Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet • 1940. május 30. - 1940. július 23.

Ülésnapok - 1939-122

336 . Az országgyűlés képviselőházának rek Lemorzsolódását is. Ez azonban gazdaságtudományi képtelenség, mert az árak lemorzsolódása és a krízis újból felduzzasztja a munkanélküli tartaléksereget; ezek azután akkor is alákínálják a minimális béreket, ha netán az államhatalom az eddiginél szívósabban igyekeznék ezeket fenntartani és az eddiginél hatékonyabban ellenőrizné vagy az érdekeltekkel ellenőriztetni engedné a minimális bérek végrehajtását. A közvetett kiegyenlítésnek harmadik útja az, adópolitika. A mi adópolitikánk azonban, mint ezt legutóbb az egyenesadó reformja tárgyalásánál elmondottuk, nagyjában és egészében a régi úton halad. A súlypont még ma is a közvetett antiszociális adókon van. Ha történtek az utóbbi időben reformkísérletek. — és ezeknek a bátortalanságánál csak a törtvonalúságuk nagyobb — meg lehet állapítani, bogy minden szociális előtörésnek legalább akkora antiszociális megterhelés felel meg. Marad tehát a kiegyenlítésnek a negyedik módja, a szociálpolitika, amelynek nevében ez a javaslat is született. A javaslat indokolása szerint az alamizsnálkodás az első fok, a karitász a középfok, utána a felsőfoknak tekinti a szociálpolitikát. Hogy azután mennyire felsőfok a szociálpolitika általában és mennyire felsőfok ez a javaslat különösen, azt a következőkben próbálom megvilágítani. Minden szociálpolitikai alkotásnál a bírálónak négy kérdést kell vizsgálnia. Az első kérdés az, hogy mit ad, a másik az, hogy miből adja, a harmadik az, hogy kinek adja és a negyedik, hogy hogyan adja. A négy kérdésre adott felelet dönti el azután azt hogy mennyire vagy mennyiben használ vagy árt, mennyire segítő vagy közömbös valamely szociálpolitikai alkotás a dolgozóknak és az egész társadalomnak a szempontjából. Ha most az első kérdésre akarok válaszolni, hogy mit ad a javaslat és magából a javaslatból iparkodom megadni a választ, — már amennyire a hevenyészett általánosság ezt megengedi — akkor azt kell mondanom: a sokgyermekes családokat akarják támogatni, gyermekvédelmet ígérnek, házhoz juttatnak, telepítenek, szövetkezeteket támogatnak, mindezt kölcsönből és kölcsönképpen. A cél tehát — amint a javaslatból megállapítható — a népszaporulat fokozása és az önálló, életképes gazdasági kisexisztenciák teremtése főleg a mezőgazdaságban. Kétségkívül rendkívül fontos feladat valamennyi. A kérdés csak az, hiogy a célok és az eszközök között megvan-e a helyes arány. Én egy percig sem akarom vi; tatni azt, hogy például az ipari és bányászati családi pénztárak havi 5 pengője észrevehető többlet volt a munkáscsaládok háztartásában. Döntő tévedés volna azonban azt hinni, hogy ezeknek az 5 pengőknek vagy ehhez hasonló juttatásoknak a népszaporodásra valamiféle kihatásuk lenne. Sem 5 pengőből, sem szociális adóból gyermeket emberhez méltóan felnevelni ma nem lehet. A célok valahogyan még csak kihámozhatok az indokolásból, az, eszközök még ennyire sem. Kissé ironikusan azt mondhatnám: egyet biztosan nyújt a javaslat: felhatalmazást a miniszternek. Hogy kinek szól ez a felhatalmazás és mire szól, arra ez a javaslat nem felel, ezt a kérdést tisztázatlanul hagyja. Pedig éppen ma, a mai világkonstelláció idején szeretné mindenki, aki a felelősséget is érzi, tudni azt, hogy kinek adott felhatalmazást 122. ülése 19UO június 25-én, kedden. személy szerint is és mire adott felhatalmazást, mert ha valaha, úgy ma aggályos a rendeleti jogalkotás és a rendeleti szociálpolitika. (Zaj a baloldalon.) Ezzel szemben elismerem azt, hogy az ilyenfajta jogalkotás rendkívül kényelmes. Kényelmes azért, mert akármilyen ösztövér valami születik meg a rendeletben, nincs ellenkezés. Kényelmes azért, mert mindenkinek minden elgondolása, csak a parlamenté nem, belefér. (Rajniss Ferenc: Ez igaz!) És kényelmes azért, mert a legközvetlenebbül érdekeltek csak tudomásul vehetik és azt is csak a végrehajtásnál, de sem a kialakításnál, sem a megalkotásnál nincsen szavuk. Az indokolás megkísérli a konkretizálást. Zöldkeresztről, tej- és cukorakeióról, gyermekétkeztetésről, közjóléti szövetkezetről beszél, persze hogy mindezek mennyiben szerepelnek majd a javaslat törvényerőre emelkedése után, arról nincs szó. Ám tegyük fel azt, hogy ezeket a meglévő intézményeket építik ki és ezekhez hasonlót teremtenek majd a családvédelmi és népvédelmi alapra adott felhatalmazás útján rendeletileg. Minden tiszteletem és elismerésem azé a szociális személyzeté, amely ezeket az akciókat vezeti és az egészségvédelmi szolgálatot a rendelkezésére álló anyagi eszközök lehetőségei szerint végzi. De nem veszi észre a miniszter úr azt, hogy mindezeknek az akcióknak a tevékenysége voltaképpen a karitász középfokán áll ,és marad? Abból tehát, hogy ezeket összefogják, kiépítik és egy közös alapból fogják dotálni, ebből az indokolás által is... (Zaj. — Rajniss Ferenc közbeszól.) Elnök: Csendet kérek, Rajniss képviselő úr. Kéthly Anna: ...tökéletlennek nevezett karitatív megoldásból nem lesz szociálpolitika. A második kérdés az, hogy milyen forrásból teremti meg a javaslat ezt az alapot. A forrást megnevezi a javaslat. A forrás kétféle. Az^ egyik az illetékbevétel 27%-os és az inségadó helyébe lépő azonos kulcsú adó, amihez azután járul az államnak clZ cl kötelezettsége, hogy ez a két hevétel együttesen egy bizonyos minimumnál kevesebb nem lehet. Természetesen a szociálpolitikának csak akkor van reális értéke, ha az anyagi fedezetét azok teremtik meg, akik a termelés és a termelt javak közötti különbözetet megszerzik maguknak. Az illetékeknek és az inségadóknak nagy részét azonban nem ezek viselik. (Rajniss Ferenc: A progresszív örökösödési adót a kaszinó kitörölte! Ez az igazság! — Mozgás" a baloldalon.) Elnök : Rajniss képviselő urat örökös kÖzbeszólásaiért rendreutasítom. (Rajniss Ferenc: Helyes!) A képviselő urat másodszor is rendreutasítom! Kéthly Anna: Ezeket bizonyos elhanyagolható kivétellel ugyanaz a réteg viseli, amely többé-kevésbbé szociális gondoskodásra szorul, tehát egyszerűbb nyelvre lefordítva, az a két forrás, amelyből a tervezett alapot dotálni fogják, azt jelenti, hogy a szegény néprétegeknek szánt segítséget az az alig valamivel kevésbbé szegény réteg fogja előteremteni, amely nagyjában és egészében maga is segítségre szorul. Tehát nincsen társadalmi kiegyenlítődésre való törekvés, hanem egyszerűen egy olyan csere történik, amelynél a cserélt öszszeg egyrésze elfogy és elfolyik az adminisztrációban. (Zaj a szélsőbaloldalon.)