Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-122

338 Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 19 W június 25-én, kedden. pedig az új házasok a szülőkkel összezsúfolódva vagy albérletben hányódnak, annak reménysége nélkül, hogy gyermeket hozzanak a világra, mert a gyermek ebben a környezetben felesleges, békebontó, a zsúfoltságot az elvi selhetetlenségig fokozó tényező csupán. A fiatalokat, akik összeházasodnak, nem veszik be sehová sem, osak úgy, ha kötelezik magukat, hogy nem adnak gyermeknek életet. Ezek számára semmiféle segítség, semmiféle szociális védelem nincs. , T. Képviselőház! Ez mind csupa olyan kérdés, amire^ a .javaslatban nem kapunk választ. A világban rettenetes jelszó-infláció tombol, egy okkal több tehát arra, hogy mi tartózkodjunk a jelszavaktól, ha azonban mégis össze akarjuk^ foglalni azt, hogy mi legyen a reális mezőgazdasági szociálpolitikának, ezzel együtt tehát a reális^ mezőgazdasági gazdaságpolitikának az alapja, akkor azt kell mondanunk, teogy a magyar földmunkásnak földre, jó munkabérre és kellő kulturális és politikai vezetőkre van szüksége. Földet eddig nem kapott, vagy pontosabban csak az elenyésző részét kapta annak, amire joga és igénye lehet és ami a mi viszonyaink között is juttatható volna neki. Munkabérei ma, a bérminimálás korszakában bizonytalanok,^alacsonyak, nem ellenőrzöttek, neki magának nincs ereje és lehetősége arra, hogy ezt az ellenőrzést a saját önvédelmi szervezeteivel elvégezhesse, vezetése ma is az a középosztály^ vezetés, amely minden intelem ellenére óriási távolságban érzi magát a föld népétől és csak arra használja befolyását, hogy a mindenkori politikai irányzat közkeletű frazeológiájába avassa őt bele. Ezeken a területeken és elsősorban ezeken a területeken van szükség nagy és mély átalakulásra. Ha azonban megmaradunk, mert szükségképpen meg kell maradnunk a szociálpolitika síkján, akkor is el ^ kell mondanom pártom »ceterum censeo«-ját, el kell mondanom a munkahiány esetére szóló biztosítás kérdését. Az indokolás is csak azt tudja megállapítani a munkabiányról, főleg és elsősorban a mezőgazdasági munkahiányról, hogy ezt az állapotot meg kell szüntetnünk, ki kell zárnunk a munkanélküliség gazdaságilag, lelkileg és testileg egyaránt káros következményeit. Ha nincsenek lehetőségek. — mondja az indokolás — meg kell teremtenünk azokat. Ámde, t. Képviselőház, ezt a »gróf a vízbe fúlt« szemléletet már évtizedek óta halljuk és úgy véljük, hosy a lehetőségek^ megteremtésére irányuló erőfeszítéseket is lényegesen, jelentősen befolyásolná az a tudat, hogy a munkahiányban szenvedőkről gondoskodnak és azért munkanélküliek számára teremtendő munkalehetőségekkel csökkentsék az egyesek szerint immorális, az egyesek szerint meg nem szolgált munkanélküli segélyezéseket. Ezt ma mondom, t. Képviselőház, amikor az ipar és a mezőgazdáság még teljes kapacitással dolgozik, de amikor a nyersanyagok nemzetközi problémájának kihatásait már kezdjük érezni. Ma mondom, ezt. amikor ennek az intézményes megvalósításnak még fennáll a lehetősége és amikor egy ilyen szociális reform kellő körültekintéssel beágyazható a szociális biztosítás eddig

1 csonka intézményébe. Csonka ez az intézmény, csonka ez az épület azért is, mert hiányzik másik hatalmas kiegészítője: a mezőgazdasági szociális biztosítás. Mert, amit ezen a területen csináltak, az olyan kezdő lépés, amely leaalább is félszázaddal elmaradt az időtől. (Szeder Ferenc: Egy rendes tyúklépés! — Gosztoiiyi Sándor: Lassan járj, tovább érsz!) És amikor a mezőgazdasági munkásságnak ezt a védtelenségét újból és újból szóvátesszük, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a védtelenség logikus következménye annak, hogy a mezőgadasági munkásság önvédelme még több gáttal volt elrekesztve, a mezőgazdasági munkásság önvédelmét még erősebb rendszabályokkal törték le annakidején, mint az ipari munkásságét. Ehhez tartozik még az is, hogy ennek az egész kérdésnek egykézbe vételét követeljük szociális miniszterin m megalkotásával (Helyeslés a szélsőbaloldalon.), mert csak fél szívvel és fél lélekkel lebet szociális ügyéket intézni egy olyan mi; nisztériumban, amelynek rendőri, rendészeti ügyeket is kell intéznie. (Ügy vanl Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Természetes, hogy ha ennek a legnagyobb kérdésnek, amely az országot legelsősorban érdekli, külön minisztériuma van, akkor ez a tény ennek a kérdésnek a fon

: tosságát és jelentőségét mindenképpen emelni .fogja és a kérdés elintézésére < szolgáló összeg előteremtése ügyében is erőteljesebb magatartásra ösztönzi azt a minisztériumot, amelynek más feladata nincs, mint ezzel foglalkozni. Szcciális államot, egységes szociálpolitikát szociális minisztérium nélkül nem tudunk elképzelni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak a minisztérium sem oldja meg egyedül!) Összefoglalva az elmondottakat: ez a javaslat rendkívül tág (keret, az adminisztrációnak fölényes módon előterjesztett követelése a parlament elé, amelytől csak felhatalmazást kér, de nem tanácsot vagy beleszólást. Ezen a módon, szerintem, nem lehetséges a szükségleteknek és az intézményeknek azt a harmóniáját megteremteni, amely minden nyugtalanság és békétlenség megszüntetésének előfeltétele és amely nélkül nyugodt állami rend nincs. Ez a módszer megrögzíti azt az állapotot, amely eddig is volt: túlkeveset ad s azt túlkésőn adja és ezzel sem a kiegyenlítést, sem, a kibontakozást nem munkálja, sőt ebben a formájában nem^ jelent egyebet, mint berendezkedést az intézményes örök szegénységre. (Gosztonyi Sándor: Az intézményes koldulásra!) Mivel mindezekhez a szempontokhoz hozzájárul még pártomnak általános bizalmatlansága a kormánnyal szemben, ezért a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Helyeslés a balközépen.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közüli vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Közi Horváth József! Elnök: Közi Horváth József képviselő urat illeti a szó. Közi Horváth József: T. Ház! Azt hiszein, a történetíró majd fel fogja jegyezni, hogy a magyar parlamentben még 1940-beTi is lehetett a marxista ideológiát hirdetni. Kéthly Anna t. képviselőtársam beszédének első felében a maga marxista ideológiáját tárta elő. A történetírók közül a szelídebb szívű arra fog hivatkozni, hogy íme a magyar lovagiasság, (Ügy van!

r Ügy van! jobbfelől.) viszont a keményebbszívű történetíró talán azt fogja írni, hogy akkor történt ez, amikor az egész világ rádöbbent már arra. hogy a marxizmusnak nemcsak az ideológiája bukott meg, hanem ez a marxista politika gyakorlatilag is kis országokat és nagy birodalmakat egyformán a nusztulás végveszély éhe döntött. (Úgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. —