Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.
Ülésnapok - 1939-122
Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 19 ÍO június 25-én, kedden. 335 erőnek, a hatalomnak és a tulajdonnak a kivetülése volt 1 ? -hinnék a nyomásnak való engedésnek kétségkívül voltak etikus okai is. Az államvezetés igényt tartott ama, hogy polgárai, ha egyenlőtlenül is. de bizonyos magasabb szinten éljenek. Ez azonban csak szekunder, vagy tercier _ jelenség volt; az elsődleges szempont mégis az volt, hogy ennek a szociális veleitatásnaJk tőkés értelme van; az után az illúzió után fut, hogy ezen keresztül megszüntetheti a társadalmi harcokat. Ez természetesen lehetetlen, de kétségkívül igaz. hogy a szociálpolitika a társadalmi harcok hevességét és kegyetlenségét mérsékli és azt az elviseihetőség medrébe tereli. De' a másik ok, t. Képviselőház. — és ez a másik ok főleg a mi napjainkban válik uralkodóvá — az, hogy a befolyásukban fenyegetett vezetőrétegek félnek attól, hogy a vezetésük alatt álló rétegek önállókká válnak mind gazdasági, mind kulturális létükben. Ez az aggodalom erősen etatista irányba tereli gondolkodásúikat és magatartásukat, azzal a törekvésssel, hogy az egyént minél alaposabb függőségbe hozzák a mitikus magasságban lebegő államhatalommal szemben. Ennek módja_ pedig az. hogy a dolgozó ember a létének kiegészítését jelentő szociális gondoskodást teljes egészében az államhatalomitól kapja. Azok a hivatalos törekvések, amelyek a munkás munkán kívüli foglalkoztatását, családi 63 társadalmi vonatkozásainak intézését állami ügynek tekintik, szinte nyíltan azt fejezik ki, hogy szívesebbein látják az alacsony munkabért és a nagy szociális visszatérítést, mert ezen keresztül lesz tökéletesebb a dolgozó cumber függősége az állammal szemben. T. Képviselőház! Ez a kiegyenlítésre irányuló törekvés, ez a kiegyenlítő szándék lényegében — mint mondottam — jelentkezhetik közvetlen és közvetett módon. A közvetlen kiegyenlítés olyan módon jelentkezik, hogy eleve kisebbre szabja az értéktöbbletet. A másik ezt közvetve csinálja, meghagyja tehát ezt a különbséget abban a nagyságban, ahogyan ez a bérek és árak viszonya következtében megszületik, vagy a szabad, vagy az államilag determinált piac megteremti, de közvetett eszközökkel visszajuttat bizonyos részt az értéktöbbletből azoknak, akik azt megteremtették. A közvetlen kiegyenlítés egyik eszköze az az állandó és a kapitalista gazdasági rendben soha meg nem szűnő érdekellentét, amely abból áll, hogy az egyik oldalon a reálbérek felemeléséért, a másik oldalon Pedig ugyanezeknek leszállításáért viselnek állandó háborút a gazdasági háború legkülönfélébb fegyvereivel, A közvetlen kiegyenlítés másik eszköze a reálbérek emelésére irányuló állami beavatkozás, í^y elsősorban a minimális munkabérek és fizetések rendszere, amely a tőkés szabadságát, a kizsákmányolás jogát a ímegélhetés szabadsága és a dolgozók életének joga nevében bizonyos korlátok közé szorítja. Ez a rendszer — sajnos, nagyjában csak látszatra és nem a valóságban — a bér törzsminimumát elvonja a tőkés piac szabadságának és anarchiájának törvényei alól. A közvetett kiegyenlítés útja minden esetben az államhatalom beavatkozásának révén vezet a munkás felé. Közvetett kiegyenlítést jelent az adópolitika, amely — legalább is így kellene lennie — onnan és abból vesz el, ahová értéktöbblet kerül és közvetett kiegyenlítés a szociálpolitikának azok a módszerei, amelyekről most tárgyalunk, amely intézmények útján kívánja visszajuttatni az egyénnek, az osztálynak azt, illetőleg annak egy tört részét, amit a tőkés termelés gazdaságpolitikája, elvesz tőle. T. Képviselőház! Amikor a kiegyenlítésnek ezeket a közvetlen és közvetett módjait felsorolom, akkor meg kell néznem azt is, hogyan funkcionálnak ezek a módok a valóságban. A közvetlen kiegyenlítés, az^ osztályok közötti küzdelem eltorzult és eltolódott. A középosztálynak ezt a küzdelmét nálunk sikerült átvinni egy másik síkra, a faji kérdés síkjára, amelynek alapján azt tanítják, hogy nem a tőkétől van várni- és követeinivalója a középosztálynak, hanem azoktól, akik más fajtából származva vele egy társadalmi szinten vannak elhelyezkedve s ha ezek kiesnek a helyükről, semmi sem gátolja a tőke és munka harmóniáját. (Zaj a szélsőbaloldalon. —Rapcsányi László: Ugyan mit kap a szociáldemokrata párt ezért a zsidóvédelemért? Ugyan mennyit kap? — Egy hang a szélsőbaloldalon: A legőszintébb zsidóvédelem! ~Keek Antal: Micsoda dolog ez? — Zaj a szélsőbaloldalon. — MalaSits Géza: Mennyivel javult a munkások helyzete, arról beszéljenek! — Rapcsányi László: Azért nem kell a zsidókat megvédeni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Kabók Lajos: Ez a proletárság védelme! — Rapcsányi László közbeszól.) Rapcsányi képviselő urat kérem, ne szóljon közbe! (Keek Antal: Akkor ne a zsidó tőkéről beszéljen!) Keek képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Krancz Raymund: A zsidók mind proletárok ebben az országban!) Krancz képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Malasits Géza: Nézzék meg a szocializált üzemeket, mennyivel jobb ott a munkás helyzete?! Semmivel! — Rapcsányi László: Nagyon kilóg a lóláb! — Rajniss Ferenc: Nem a díszgójok csinálják a paradicsomot, az biztos! — Derültség.) Kéthly Anna: A kiegyenlítés másik eszközéről, a munkabérek minimalizálásáról meg kell állapítanom, hogy ez bizonyos mértékiben valóban sikert és eredményt jelentett. Sajnos, ma azt kell mondanunk, hogy ezek a sikerek már á multé. (Lili János: Csak a cégtáblát festették át, nem történt semmi! — Malasits Géza: Egy pár keresztény urat ültettek oda... — Doná th György: Nem kell bántani olyan rövid időre!) Meg kell állapítanom, hogy amennyiben a kiegyenlítésnek, a munkabérek megállapításának ez a módja bizonyos sikereket és eredményeket jelentett is, ezek a sikerek és eredmények ma már a multé. A világgazdasági helyzet kényszerűsége^ magával hozza az árak emelkedését, még a világgazdaság mai szétszaggatott és az egyes nemzeti keretekben ezer megkötöttséggel küzdő korszakában is és ezt a folyamatot a legszigorúbb árkormánybiztos is csak meglassíthatja, de meg nem szüntetheti, A legdrákóibb törvény az áruelrejtés és árdrágítás ellen is csak ,a növekedett kockázatok vállalásának az árát növeli- Ezzel szemben a bérek és fizetések, a minimális bérek és a minimális fizetések kevés kivétellel a régi szinten mozognak; ennek a gazdasági síkon már számtalan magyarázatát hallottuk ugyan, de ezek a magyarázatok nem változtatnak a rideg tényen': a minimális bérek vásárlóereje állandóan csökken. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) De talán még ez is elviselhető volna akkor, ha megvolna az ellentétel is, t. i. hogy az árak esetleges lemorzsolódása nem vonja maga után a minimális bé51*
