Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-123

410 'Az országgyűlés képviselőházának ott radikálisan nyúljon bele a dolgokba, hogy a fővárosi munkások helyzete megnyugtató módon intéződjék el. Az iparügyi miniszter úrtól pedig azt kérem, hogy az egyetemes magyar munkásság részére százalékos drágasági pótlékot állapítson meg és ezt a munkásság egész vonalán juttassa érvényre. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az illetékes miniszter uraknak. Következik Wirth Károly képviselő úr második interpellációja, amelyet ugyancsak az iparügyi és a belügyminiszter urakhoz jegyzett be. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi iparügyi és belügyminiszter urakhoz a minimális munkabérmegállapító bizottságokban, valamint egyes hadiüzemekben tapasztalható és a mai időknek egyáltalán meg nem felelő furcsa politikai irányzatról. Van-e tudomása az iparügyi miniszter úrnak arról, hogy a munkabérmegállapító bizottságokban a szociáldemokrata politikai irányzat uralkodik? Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy több fontos hadianyaggyárban nem kívánatos politikai propaganda folyik? Hajlandó-e az iparügyi miniszter úr a még mindig szociáldemokrata politikai irányzat alatt álló szakszervezeteiket azonnal állami kezelésbe venni, hogy abból a munkásságnak semmiféle hátránya ne legyen? Hajlandó-e a belügyminiszter úr a szociáldemokrata politikai pártot mint a mai időkben egyáltalán nem kívánatosat azonnal feloszlatni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Wirth Károly: T. Képviselőház! Ma, amikor a német nemzet hatalmas erejű fegyverei előtt hatalmas nemzetek kapitulálnak, amikor a koreszmében feltámadt német nemzeti szocializmus olyan erőre tesz szert, amely világviszonylatban és. a történelemben még eddig példa nélkül áll, amikor a népek ma már minden kétséget kizáróan az új koreszmétől várják az eljövendő igazságosabb, kulturálisabb. emberibb, egyszóval szociálisabb helyzet kialakulását, amikor nálunk Magyarországon itt aa országgyűlésen állva tapsolunk a német nemzeti szocializmus győzelmének abból az alkalomból, hogy elfoglalták Párizst, Versaillest és azt a Trianont, ahol húsz évvel ezelőtt a minden magyarnak örökké fájó megszégyenítő békediktátumokat diktálták, akkor a magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy mindenki szívből tapsolt, amikor itt az országgyűlésen ünnepeltünk. Éppen ezért fokozottabb mértékben vagyok kénytelen felhívni a t. Ház figyelmét arra, hogy amíg mi ünnepelünk, addig még mindig megvan a lehetőség Magyarországon arra, hogy a zsidóik hallassák a hangúkat és a szociáldemokraták gyűléseket hívjanak össze, amelyeken Bebel-ünnepet tartanak, ahol Kéthly Anna a vezérszónok és megvan a lehetőség arra, hogy zöld ingeseket verjenek meg az ntcán, (Mozgás.) ugyanekkor megvan a lehetőség arra is, hogy egyes igen kényes fővárosi üzemekben — értem ezen a hadianyagokat gyártó üzemeket — veszedelmes propaganda folyjék szociáldemokrata részről. (Ügy van! a szélsőbaloldalion.) Tegnapi ülésünkön Közi Horváth igen t. képviselőtársam felszólalásában nagyon helyesen kifejtette, hogy igen furcsának találja azt '23. ülése 19 UO június 26-án, szerdán* a körülményt, hogy amikor 1940-ben új államrendszer kezd kialakulni, akkor ai magyar parlamentben szociáldemokrata ideológiát lehet hirdetni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A magam részéről a szociáldemokráciának nem ettől a propagandájától félek, amely a parlamentben nyilvánul meg, mert meggyőződésem, hogy Kéthly Anna a magyar parlamentnek egyetlenegy tagját sem fogja tudni soha megagitálni, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) hanem veszedelmesnek tartom a szociáldemokrata propagandának azt a részét, amely az előbb említett üzemekben folyik (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és amelynek egyik konkrét esetét akarom megemlítteni. A Fegyvergyárban egy Puskás nevezetű lakatossegéd a légvédelmi gyakorlatok alatt vitába kezdett az ott megjelent többi munkással és azt a kijelentést tette, hogy: »Mirevaló ez az egész komédia és mit akar a 8—10 milliós Magyarország, a németeknek a fennhatósága, alá kerülni?' Jobb volna neki, ha csatlakoznék a 160 milliós szovjethez.« Én. aki naponta többszáz munkással érintkezem és akihez igen sok hasonló jelentés fut be, nem akarok erről bővebben beszélni, mert meggyőződésem, hogy a belügyminiszter úr éppen most elmondott interpellációm alapján meg fogja tenni a megfelelő intézkedéseket. Remélem, hogy a mai időkben tényleg sor fog erre kerülni. (Kovarcz Emil: Ne bízzál benne!) Van azonban itt egy másik igen furcsa tüj net is, egy másik eset, amikor már egy kissé hivatalos helyen is a szociáldemokrata befolyás jut érvényre és ez a szociáldemokrata megbízottak által a munkabérmegállapító bizottságban elfoglalt bizottsági tagságok esete. (Ügy van! a középen. — Rajniss Ferenc: Ügy maradt, mint azelőtt!) Felháborító, hogy, amikor a bányamunkások munkabérének megállapításáról van szó, egy munkabérmegállapító bizottságba be legyenek delegálva Jellinek urak és Pluhár urak, akiket nagyon jól ismerünk és tudjuk, hogy milyen elveket képviselnek. Egy másik, nagyon érdekes cikket közölt az egyik ilyen bányászmunkás, aki ugyancsak tagja volt az egyik munkabérmegállapító bizottságnak, a Pesti Újság 1940 március 31-i számában amelyet mélyen t. képviselőtársam figyelmébe ajánlok és amelyből meggyőződhetik arról, hogy milyen kártékony működést fejtenek ki a szociáldemokrata munkabérmegállapító bizottsági tagok. Az előbb említetthez hasonló eset történt a múlt hét szerdáján a sokszorosító iparban működő munkabórmegállapító bizottságban. A nyomdai munkásság kérte, hogy az 5665/1940. számú iparügyi miniszteri rendelet g) pontia alatti rendelkezéseket változtassák meg. Ez a pont így szól (olvassa): »A hetibér szakmunkásoknak és munkásnőknek 48 murikaóra, segédmunkásoknak 51 munkaóra ellenértéke. Ennél rövidebb munkaidőn át való foglalkoztatás esetében a megállapított hetibér a munkaidőrövidítéssel arányosan, azonban szakmunkásoknál és munkásnőknél legfeljebb heti 39 órának, segédmunkásoknál pedig heti 41 óra 24 percnek megfelelő mértékig csökkenthető.« A munkásságnak az volt a kérelme, hogy ezt a 39 órás munkahetet változtassa át a bizottság rendeletileg heti 42 órás munkahétre. Ezt azért kérték, mert bár az iparban — mindenféle ipart ideértve — mindenütt 48 órás munkahét van és 48 órára van hivatalosan megállapítva a munkabér is. tehát ezt kellene kifizetni nekik is, a nyomdai munkásság azonban ismeri a gazda-