ugyanazon a nívón való fenntartását biztosítja. A gyermekhatárszámon felül való szaporodás természetesen szaporodást jelent, az alatta való szaporodás pedig csökkenést. Ez a jelenség matematikailag teljesen azonos a kamatoskamat-számítás jelenségével. Hasonlít ahhoz, hogy ha pl. két egyenlő betétet teszünk a takarékba s az egyik félszázalékkal szaporodik, a másik pedig öt százalékkal, akkor idővel igen nagyjelentőségű különbség áll be. Nagyon érdekes példa erre Angolország ~v Wales és Irland, népesedési menete. Tudjuk, hogy az ír-kérdés milyen fontos volt az angol királysággal szemben, míg később jelentősége egyre jobban csökkent. Miért? Mert Irland elmaradt a szaporodásban. 1800-ban Irlandnak és Angliának, a szorosan vett Angliának és Walesnek, Skócia nélkül, kb. 8—8 millió lakosa volt. Száz esztendő múlva, mivel Irland népességszaporodása a határ szám alatt állt, különösen a kivándorlások folytán, az lett az eredmény, hogy Irlandnak 4 millió lakosa, Angliának és Walesnek pedig 32 millió lakosa lett. Tehát egy század alatt a másikhoz képest a nyolcszorosára nőtt egy nép, amely száz év előtt ugyanolyan nagy volt, mint a másik nép. Ez nekünk, magyaroknak, nagyon intő példa azért, mert különösen keletről erősebben szaporodó népességekkel vagyunk körülvéve és habár a gyermekszám korlátozása, csökkentése bizonyos tekintetben kultúrjelenség is, annak egy bizonyos szám alá való csökkenése annál veszedelmesebb, annál destruktívabb jelenség. Ebben az irányban tehát a gondoskodás nagyon fontos. Hozzá kell azonban tennünk, legyünk tudatában annak is, hogy közvetett eszközökkel, gazdasági eszközökkel a gondoskodásnak csak igen palliativ, igen homoepatikus eredményeit érhetjük el. Ezért nem szabad túlságosan vérmes reményeket fűzni a földreformhoz népesedési szempontból, mert általában véve azt látjuk, hogy a kisgazda az, aki csökkenti a gyermekek számát, a cselédnek pedig több gyermeke van. Ebből azonban nem az következik, hogy ne jusson földbirtokhoz az, akinek módja van rá, hanem, hogy annak a kisgazdának, — mondjuk — a magatartására, erkölcsére, ha lehet kényszerrel, ha lehet kényszer nélkül is befolyást kell gyakorolni. Van ellenben itt egy másik fontos jelenség, és ez összefügg az agrárszocializmussal, sőt azon túlterjed, és ez a lakáshoz juttatás. Igenis a lakáshoz juttatás a statisztika szerint is növeli a gyermekszámot, mert természetesen a családnak otthonának kell lennie. A lakáshoz juttatás jótékony hatású és mindenütt azt látjuk, hogy a lakáskérdés megoldása egészségesebbé teszi a népesedés menetét is. Ezért nagyon fontos a mi szociálpolitikánkban is az, hogy a priusz a lalkáshoz juttatás legyen, és lehetőleg a lakáskérdésnek minél szélesebbkörű megoldását igyekezzünk megteremteni. Még csak egy pár szót akarok szólni arról, hogy amikor egyesek mident az örökségi illetékek felemelésével vélnek elérhetni, nem gondolnak arra, hogy ez is kétélű dolog, mert minden vagyoni adóforrás elfogy a túlságos nagy adóztatás következtében. Ha pedig a vagyoni adóforrásokat felemészti az állam, mert nem tőkésíti, hanem elkölti az azokból eredő jövedelmeket, annál inkább, annál erősebbeii kell igénybevenni a munkából és a munka eredmén3 r éből származó adóforrásökat. Itt megint utalok az olasz imposta successoria-ra, az olasz örökségi törvényre. Az olasz örökségi törvények egyik jellemző sajátsága az, hogy az örökségi adót, az örökségi illetéket eltörli igen számos, igen széles kategóriákban azzal az indokolással, hogy a takarékosságnak pszihológiai alapja nem lehet más, mint az, hogy aki takarékoskodik, az a gyűjtött vagyont átörökíthesse utódaira. Ez ősi és a természetben rejlő emberi sajátság, és amikor a kommunizmus a takarékosságot teszi tönkre azért, hogy jobban proletarizálhasson, sok minden értéket ront le.
