Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-123
Az országgyűlés képviselőházának hullámvonalak, hogy a hullámvölgyeket pontosan, kikerülhetetlen biztossággal követik a hullámhegyek és nincs semmi ok azt feltenni, hogy Magyarországon az átmeneti hullám völgy után ne következnék ismét he a valamennyiünk által hőn óhajtott hullámhegy. Aki veszi magának azt a fáradságot, hogy végigkutatja a múlt század 40—50es éveiből a születési és halálozási mozgalomra vonatkozó forrásmunkákat, s rendre megállapítja a születési többletek számait ebben a korszakban, majd később a 60—70-es években is, az világosan látja azt, hogy a múlt század 40—50-es éveiben olyan államokban, amelyeken 1900 felé már hatalmas szaporodás volt, ez a többlet nem volt több, mint az 1900 körül észlelt szaporodásnak csupán 50%-a. Ebben a tekintetben egyaránt hivatkozhatom Hollandia, Belgium, Ausztria és más országok mellett Magyarország példájára is. Magyarország szaporodása 1840—50—60 tájékán nem volt több, mint 1000 főre 5—6 lélek., A következő években azonban a szaporodás, szinte diadalmasan, olyan magasságra tört fel, amelyet ma újra szinte csak álmaink és vágyaink középpontjában látunk. Amikor tehát valamennyiünk szívét mélységesen hasogatja a fájdalom, hogy Magyarország születési többlete évek óta nem több, mint 6, legfeljebb 7 ezrelék, nem szabad kétségbeesni. Vakon és megingathatatlanul hinnünk kell abban, hogy ez csupán efemer jelenség, ami persze nem teszi azt feleslegessé, hogy ugyanakkor mindent el ne kövessünk abban az irányban, hogy Magyarország szaporodása a korábban már elért értéket ismét elérje. Nekem nincs kétségem, hogy ez tényleg be is fog következni. T. Ház! Ismét a népesedéstanban folyó kutatások adattárára támaszkodom akkor, anidŐn ezt a meggyőződésem et f úgy állítom be, mint amely minden valószínűség szerint rövid időn belül a magyar népszaporodásnak kézzelfogható igazsága lesz. A vita során nem merült még fel t. Ház egy olyan szempont, amely szempontnak pedig a vizsgálatok homlokterébe való tolása kardinálisán fontos. És az: hogyan állunk a születési többlet alakulásával, midőn egy gazdaságilag többé-kevésbé veszteglő korszak után a nemzetnek minden reménysége megvan arra, hogy a fellendülés korszakába lépjen. Az 1920-tól 1939-ig eltelt időt a népesedéstörténet is a páriskörnyéki békék idejének fogja egyszer nyilvántartani. 20 év alatt látszatkon junktúrák ellenére mélységesen nagy sebe volt Európának az a merevedettsége, majd az az állandó lázban égése, amelyet el tudót leplezni nagy nemzeteik önuralma, de a baj tényleg megvolt és nem engedte annak a hitnek kialakulását, amelynek kialakulása a legbiztosabb záloga egy ország népessége gyorsabb ütemben való fejlődésének. De Magyarország — és ezt büszkén kell megállapítanunk — a legutolsó néhány évben nagyon sokat tett abban a tekintetben, hogy amidőn az új korszaknak, az új Európának a hajnala feldereng, legyen startra készen, s tudja hirtelen megkezdeni úgy az iramát, hogy ne kelljen megtorpannia azért, mert olyan terhek húzzak lefelé testét, amelyet okos ember magáról korábban levethet. Aki gondosan elolvassa a javaslat indokolását, amelyet a belügyminiszter úr a Ház elé terjesztett, annak meg kell állapítania az ellenkező felfogásokkal szemben azt, hogy a magyar parlament a legutolsó időkig, ülése 19J/.0 június 26-án, szerdán. 361 ben sok olyan törvényalkotással gazdagította a Corpus Jurist, amelyeknek megalkotására valaha talán 50—60 év sem lett volna elegendő. T. Ház! Nekem erős a hitem, hogy Magyarország hatalmas, nagy gazdasági fellendülés előtt áll. Ennek a fellendülésnek a korszakában nyugodt lélekkel lehet várni, hogy népességünk szaporodása egészen másként alakul, mint ami miatt jó pár éven keresztül méltán voltunk ideig-óráig szomorúak. Sok oka van annak, hogy én ezt így hiszem, s így merem állítani. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar népesség főrezervoárja, a mezőgazdaság, a második, világháború után jó konjunktúra, előtt áll. Azokkal szemben, akik ezt a véleményt talán nem teszik rögtön magukévá, hivatkozom arra, hogy az elmúlt világháború után is, 1920-tól 1929-ig, jó 9 éven keresztül ~ ma utólag már pontosan meg lehet állapítani — a magyar mezőgazdaság viszonylag jó napjait élte. Ez volt az a korszak, amikor a terményeknek és az állatoknak magas ára volt, 1928-ban a búzaár 35 pengő fölé kúszott fel és ugyanakkor az évről-évre jobban megmunkált fold nagyobb termést adván, lehetővé vált a mezőgazdaságnak magáhoztérese. De ugyanez a viszonylag jó konjunktúra felénk mt most újból és csupán a mezőgazdaságon, illetve az azt irányító tényezők bölcs belátásán múlik, hogy ezt a reménységet ki is használjuk. Hiszen nyilvánvaló, hogy a magyar mezőgazdaság termeivényeire a hazánk határain kívül eső piacoknak nagyobb szükségük lesz az újjáépülő Európában sok éven át, mint amekkora szükségük volt a most már mögöttünk levő néhány esztendőn keresztül. De következik ebből az is, hogy ha ez a. lehetőség előttiünk van, akkor valóban ki kell majd venni a mezőgazdaságból azt a formát, amellyel az a legmagasabb teljesítőképességét tudja produkálni. Hogy így is történjék, ennek egyik eszköze ez a javaslat, amely világosan bevallott célja szerint elsősorban a falusi népesség életszínvonalát kívánja javítani. Azét a népességét tehát, amely népességnél valóban a legtÖ'bb a tennivaló, amely népesség minden bizonnyal husásan fogja a köznek visszafizetni azoknak a tőkéknek a kamatát, amelyeket a köztől bármi formában meg fog kapui. Aki a javaslatnak azokat a bekezdéseit olvassa, amelyek az Országos Nép- és Családvédelmi Alap céljait sorolják fel, megnyugvással gondolhat arra, hogy a javaslat pontosan megszabja azokat a főirányokat, amelyeken át a falusi népességnek a megsegítése meg fog történni. De itt valahogy úgy érzem, megint rá kell mutatnom egy olyan kérdésre, amelyet a maj gyár közvélemény eddig látszólag :iem eléggé méltányolt, pedig olyan kérdés az, amelyen át lakosságunk tömegeit lehet jobb életviszonyok közé juttatni. A magyar gazdasági életben a kiemelkedő szerepet játszó foglalkozási ágaknak egyike a kereskedelem. Felvetem a kér; dést, hogy .amidőn a kereskedelem a nemzeti összjövedelemből évente legalább négyszázmillió pengőt szerez meg. vájjon elkÖvettünk-e mindent annak érdekében, hogy a kereskedelem révén előálló jövedelmekből a magyar népnek is olyan részt adjunk, amely részt ez a nép minden bizonnyal meg tud magának szolgálni, ha módot nyújtunk neki aihhoz, hogy azt tényleg megszolgálja. Szinte közhelyet ismetiek. amikor én is hivatkozom arra, hogy a kereskedelmet összetételében, gondolkodásában, 5p*
