Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-123

362 A?j országgyűlés képviselőházának képviselőiben, szellemében és minden vonatkozásában magyarrá kell tennünk. Abból a 80.000 kereskedelmi üzletből, amely a trianoni Magyarországon fennállott, bizony — jól tudjuk — legfeljebb 60—65% volt kifejezetten magyar kézben. (Matolesy Mátyás: Kicsi!) Ez az arányszám elég pontos, elég jó. A Kereskedelem esetében tehát mindenesetre olyan területtel állunk szemben, amelyet meg kell mii vélnünk, amelyre nem szabad sajnálnunk a vetőmagot (Matolesy Mátyás: Ügy van".), mert az a vetőmag olyan dús kalászba fog szökkenni, amelyet egyszer majd gyönyörűen tudunk learatni a nemzet gazdagodása érdekében. Tisztelettel kérek egy félórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért félórai meghosszabbítást megadni? (Igen!) t A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Laky Dezső: Kérdem azt, tisztelt Ház. vájjon a magyar nép alkalmas-e arra, hogy a kereskedelemben azokat a funkciókat ellássa, s azokat az őrhelyeket megkapja, amelyek valóban jók, s amelyek érdemesek arra, hogy odaállítsuk legkiválóbb fiainkat. A napokban került a kezemibe egy nagyon tanult, nagyon intelligens fiatal magyar közgazdának, Borotvás Nagy Sándornak egy munkaija, amely tudományosan tárgyalja ezt a kéirdést, amely egyébként engemet is szinte egész életemen át foglalkoztatott. Azok a fejtegetések, azok a magyar népléleknek és népegyetemnek ismeretéből folyó meglátások, amelyek végighúzódnak Borotvás Nagy Sándor munkásán, bennem még szilárdabbá tették azt a hitet, hogy ezen a ponton egy olyan kérdéshez jutunk el, amelynek megoldásával a jövő kapuját fel tudjuk nyitni. A kereskedelemnek magyar kézibe juttatásán ugyanis nem azt kell érteni, hogy tisztviselőket neveljünk (Ügy van! Ügy van!) akár az egyetemen, akár a különböző gyors tanfolyamokon, hanem azt jelenti, hogy a magyar kereskedelembe beáramló új elemek lelkét át tudjuk itatni a kereskedelem különleges szokásaival, annak szellemével, s tudjuk őket jó -vállalkozókkal nevelni, olyan vállalkozókká (Egy hang jotibfelől: Becsületesekké!), akik az ország hasznát éppen olyan mértékben fogják szolgálná» mint a maguk hasznát. (Élénk helyeslés.) T. Ház! Ha azt nézem, hogy vájjon van-e Magyarországon olyan intézmény, amely a kereskedőképzésnek ebben az értelemben szolgálatában állna, meg kell állapítanom, hogy ilyen intézmény nincs. (Ügy van! Ügy van!) Azt mondják, hogy a kereskedelmet meg lehet tanulni üzletben, ha valaki tanonoi vagy más minőségben kezdi ezt a pályát. És azt mondják, hogy lehet rögtön nagy vállalkozás formájában is azt kezdeni, ha valakinek tőkéje van ahhoz. Merőben nagy tévedésben van azonban az, aki azt gondolja, hogy a magyar kereskedelem szűz, talaját ilyen módon fel lehet törni. Csak úgy lehet ezen a téren komoly munkáit végezni és a célt valóban elérni, ha a sajátlagosan magyarfajii népességből állítunk oda minél több embert különleges szakképzéssel, s ezeket az embereket megfelelő hiteleszközökkel is ellátjuk. (Helyeslés.) Csak így várhatjuk azt, hogy egy új magyar kereskedelem alakuljon ki. (Élénk helyeslés.) "Cgy érzem, hogy a javaslatnak szövege módot ad arra is, hogy ebiben a vonatkozásban is várakozással nézhessünk az Országos Népes Családvédelmi Alap munkája elé. 'Jobb ízben volt szó, t. Ház. a vita során 123. ülése 19UO június 26-án, szerdán. arról, hogy a javaslat által megteremtett anyagi eszközök elegendőek-e arra. hogy azoknak segítségéivel a számbavett célokat komolyan tudjuk szolgálni. Előttem már más szónokok kifejtették, hogy két év múlva 46 millió pengő, sőt az inségadó figyelembevételével mintegy 65 millió pengő fog e célra rendelkezésre állni. Én is hivatkozom arra, hogy ezek az összegek később növekedni fognak, amennyiben a kölcsönök visszaáramlása révén minden évben fokozottabban több és több pénzzel, munkával, vagy más szolgáltatásai tudjuk az Alap céljait előmozdítani, T. Ház! Amikor ezt leszögezem, akkor úgy érzem, hogy kötelességem rámutatni arra is, hogy a magyar állam eddigelé más vonatkozásban is minden lehetőt elkövetett arra, hogy anyagi erőihez képest a szociális célokra minél többet áldozzon. (Ügy van! Ügy van!) Aki ellenkező véleményen volna, vegye elő a költségvetéseket vagy zárszámadásokat és látni fogja, hogy szociális célokra —- közöttük a közegészségügy ápolására — körülbelül 65—70 millió pengőt szánt a magyar államháztartás, holott ezenkívül még^ körülbelül 40 millió pengő szerepel ilyen címen városaink háztartásában és több millió a vármegyék háztartásában s^ mintegy 100 millió pengőre becsülhető a szociális biztosítás különféle változatainak költségelőirányzata. Az állam és egyéb közületek^ tehát a jövő évben körülbelül 200 millió pengőt fognak áldozni szociális célokra, akkora összeget, amely előtt tisztelettel kell meghajolnunk. (Ügy van! a jobboldalon.) A számadatokat azért voltam bátor a t. Ház előtt feltárni, mert tisztában kell lennünk azzal, hogy a szociálpolitika olyan vívmánya a _ modern korszaknak, amelyről jogosan mondja a javaslat indokolása, hogy a gazdaságpolitika megkoronázása. Ugyanakkor azonban nem lehet megfeledkezni arról, hogy az erre a célra szükséges nagy összegeket elő kell valahonnan teremteni, s az emberek millióinak kell megdolgozniok azért, hogy a kérdéses összegek rendelkezésre álljanak. T. Ház! A javaslat megjelöli azokat a forrásokat, amelyekből az Országos Nép- és Családvédelmi Alap közvetlenül dotáltatik. Ezeknek során — mint ahogyan arról említés is történt — elsősorban az illetékbevételeket említem, amelyekről már hallottuk azt is, hogy ezeknek emelése is tervbevétetett. Ilyenformán nagyon valószínű, hogy azok a kívánalmak is részben teljesülni fognak, amelyek az ellenzék részéről hangzottak el. Számolni kell azzal, hogy a különböző vagyonátruházási, köztük az örökösödési illetékek is emeltetni fognak. Noha a magam részéről nem vagyok egészen tisztában annak az elgondolásnak lényegével, melyet tegnap egyik ellenzéki szónok érintett, aki egy progresszív illetékadóztatásnak az eszméjét vetette fel, úgy gondolom, hogy valóban számolni kell azzal, hogy ezen a vonalon szintén nagyobb terhek fognak jelentkezni a magyar közháztartásban. T. Ház! Az örökösödési illetékeknek túlontúl való t erőszakolásával azonban vigyázni kell. Vigyázni kell azért, mert ezen a módon olyan vagyonokat érinthetünk, amelyekre mint tőkekomplexumokra manapság 'fokozottan nagy szükség van, ma, amikor a magyar jövendő igazi útjait építjük ki és amikor minden várakozásunk megvan arra, hogy Szent István koronája az ország nagyobb része felé fogja sugarait szétlövetni, mint a legutóbbi húsz éven keresztül. S még egy szempont,