Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-123

360 Az országgyűlés képviselőházának kérdést érintsek, amely a tárgyalás másik oldalán eddigelé mégsem tétetett mérlegre, holott a fogalmak tisztázása érdekében szükség van arra, hogy ez megtörténnék. Vörös fonálként húzódott véffig a tárgyalások során az a gondolat, — s éppenséggel nem csupán az ellenzék részéről --r- hogy a családi munkabérek kérdésének a mezőgazdaságban való megoldása is okvetlenül biztosítandó valamilyen formában ennek a törvényjavaslatnak a végrehajtása során. Mindenekelőtt legyen szabad tehát ezzel a kérdéssel foglalkoznom, mert ez a szempont látszólag olyan, amely félreértések .gyúanyagát vetheti el, holott a kérdést mindenkinek hő törekvése a legjobb megoldás felé vezetni. (Ügy van! a középen.) Nem kétséges, t. Ház, hogy a mezőgazdasági esaládi munkabérek problémádának felvetésére elsősorban a magyar törvényhozásnak ciZi ti bölcs intézkedése nyújtott alkalmat, mellyel 1938-ban az ipari munkavállalók családi munkabérügye rendeztetett. Mint az történni szokott, akkor, amidőn a társadalmi tagozódásunk egyik jelentős rétegének fontos kívánalma teljesült, szinte automatikusan várni lehetett arra, hogy hasonló kívánalmak támasztatnak a mezőgazdasáígi munkásság érdekében is. Senkinek sem lehet a legcsekélyebb aggálya sem, nogy a mezőgazdasági munkásság is valóban megérdemli ugyanazt a támogatást, amelyet az ipari munkásság megérdemel, sőt talán — mint azt más alkalommal a gazdasági munkabérekre vonatkozó javaslat tárgyalásánál kifejtettem — ittmég inkább metgvan a jogosultsága az ilyen kívánalomnak, mert a mezőgazdiasági munkásság általános bérszínvonala sokkal alacsonyabb, mint az ipari munkásságé. De amidőn ezt premisszaképpen elfogadjuk, más oldalról fel kell a kérdést vetnünk, hogy ugyanolyan módon, ahogyan ez az ipari munkásságnál megtörtént, módunkban van-e — bármennyire szeretnők ezt megtenni szívünk mélyének óhajtása szerint — máról holnapra me'galkotni a mezőgazdasági munkásság családi munkabérrendszerét. Lehet erz communis opinio, de kérdés, hogy a jelen pillanatban megvalósítható-e. Az ipari munkásság családi munkabérének járulékterhet tudvalevően a vállalkozók vállalták el egészében és ezen a címen évenként körülbelül 18—20 millió pengő terheli a vállalatok költségszámláját. Kérdem, t. Ház, azt, hogy a magyar mezőgazdaság mai állapotában megvan-e a lehetőség arra, hogy a mezőgazdasági termelőket is e nagy s bizonyos esetekben aránytalanul súlyosabb teherrel illessük, mint amekkora az ipari vállalatokat terheli. T. Ház! Nyilvánvaló, hogy az egyes gazdák, tehát a vállalkozók szempontjából a mezőgazdasági családi munkabérek rendszere komoly zavart, idézhetne elő a költség-oldalon, amikor olyan munkások jelentkeznének munkára, akikre a gazdának szüksége van, de akiknek talán négy vagy öt olyan gyermekük van, akiket ők tartanak el, akik után tehát számszerű bérpótlékot kellene adni. Honnan adja az a gazda a bérpótlékot, amikor arra ma ninicsen meg a fedezet? S talán a jelen pillanatban nincs is erre feltétlenül szükség, hiszen a javaslat kiindulásában ott ékeskedik az az elgondolás, melynek lényege az, hogy az Országos Nép- és Családvédelmi Alap bevételeiből a kormányzat r rendszeresen gondoskodni fog a nagylétszámú, sok123. ülése 19W június 26-án, szerdán. gyeirmekes családok intézményes támogatásáról. Csupán a végrehajtásnak kérdése az, hogy addig, amíg az ideális megoldás létesülhet, ne tartsuk-e joggal nagy haladásnak átmenetileg azt a másik megoldást, amelytől mindenki nagyon sokat várhat, Ihiszen az említett intézkedés ebben a vonatkozásban a magyar szociálpolitika terén teljes újítás. Jólesik végtelen hálával megemlékeznem arról a belügyi kormányzatról, amelynek megvolt a megértése, a szive, megvolt a meleg érzése ahhoz, hogy megtegye ezt a lépést, amelynek nyomában nagyon sok helyen szorongó kétség fog eltűnni és sok könny fog elmaradni, noha már kibuggyanni készült és amelynek eredményeképpen sok magyar sokgyermekes család nyugodtabban tudja napjait élni. (Úgy van! a jobboldalon és a középen.) T. Ház! A sokgyermekes családok problémája automatikusan felveti azt a másik kérdést, amellyel ennek a javaslatnak a tárgyalásánál elmaradhatatlanul foglalkoznunk kell. Ebben az irányban — bár a tegnapi nap folyamán részben megtörtént már — bizonyos téves fogalmak kijavítása nem fog ártani. Ez az oka annak, hogy néhány szempontot népünk szempontjával kapcsolatban én is felhozok. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen.) T. Ház! A javaslatnak egészen nyilvánvaló szövege szerint is, célja a népesség szaporításának előmozdítása. Ezzel a javaslat olyan kérdést érint, amelynek tárgyalása körül hosszú idők óta, mondhatnám, rengeteg visszaélés, ha persze jóindulatú visszaélés folyik. Talán a nem elgendő tájékozottságból származik az, bogy ezt a kérdést gyakran oly módon is vitatják, amely nem egészen mutat arra, hogy a vitatkozók a problémának objektív lényegével mindenkor tisztában vannak. A javaslat egészen precízen, a kérdésnek tudományos értelmét szem előtt tartva mondja azt, hogy az Alap egyik feladata a népesség szaporítása. Mindenkinek tudni kell azonban, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, hogy a szaporodásnak két alapvető tényezője van, az egyik a születések száma, a másik a haláleseteké. Félig-meddig, merem mondani, játék a számokkal, ha mindenkor csupán a születési arányszám eltorzulásáról szólunk és nem emlékezünk meg azokról a kivételes teljesítményekről, amelyeket a modern kultúra és Magyaroszág közegészségügyi politikája a (halandóság mérséklése terén elért. Mindamellett rendszerint mégis egyedül a születési arányszám csökkenését dobják bele annak a vitának középpontjába, amelynek a szaporodás kérdését millió vonatkozásban kell taglalnia. Nagyon (helyesen fejtette ki tegnap pártom két vezérszónoka, Bencs Zoltán . és Donáth György is azt, hogy ebben a tekintetben az ellenzék részéről, sőt tovább megyek, a parlamenten kívül is sok mozgalom részéről nem történik m&g a kérdésnek exakt feltárása. T. Ház! Nem mulaszthatom el ennek a kérdésnek vizsgálatánál messze visszanyúlni a múltba és száz esztendő perspektívájában feltárni ezt a problémát, hogy beigazoljam azt, valóban nincs ok arra, ihogy a pillanatnyilag, talán az évek során át is veszedelmesen aggasztó körülmények folytán a fejünket elveszítsük, vagy akár a véres kardot hordjuk széjjel az országba. A múlt bizonyságából felénk intenek olyan perdöntő tények, amelyek igazolják, hogy a népek fejlődésében is vannak